Hírek

Általános iskola - 2024.12.12. - csütörtök

December 6-án  megtartottuk havi iskolagyűlésünk, melyen jutalmaztuk november hónap diákjait és a legtisztább osztályokat. Valamint Mikulás alkalmából ellátogatott hozzánk a Télapó is. Ezen alkalomból tartottunk egy kis Mikulás vetélkedőt is.

Általános iskola - 2024.12.12. - csütörtök

A december 7-i szombati munkanapon megtartottuk a "Generációk közötti párbeszéd" program idei rendezvényét.
"A jó közösségi iskola jellemzője a nyitottság. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a szülők aktív szerepet vállalnak az iskola életében, másrészt az intézmény olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyet nem csak a diákok vehetnek igénybe. A Generációk Közötti Párbeszéd Program a fenti törekvéseket valósítja meg.

Kollégium - 2024.12.12. - csütörtök

Kollégistáink kiegészülve, néhány tanulóval, délután meglátogatták a Télapót a Brantner -Koncz Múzeumban. Köszönjük Télapó, hogy jó dolgokat mondtál nekünk! Köszönjük a finom teát és sütiket! Jövőre várunk újra! "A csoda csakis azé, aki hisz benne." (Müller Péter) "Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!" Zeke László

Általános iskola - 2024.12.12. - csütörtök

Dr Farkas József és Dr Farkas Józsefné, Marika intézményünk fennállása óta végezték iskolaorvosi és asszisztensi teendőiket tanulóink egészsége érdekében. Hálásan köszönjük nekik az intézmény tanulói érdekében végzett csaknem négy évtizedes munkájukat! Sok szeretettel kívánunk boldog nyugdíjas éveket Farkas Doktorbácsinak és Marika "Doktornéninek" .. Tanulóink személyesen is megköszönték munkájukat és átadták Orsós Klaudia 6. osztályos tanuló rajzát.

Kollégium - 2024.12.12. - csütörtök

2024, December 11.-én karácsonyváró Adventi műsoron vettek részt a kollégisták a Szentlőrinci Művelődési Központ szervezésében. Hamrik Tibor, Kovács Nóra, Györfi Bence és Sárközi Patrícia szavaltak, kis kollégiistáink táncos, zenés produkciót adtak elő. Felkészítő pedagógusuk: Tóth Beáta volt.

Általános iskola - 2024.11.29. - péntek

2024 november 27-én Budapesten megrendezett országos terematlétika döntőben 2 sportoló képviselte iskolánkat és a megyénket .Több mint 200 sportoló jelenlétével 3 korcsoportban versenyeztek a gyerekek. Nagyon szép versenyzéssel nagyon szép eredmény született. Balogh Martin 30 m futás: 2. hely

Általános iskola - 2024.11.21. - csütörtök

Mohácson rendezték meg a megyei terematlétika versenyt. Iskolánkat 6 tanuló képviselte. Remek versennyel, több számban az első kettő helyen végeztek. Összetett eredmények: 1. korcsoportos lányok: 2. helyezett:Ranzinger Natália 2. korcsoport fiúk: 1. helyezett: Balogh Martin 2. helyezett: Horváth György 2. kocsoportos lányok: 3. helyezett: Balogh Titanilla 3. korcsoportos lányok: 3. helyezett: Sárközi Patrícia 3. korcsoportos fiúk: 4.

Általános iskola - 2024.11.21. - csütörtök

November 11. iskolagyűlés témái: Márton nap, Hónap diákja Tiszta osztály Vármegyei Diákparlament. Márton nap alkalmából mécsest készítettünk, majd liba zsíros kenyeret fogyasztottunk lilahagymával. Hónap diákjai: 1.o.: Fazekas Fanni, Fekete Ramóna 2.o.: Szekeres Amira 3.o.: Dorozsmai Nikolett 4. O.: Balogh Titanilla, Balogh Martin, Madarász Zente 5.o.: Kovács Nóra, László Brendon 7-8.o.: Sárközi Patrícia 7-8cs.: Orsós Melinda Tiszta osztályok: 4. osztály, 6.osztály, 7-8. csoport

Általános iskola - 2024.11.21. - csütörtök

November 14-én egy nagyon jó élményben lehetett része Budapesten a 7.-8. osztálynak és 7.-8. csoportnak! Köszönjük a Szigetvári Tankerületnek, hogy ellátogathattunk a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol egy karácsonyhoz kapcsolódó műsort nézhettünk meg! Csodás élmény volt!

Alapítványi hírek - 2024.11.06. - szerda

A "Mi megmutatjuk!" Alapítvány sikeres pályázata révén a Holcim Magyarország KFT finanszírozása által intézményünk gyermek-közössége mintegy 400 000 Ft értékű snoezelen terápiás eszközkészlettel gazdagodott, melyet főként az ADHD-vel, vagy autizmus spektrumzavarral küzdő tanulóink fejlesztésében tudunk használni, de hasznos segítség lesz a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek fejlesztéséhez is.

Általános iskola - 2024.11.06. - szerda

Hagyományainkhoz hűen megtartottuk  a Halloween-i rendezvényüket. Moziztunk: Hotel Transylvania című filmet néztük meg, egy kis popcornt is ettünk közbe. Volt csillámtetkó, színezés, szellem készítés. A rendezvényt a diákönkormányzat szervezte és az iskolások mellett az óvodások is részt vettek rajta. Helyszíne a zsibongó és az aula volt, minden gyermek talált kedvére való kreatív elfoglaltságot magának. Izgalmas díszek, dekorációk készültek.

Általános iskola - 2024.10.17. - csütörtök

Boldogságóra az első osztályban, optimizmus gyakorlása témakörben. "Fújj-fújj" , "Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok..." relaxációs gyakorlatokkal hangolódtunk a témára. A szomorú-boldog játék során a boldog csapat tagjai felvidították a szomorú csapat tagjait. Megismertük Tódi törpe varázsszemüvege meséjét, majd mindenki elkészítette a saját varázsszemüvegét, amin keresztül a gyerekek megláthatták az élet apró szépségeit.

Általános iskola - 2024.10.17. - csütörtök

Kirándulás a bükkösdi ÖKO parkba: az FNO csoport Bükkösdre kirándult, ahol egy szuper jól sikerült délelőttöt töltöttünk el!  Az őszi Öko kirándulás és pályaorientációs nap keretében, általános iskolánk tanulói ellátogattak Pécsre a Meseerdőbe! A kirándulás keretében ismerkedhettünk a vasutasok munkájával, (forgalmista, kalauz, mozdonyvezető, stb.) erdészek munkájával, természettel, buszsofőrök feladatával! A mese alapján pedig megismerhettük a Mecsek történetét!

Általános iskola - 2024.10.17. - csütörtök

2024.10.15-én megtartottuk októberi iskolagyűlésünk. Szó volt a hónap diákjairól, a hónap tiszta osztályairól, az öko kirándulásról és a Halloween partyról. A hónap diákjai:1. osztály:Fazekas Fanni, 2. osztály:Fazekas Gréti, Hamrik Tibor, 3. osztály:Csonka Richárd, 4. osztály: Balogh Titanilla, Madarász Zente, 5. osztály: Horváth Barnabás, 7-8. osztály: Sárközi Patrícia, 7-8. csoport: Bogdán Bianka, A legtisztább osztályok:, Kicsik között: 3. és 4. osztály, Nagyok között: 7-8.

Általános iskola - 2024.10.17. - csütörtök

Az idei Spéci Sportnap Vajszlóban került megrendezésre. 10 tanulónkra gazdag versenyprogramok vártak; íjászat, foci, kosárlabda, petanque, grundbirkózás, darts. Eredményeink: Szlávics Szilárd - grudbirkózás 2. Sárközi Kevin -grundbirkózás 1. Horváth György - grundbirkózás 2. Bogdán Titanilla-petanque 2. A sportnap zárásaként kitűnő ebédet fogyasztottunk el.

Ökoiskola - 2024.10.17. - csütörtök

Október 4.-e az Állatok Világnapja! Ez alkalomból a 7.-8. osztály Darányba látogatott a Péter Parasztudvarba, ahol a ház körül élő ismert és kevésbé ismert állatokkal kerülhettünk testközelbe. A Duna-Dráva Nemzeti Parkban egy rögtönzött természetismeret órán is részt vehettünk! Köszönjük Anitának, Lénának és Gábornak a kedves fogadtatást!

Ökoiskola - 2024.10.17. - csütörtök

Október a gyaloglás hónapja! Mi a kollégistákkal ezt jó hangulatban vígan teljesítettük! 7 km-t sétáltunk Királyegyházáig.

Boldog iskola - 2024.10.10. - csütörtök

Több osztályunkban ( 2., 3., 4., 5., kollégium) lezajlottak a szeptemberi boldogságórák, melynek témája a HÁLA volt. 

https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai/#csoport=Szentl%C5%91rinci%20EGYMI

Óvoda - 2024.10.10. - csütörtök

.................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

Kollégium - 2024.10.10. - csütörtök

Kollégistákkal beszélgettünk az októberi jeles napokról. Közeledik halloween, beszélgettünk a szimbólumairól, ehhez kapcsolódó hagyományról! Majd szellemeskedtünk egy kicsit, és megnéztük mi zajlik az éj leple alatt teliholdkor.

Általános iskola - 2024.10.10. - csütörtök

Iskolánk tanulói versekkel, énekekkel köszöntötték a Szentlőrinci Idősek Otthonának lakóit. Felkészítő tanáraik Tóthné Csatahelyi Gyöngyi, Tóthné Kiss Zsuzsanna, Rékai János voltak. Az emlékül hagyott rajzokat a gyerekek Káhleszné Krémer Ildikó és Nyékiné dr. Farkasdi Lídia segítségével készítették. A köszöntő műsorban közreműködött még Goják Melinda és Hazenauer Zsoltné. 

Rékai János

Általános iskola - 2024.10.03. - csütörtök

.................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

Kollégium - 2024.10.03. - csütörtök

Kollégistákkal is beszélgettünk a Magyar népmese napjáról, Benedek Elekről, a népmeséről, majd magyar népmesék sorozatból néztünk meg néhány mesét. Szülinaposokat köszöntöttünk, voltak szép számmal! Csuhébabát készítettünk, a kisebbek pedig már Halloweenre kreatívkodtak!

Alapítványi hírek - 2024.09.20. - péntek

A 2024-es évben a Mi megmutatjuk! Alapítványhoz az adók 1%-ából 398476 Ft folyt be. Köszönjük szépen azoknak a magánszemélynek, akik támogatásra érdemesnek találták alapítványunkat. Az összeggel továbbra is sajátos nevelési igényű tanulóink tehetséggondozását és az intézmény közösségi életét kívánjuk támogatni. Köszönetét fejezi ki az alapítvány elnöke, tagjai és a Szentlőrinci EGYMI.

Általános iskola - 2024.09.20. - péntek

Elindult az oktatás a fejlesztő nevelés-oktatást végző iskolában . A csoportba 5 fő, egyéni fejlsztésre 4 kisgyermek jár. Óvodásaink beszoktatása is zajlik, a két csoportba összesen 19 kisgyermek tölti hétköznapjait. Kis elsőseink is ismerkednek az iskolai lét örömeivel, kihívásaival. Kollégistáink szabadidős programjai az évszakhoz kapcsolódnak, és az időjárás figyelembe vételével szerveződnek. Diákönkormányzatunk megtartotta az első iskolagyűlést és megkezdte munkáját.

Óvoda - 2024.09.20. - péntek

Az iskolai allergia biztonság növelése, nem megy egyik napról a másikra. Ez bizony időt és jelentős elhivatottságát igénylő munka.

Általános iskola - 2024.09.20. - péntek

Beszámoló a „Mesefának ezer ága!” című tehetséggondozó program munkájáról

„Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok megvalósítása, amelynek célja a magas színvonalú tehetséggondozó és mentori szolgáltatás, továbbá az egyenlő hozzáférés biztosítása, lehetőség szerint több intézmény tehetséges fiataljainak együttes részvételével.

NTP-TEHETSEG-23-0163

Általános iskola - 2024.09.15. - vasárnap

Szeptember 10-én Diákönkormányzatunk tagjai Nagy-Bognár Dóra és Goják Melinda gyógypedagógusok kiséretében egy szuper napot tölthettek el a Budapesti Állatkertben. A kiránduláson  az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének szervezésében a Sérült Gyermekek Napja alkalmából vehettünk részt . A gyerekek vonattal utaztak Budapestig, ott pedig az ÉFOÉSZ különbusza szállította őket az állatkertbe, ahol az állatok, növények megtekintésén kívül különleges programokban is részt vehettek.

Általános iskola - 2024.09.02. - hétfő

Intézményünkben 2024. 09.02-én elkezdődött a 2024/25-ös tanév. Az óvodában 18 kisgyermek, a fejlesztő nevelés-oktatást végző iskolában 9 tanuló, az Általános iskolában 76 tanuló, a kollégiumban pedig 23 fő kezdi meg a tanévet. Új kollégákat , új tanulókat, óvodásokat köszöntöttünk az első napon. Tanulással, fejlesztéssel telő hétkönapok, sok közösségi élményt nyújtó program, verseny, esemény, ünnep vár ránk  ebben a tanévben is. 

Általános iskola - 2024.06.28. - péntek

Hódosi Réka gyógypedagógus elismerést vehetett át.

„Hivatásom a gyógypedagógia, erre esküdtem fel.

A segítségnyújtás is lehet szenvedély.”

(Illyés Gyuláné Dr Kozmutza Flóra)

Általános iskola - 2024.06.28. - péntek

Kedves Gyerekeink:  

Kollégium - 2024.06.28. - péntek

.................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

Óvoda - 2024.06.28. - péntek

Kis ovisaink számára is véget ért a nevelési év. Elköszönt az óvodától Tamási-Kismárton Zalán és Balogh Zsolt Noel. Mindkettejüket várjuk ősszel általános iskolánk első osztályában.

Általános iskola - 2024.06.28. - péntek

Projektzáró és a szülőkkel, társakkal töltött délelőtt a "Mesefának ezer ága!" programban

Általános iskola - 2024.06.28. - péntek

…Volt egyszer egy EGYMI nap! Nem is I. hanem ez már a III. Témája rajzfilm slágerek Köszönjük a szervezést Dóri néni, Linda néni! Megint egy jó napot tudhatunk a magunk mögött! Az ebéd utáni jó hangulatot Józsi bácsi biztosította nekünk!Jó, hogy van nekünk egy ilyen nótás kedvű Józsi bácsink! Köszönet érte! A versenyt a 6-7 osztály nyerte a Mézga család produkóval.

Általános iskola - 2024.06.03. - hétfő

Tanulóink május végén Zánkán az Erzsébet táborban tölthettek három napot. Remek programok, sok játék, konceretek volt a program.

Általános iskola - 2024.06.03. - hétfő

Pedagógusnap alkalmából Kácsorné Heider Anikó részesült elismerésben, melyet 2024. május 30-án vett át a Szigetvári Tankerületi Központ ünnepélyén Bognár László tankerületi igazgató úrtól. A díj odaítélésének indoklása:„Kácsorné Heider Anikó a Szentlőrinci EGYMI iskolatitkára. Munkájával segíti az intézmény szerteágazó tevékenységét, az iskola mellett az óvoda, a kollégium és az utazó gyógypedagógiai hálózat titkári feladatait is magas színvonalon végzi.

Általános iskola - 2024.06.03. - hétfő

Mohácson a "Tavaszi szél" népdaléneklési versenyen képviselte iskolánkat Orsós Klaudia és Csorba Brendon. Nagyszerű produkciójukat KIEMELT ARANY minősítéssel értékekte a zsűri.

Általános iskola - 2024.05.22. - szerda

"Tanulóink Baranya Vármegye színeiben indultak az Országos Diákolimpiai Atlétika Bajnokságon Budapesten. Két napon zajlottak a versenyek. Május 16-án, csütörtökön TANAK kategóriában remek eredmények születtek . Szávics Szabolcs két első és egy negyedik hellyel elvitte korcsoportja győztesének kiírt kupát. Második helyezettek: Sárközi Patricia, Kun Vanessza, Horváth Nelli és Bogdán Zsolt. Patricia és Szabolcs ötödik illetve negyedik helye is hozzájárult ehhez a pompás eredményhez.

Ökoiskola - 2024.05.13. - hétfő

.................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2024.05.13. - hétfő

XVIII. alkalommal rendeztük meg a Szigetvári Tankerület sajátos nevelési igényű diákjai számára a tehetségnapot. A tankerület 16 iskolájának 59 diákja nevezett vers, ének vagy zenei kategóriában, 120 gyermek pedig rajzzal. A gyermekek a következő települések iskoláiból érkeztek: Nagypeterd, Hetvehely, Bükkösd, Sellye, Szabadszentkirály, Királyegyháza, Szigetvár Tinódi, Bicsérd, Magyarmecske, Somogyapáti, Mozsgó, Szentlászló, Hobol, Szentlőrinci Ált. Iskola, Ami és EGYMI.

Általános iskola - 2024.05.09. - csütörtök

"Nyolc sportolóval képviseltük iskolánkat a Várkői atlétikai pályán megtartott versenyen.Csodálatos versenyzéssel 11 számban szereztünk kvótát a budapesti döntőre. Nézzük a dicsőségtáblát! Első helyet szereztek két számban: Sárközi Patricia, Majorosi János, Kun Vanessza, Horváth Nelli. Szávics Szabolcs három számban diadalmaskodott. Máté Erik és Bogdán Zsolt is hozott egy-egy aranyérmet. Rácz Dávid bronzéremmel térhetett haza. Köszönet mindenkinek, akik segítették a munkámat.

Általános iskola - 2024.05.07. - kedd

Bűbájkert-Somogyváron Egy jó kis ökoiskolai programon vehettem részt! Jót tett a lelkemnek!  Somogyvári Egymi Gyógypedagógiai Módszertani Központként az országban talán elsőként az iskolakertükkel (BŰBÁJKERT), valamint mezítlábas, szenzoros parkjukkal összeköttetésben kertterápiás, meseterápiás ösvényt hoztak létre.

Kollégium - 2024.05.07. - kedd

Május első vasárnapja Anyák napja! Kollégistáink meglepetést készítettek anyukájuknak, nagymamáiknak, nevelőiknek! Kőhalmi Erzsébet: Anyák napjára, Rajzoltam egy kicsi szívre, Sok színes virágot. Édesanyám, anyák napján Minden jót kívánok! Szeretném, ha mindig Mindig csak nevetnél, Szeretném, ha mindig Mindig velem lennél!

Általános iskola - 2024.05.07. - kedd

Kapkodd a lábad országos döntő. Sajnos nem sikerült azt a koncentrált versenyzést nyújtani amit az előző versenyen. Kimagasló egyéni teljesítményekkel a megérdemelt 6. helyen végzett csapatunk! Gratulálok mindenkinek! Csapat: Balogh Martin, Balogh Titanilla, Cselle Míra, Bíró Bálint, Horváth Barnabás, Kirsh Attila, Csorba Brendon, Horváth György, Sárközi Kevin. Felkészítő pedagógus Medgyes Enikő, Gazdag Éva, Goják Melinda, Tóthné Kiss Zsuzsanna.

Általános iskola - 2024.05.07. - kedd

Baranya Megyei Szépíró Verseny

Ökoiskola - 2024.04.22. - hétfő

Ma van a Föld napja! A 6.-7. osztállyal megtisztítottuk közvetlen környezetünket! Az osztály a teljes Kodolányi utca 13-at végigjárta, minden kis papírt, dobozt, elhullajtott szemetet felszedett. Rendbetették a magaságyásokat, az elemgyűjtőt is jóllakatták az otthonról hozott roszz elemekkel. Az osztály a komposztálást folyamatosan végzi, otthonról hozott háztartási hulladékokkal, illetve iskolai étkezésből maradt banánhéjjel, almahéjjal.

Óvoda - 2024.04.22. - hétfő

Április 12-én vendégünk volt a BMPSZ Szigetvári Tagintézményének munkatársai, akik intézményünkkel , azon belül óvodánkkal ismerkedtek meg.16-án a Siklósi és a Szentlőrinci Tagintézmény munkatársai ismerkedtek meg óvodánkkal.Ugyancsak 16-án  továbbá a PTE nemzetközi pedagógiai asszisztens hallgatói tanultak nálunk Dezső Renáta adjunktus vezetésével. Köszönöm kollégáim segítségét, a nyílt órákat, amelyeken a hallgatók betekintést nyertek a gyógypedaógiai munka folyamatába.

Általános iskola - 2024.04.22. - hétfő

2024.04.18-án tartották Komlón a tanulásban akadályozott tanulók XLVII. Országos Komplex Tanulmányi Versenyének Baranya Vármegyei válogatóját! Iskolánk 6.-7. osztályos tanulóinak csapata 3. helyezést ért el! Gratulálunk Nektek! Nagyon büszkék vagyunk Rátok! Résztvevők: Stipánovics Milán 6. Bogdán Zsolt 7. Halász Gábor 7. Szvetnyik Dorina 7. A tanulóket Tóth Beáta, Kleinné Árvai Tímea, Nyékiné Dr Farkasdi Lídia és Rékai János készítették fel a versenyre. Köszönet áldozatos munkájukért.

Általános iskola - 2024.04.22. - hétfő

"Kapkodd a lábad" megyei sorversenyen nagyon szép eredménnyel végeztek tanulóink! Koncentrált, gyors játékkal megnyerték a területi versenyt! Jövő hét pénteken az Országos Döntön képviselik iskolánkat, megyénket. Gratulálok mindenkinek, megérdemelt, szép munka volt! Csapat: Balogh Martin, Balogh Titanilla, Cselle Míra, Horváth Barnabás, Kirsh Attila, Balogh Pamela, Csorba Brendon, Horváth György, Sárközi Kevin.

Általános iskola - 2024.04.22. - hétfő

2024. április 10-én Iskolánk csapata részt vett a Somogyváron megrendezett Koncz Dezső Tanulmányi Verseny területi fordulóján. Iskolánkat Léhman Eszter, Sáfrán Rebeka, Orsós Márk és Sebestyén Ferenc képviselte. 4.helyezéssel tértünk haza. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük a vendéglátó iskola remek szervezését és a tartalmas programot! A csapatot felkészítette: Szabó Klára, Kispál Adrienn, Hódosi Réka, Heider Attiláné és Borováczné Nyaka Mónika. 

Általános iskola - 2024.04.11. - csütörtök

Baranyai labdarugó versenyen vettünk részt Mohácson. Négy csapat mérte össze tudását. Kilenc főből álló csapatunk javuló játékkal, a harmadik helyet érték el. A csapat tagjai: Pálinkás Dezső, Szávics Szabolcs, Máté Erik, Bogdán Zsolt, Sztipánovics Milán, Rácz Dávid, Sárközi Kevin, Balogh Martin, Horváth György. Felkészítő pedagógus Kürthy László. Gratulálunk!

Általános iskola - 2024.04.11. - csütörtök

A szünet előtti délelőtt a húsvétvárásé volt. Előtte adiákönkormányzat képvieselői megtartották az iskolagyűlést, amelyen kihirdetésre kerültek a hónap diákjai és a tisztasági verseny győztesei. Aztán a kreatív tevékenységeké volt a főszerep. Papírból, textilből készültek szebbnél szebb húsvéti díszek, nyulak, kiscsibék, üdvözlőlapok. Volt tojásfestés is. A hagyományos locsolás sem maradt el.

Kollégium - 2024.04.11. - csütörtök

Mozgalmasan, meglepetésekkek telt az este a kollégiumban. Az Arabeszk Tánccsoport meglepetését Somogyiné Lakos Erika adta át a gyerekeknek, majd elkészítettük az ajàndék várására a fészket. Mire visszaértünk Remenyi Kati néni meglepetés sütije várt minket. Köszönjük szépen a kedves meglepetéseket! Csuda jó kis este volt! A kollégiumba is megérkezett a nyuszi. Köszönjük szépen az adományt, nagyon örültünk neki.

Általános iskola - 2024.04.11. - csütörtök

A Megyei Szépíró Verseny hazai fordulója. Március 19-én megrendeztük a hazai szépíró versenyt, amelyen részt vettek: Madarász Zente, Engler Lara, Sárközi Patricia, Ferenczi Kevin, Bogdán Zsolt, Léhmann Eszter, Horváth Nelli, Kun Vanessza. Minden tanuló remekül szerepelt, viszont a két tagú zsűri úgy döntött, hogy a Megyei Szépíró Versenyen az intézményünket Madarász Zente, Ferenczi Kevin és Kun Vanessza fogja képviselni. Gratulálunk a legszebben íróknak!

Tóthné Kiss Zsuzsanna

Általános iskola - 2024.04.11. - csütörtök

Intézményünk legjobb futói március 22-én Pomázon a diákolimpiai versenyek sorában az országos mezei futáson remekül szerepeltek. Horváth György 10., Szávics Szabolcs 3., Sárközi Patrícia 4. és Majorosi János 2. helyen végzett. Büszke vagyok tanulóinkra, szép volt fiúk, és Patrícia! Gratulálok Kürthy László testnevelőnek is a sikeres felkészítő munkájához. A versenyen való szereplést hosszas felkészülés előzte meg, amelyen a helyezést elért tanulók mellett Horváth Nelli is részt vett.

Általános iskola - 2024.03.08. - péntek

„Mese a gyógypedagógiában, gyógypedagógia a mesékben” címmel szakmai napot tartottunk

Óvoda - 2024.02.20. - kedd

Február 5-től új óvodapedagógus vezeti a Szivárvány csoport munkáját. Kaszás Anna óvónőt hamar megszerették a gyerekek és a kollégák. A foglalkozások rendben zajlanak, a gyerekek sokat fejlődtek a csoportfoglalkozások, a kognitív, a logopédiai és a konduktív fejlesztések hatására. Szívesen játszanak egymással is és szívesen vesznek részt a csoport életében.

Kollégium - 2024.02.20. - kedd

Farsangoltunk, letáncoltuk a farsang farkát. A kiszebáb égetésével űztük a telet, és szabadultunk meg a rossz szokásainktól, tulajdonságainktól, ma a kollégiumban! Az ijesztgetés és a tánc télűző szokás, nálunk a hangerő is meg volt, mi mindent megtettünk azért, hogy végre tényleg tavasz legyen. Ehhez busóknak öltöztünk, hogy még hitelesebbek legyünk! A telet leváltó tavasz küzdelmét jelmezekbe bújva játszottuk el.

Óvoda - 2024.02.20. - kedd

Az óvodai intézményegységben is megrendezésre került a farsang intézményünk történetében első alkalommal. A gyerekek többek között méhecskének, Amerika kapitánynak, rendőrnek, ninjának, békának királylánynak öltöztetk be. Volt halk zeneszó, táncolás, finomságok elfogyasztása. Ez a nap más volt, és így is jól érezték magukat óvodásaink. Köszönjük a szülők együttműkodését és segítségét a farsang megvalósításában. 

Általános iskola - 2024.02.20. - kedd

Új eszközzel gazdagodott intézményünk. A Szigetvári Tankerületi Központ fenntartásában működő intézmények közül több intézmény számára, így a Szentlőrinci EGYMI számára is  megvásárolta és rendelkezésre bocsátotta a Blazepod nevű eszközt. Az eszköz használatára Szikinger Andrea intézményegység-vezető kapott "kiképzést", aki tudását átadta az intézmény érdeklődő pedagógusai számára is.

Mai napon: 2024. február 13-án került megrendezésre a Szigetvári Tankerületi Központhoz tartozó iskolák sajátos nevelési igényű tanulóinak tartott Mutasd meg képességeidet! játékos vetélkedőnk, melyet Utazó Gyógypedagógiai Intézményegység szervez évről évre! Köszönjük a megjelent csapatok részvételét, a betegeknek mielőbbi gyógyulást kívánunk! Köszönöm a szervezést, lebonyolítást az utazó gyógypedagógus kollégáknak!

Általános iskola - 2024.02.13. - kedd

Farsangi bál volt az iskolában. Köszönjük a Diákönkormányzatnak és felnőtt vezetőjüknek Dóri néninek, hogy fergeteges farsangot szerveztek nekünk! Dóri néninek, Linda néninek a konferálást. Józsi bácsinak, a fergeteges bulit, és aki velünk ma nem járta az tényleg bánhatja! A támogatóknak felajánlóknak, köszönjük, hogy ilyen sok ajándékot tudtunk kisorsolni a tombolán!

Általános iskola - 2024.01.27. - szombat

'Mohács, akkor ergométeres evezés.

Hat tanulóval indulhattunk a versenyen.

500 és 1000 méteren mérhettük össze tudásunkat a pécsi, komlói és mohácsi diákokkal.

Eredményekben gazdagon érkeztünk haza. Kun Vanessza és Sárközi Patrícia harmadik helyezése, illetve Majorosi János aranyérme remek teljesítmény."

Kürthy László

 

Gratulálok tanulóinknak az eredményes helytálláshoz és köszönöm Kürthy László testnevelő felkészítő munkáját.

Általános iskola - 2023.12.21. - csütörtök

"Az ember nem tud mindent szavakkal, de mindent tud a szívével." (Márai Sándor)

Iskolai karacsonyi ünnepélyünkön a 3. és az 5. osztály tanulói szerepltek. A szívhez szóló, gyönyörű műsorra a tanulókat Goják Melinda , Nagy- Bognár Dóra, Tóthné Csatahelyi Gyöngyi, Rékai János, Tóth Alexandra, Hazenauer Zsoltné készítették fel. Köszönjük a kedves szülőknek és vendégeinknek, hogy velünk ünnepeltek. Boldog karácsonyt.

Kollégium - 2023.12.21. - csütörtök

Varázslatos kollégiumi karácsony. Köszönöm kollégista tanulóink szívhez szóló , szép műsorát. Köszönet a felkészítőknek: Kispál Adriennek, Nyékiné dr Farkasdi Lídiának, Tóth Beátának, Tóthné Csatahelyi Gyöngyinek, Hornyák Zsoltnénak, Ácsné Plantek Erikának, Visontai Ildikónak, Kocsis Jánosnénak, Kocsisné Tóth Zsuzsannának.

Általános iskola - 2023.12.18. - hétfő

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő jóvoltából a "Mesefának ezer ága" című projekt részt vevői koncert látogatáson vettek részt Pécsett a Szent Erzsébet-plébániatemplomban. A koncerten a Testvérvárosok Terei Általános Iskola kórusait hallgathattuk meg, akik karácsonyi dalokat énekeltek.

Általános iskola - 2023.12.18. - hétfő

December 18-án az Idősek Otthonába látogatott a 2., a 3. osztály, az 5. osztályból Madarász Bence, Orsós Klaudia, Pálinkás Dezső, a 6.-7. osztályból Halász Gábor, a 7.-8. osztályból Kun Vanessza és Horváth Nelli. Tanulóink karácsonyi dalokkal, zenével és versekkel varázsoltak ünnepi hangulatot az idős emberek számára. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, köszönjük a lehetőséget az otthon vezetőjének és dolgozóinak, hogy együtt ünnepelhettek a gyerekek a szentlőrinci idősekkel.

Általános iskola - 2023.12.18. - hétfő

A Bajor Vöröskereszt és a Magyar Vöröskereszt Szigetvári Szervezete idén is ellátogatott intézményünkbe. Régi kedves ismerősként üdvözöltük őket december 16-án. Madarász Zente, Madarász Bence, Csorba Brendon verssel, Balogh Titanilla, Csorba Brendon karácsonyi dalokkal , Balogh Titanilla, Kun Vanessza, Tóthné Csatahelyi Gyöngyi és Rékai János zeneszóval varázsoltak ünnepi hangulatot vendégeink számára.

Általános iskola - 2023.12.13. - szerda

 

„Mesefának ezer ága” című tehetséggondozó projekt

 

Általános iskola - 2023.12.08. - péntek

December 6-án megtartottuk decemberi iskolagyűlésünk, ahol jutalmaztuk a legtisztább osztályokat és a hónap diákjait.

Legtisztább osztályok:

Kicsiknél 1. osztály, nagyoknál 2. osztály.

A hónap diákjai:

1. osztály: Pető Amanda

2. osztály:Ranczinger Natália

4.osztály: Kirsch Attila

5. osztály:Pálinkás Dezső

6-7. osztály: Engler Attila, Szvetnyik Dorina

6-7-8. osztály: Madarász Tamás

7-8. osztály: Léhman Eszter

Általános iskola - 2023.12.08. - péntek

Itt kopog- ott kopog megérkezett a Mikulás! Hopp!

Hozzánk is ellátogatott, nagy örömünkre az ajándékok mellé még havat is hozott. 

Kollégium - 2023.12.08. - péntek

Egészséggel kapcsolatos előadáson vehettek ma részt a kollégium lakói. Tabak Tilla, iskolánk védőnője segítségével játekosan és élvezetesen mélyíthették el ismereteiket a tisztálkodással és az egészséggel kapcsolatban. 

Köszönjük az ajándékot és Tabak Tilla foglalkozását.

Általános iskola - 2023.12.08. - péntek

Minden osztályban és a kollégiumban is tartott foglalkozásokat Szántóné Sturcz Erika iskolai segítő munkatárs a gyerekközösségek életkorához igazodva segített feldolgozni és megérteni a közösségben felmerülő problémákat. 

Barátság

Boldog iskola - 2023.12.04. - hétfő

Novemberben a mi osztályunk a társas kapcsolatok témakörön belül a Micsoda alakok című játékot választotta a téma feldolgozásakor. A rávezető beszélgetés, és motiváló zene meghallgatása után a tanulók egymás rajzait egészítették ki egy-egy figurával. Amikor a tanulók saját rajzukat kezükbe kapták, akkor körvonalazódott számukra, hogy társaik keze nyoma, gondolatai is megelevenednek a rajzokban. Nagyon érdekes érzelmeket váltott ez a játék a gyerekekből.

Általános iskola - 2023.12.04. - hétfő

E hét vasárnapján kezdődik az advent, a karácsonyra készülés négy héten át tartó időszaka. A keresztény ember számára advent az elcsendesedés és önvizsgálat ideje.

Ma iskolánkban is meggyújtottuk az első gyertyát, a 3. osztály kedves műsorával.

Felkészítők: Goják Melinda Linda néni, Hazenauer Zsoltné Szilvi néni.

Közreműködtek: Kun Vanessza, Rékai János, Tóthné Csatahelyi Gyöngyi, Herceg terápiás kutya.

1. gyertya a HIT.

Ökoiskola - 2023.12.04. - hétfő

Szentlőrinc Város Önkormányzata Mikulás túrát szervezett, köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk! Gyalogoltunk 7 kmt, de megleltük a Mikulást! Jól éreztük magunkat, mindenki boldog volt, az időjárás pedig kegyes volt hozzánk! Szép környezetben, jó társaságban, a jó levegőn tölthettünk néhány órát. Köszönöm Kleinné Árvai Tímea, Furdi Ildikó, Zdencsárné Horváth Györgyi, hogy velem tartottatok! 

Halkan ajtó nyílik,

Fehér angyalszárnnyal

eljött a Mikulás,

Általános iskola - 2023.12.04. - hétfő

2023.november 30-án a Budapesten megrendezett Országos Atlétikai Bajnokságon intézményünket és Baranyát két tanulónk méltó módon, szép teljesítményt nyújtva képviselte : Sárközi Patrícia a 6. évfolyamból és Horváth György a 3-ból.

Kollégium - 2023.11.27. - hétfő

A kollégisták szorgalmas készülődéssel töltik a délutánt. Rajzolás, színezés, vágás, ragasztás és készülnek a kis alkotások a Mikulás számára. Mindenki tervezi, hogy mit kapjon a Mikulástól. Fura dolog ez a várakozás! A csoda továbbra is a szívünkben él, lelkesen, szorgalmasan készülünk, és várjuk, hogy télapó ellátogasson hozzánk.

 

Kollégium - 2023.11.27. - hétfő

A tegnapi napon Szántóné Sturcz Erika szociális segítő látogatott el hozzánk a kollégiumba. A téma a kollégiumi együttélés szabályai volt, nagyon jó beszélgetés kerekedett ki belőle. Köszönjük szépen! 

Általános iskola - 2023.11.27. - hétfő

Osztályainkban Tabak Tilla Iskolai védőnő a serdülőkor testi változásai témában beszélgetett a gyerekekkel, akik kérdéseiket bátran tették fel és aktívan együttműködően vettek részt az órán! 

Általános iskola - 2023.11.27. - hétfő

Iskolánk 1. és  2. osztályos tanulói Pécsett a Bóbita Bábszínházban a Bűbájos lakat című előadást tekintették meg a Lázár Ervin program keretében.

A gyerekeknek nagyon tetszett az előadás, köszönjük szépen a lehetőséget.

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2023.11.27. - hétfő

Intézményünkben hagyománynak számító Pályaválasztási Vetélkedőt tartottunk ma délután, melyen 4 intézmény 5 csapattal képviseltette magát. A rendezvényen igyekeztünk úgy összeállítani a feladatokat, hogy a tanulók minél több szakmáról kapjanak ízelítőt. Tevékenységek: postás játék, szegelés; gombfelvarrás; és kókuszgolyó készítés volt. Továbbá: „Mesterségünk Címere” kvíz, ahol a felsorolt eszközökből kellett kitalálni a mesterséget, illetve szerszámokat nevükkel párosítani.

Boldog iskola - 2023.10.27. - péntek

A 4.osztály az optimizmus témakörön belül a Szépkereső című feladatot választotta. Meghallgattuk a hónap dalát. Így megfelelő hangulatba kerültek a tanulók. Beszélgettünk arról, hogy számukra mi jelent örömöt, boldogságot, mitől látják derűsen a napjaikat. Választottak egy-egy képkeretet, amelyet kiszíneztek, majd kiválasztották azt a tárgyat, tevékenységet, vagy személyt, amely számukra a boldogságot, jókedvet hozza meg a mindennapjaikban.

Ökoiskola - 2023.10.20. - péntek

Balogh Sándor rovarhotelt és madáretetőket ajándékozott intézményünk számára. Ökoiskolaként fontos számunkra, hogy tanulóinkat a természet védelmére, az állatok szeretetére tanítsuk. És ha ezt újrahasznosított anygokkal tehetjük egy példamutató felnőtt segítségével, az triplán tanulságos lehet .

Örülünk, hogy udvarunk szárnyas lakóinak lesz téli menedékhelye.

Köszönjük szépen Balogh Sándor önzetlen ajándékát.

Általános iskola - 2023.10.20. - péntek

Október 18-án reggel a csípős hűvös idő sem állított meg minket abban, hogy részt vegyünk a Szentlőrinc Város Önkormányzata által szervezett frissítő futáson!

Tanulóink lelkesen teljesítették a távot! 

Kollégium - 2023.10.20. - péntek

Kicsit “tököltünk” a kollégiumban, aztán palacsintás királyokká változtunk!

Köszönjük Judit néni a palacsintát, finom volt!

Általános iskola - 2023.10.20. - péntek

Október 18. sporttal kezdődött, és azzal is folytatódott! Nagy esemény, hogy iskolánk adott otthont a Megyei Atlétikai Bajnokságnak és Spéci Sportnapnak. 7 intézmény 70 tanulója 14 fő felnőtt kísérővel, illetve iskolánk 21 tanulója és felnőtt segítőink vettek részt a rendezvényen, valamint a FOBMSZ elnöke Faludi László.

Óvoda - 2023.10.17. - kedd

Óvodásaink már tizenhárman vannak. Birtokba vették az óvoda minden zegét-zugát, az udvari játékokat. Beszoktatásuk , beilleszkedésük zajlik, egyre kevesebb a reggeli könnycsepp, egyre több a játék és közös tevékenység, ami utat nyit a fejlődéshez. A játék mellett a nap egy részében egyéni fejlsztésben részesülnek a csoportok gyógypedagógusaitól, a kognitív fejlesztés mellett logopédus és konduktor is foglalkozik a gyerkekkel szükségleteik szerint.

Ökoiskola - 2023.10.17. - kedd

Október 17-én Barcs-Középrigócra kirándultunk az “Erdők-hete” programon vettünk részt!

Tartalmas, vidám gyönyörű őszi napot tölthettünk el az erdőben, kellemes időben!

 

Óvoda - 2023.10.04. - szerda

Óvodánk hivatalos megnyitása alkalmából ünnepély zajlott intézményünkben 2023 október 4-én. Az ünnepélyen beszédet mondott Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke , Nagy Csaba országgyűlési képviselő és Bognár László a Szigetvári Tankerületi Központ vezetője.

Általános iskola - 2023.10.04. - szerda

Szeptember utolsó pénteik napján rendeztük meg intézényünkben a magyar diáksport napját.

Atlétikai versenyszámokban mindenki összemérte ügyességét, gyorsaságát

Kürthy László, Medgyes Enikő testnevelők vezetésével.

Kollégium - 2023.10.04. - szerda

Öszi sportvetélkedő zajlott a kollégiumban. 

2023 Októbere a gyaloglás hónapja!

2023 Október 04.-e az Állatok Világnapja!

A kollégisták egy szép őszi délutánon ezt a 2 dolgot összekötötték. Sétáltunk 6,5 kmt és látogatást tettünk a Déli ASZC Újhelyi Imre Mezőgazdasási Technikum tangazdaságában.

Megnéztük a szarvasmarhákat, disznóállományt, láttunk nyuszit is, megnéztük a kisborjak etetését, traktoroztunk, és szalmabálákon ugráltunk!

Alapítványi hírek - 2023.09.19. - kedd

A 2023-as évben a Mi megmutatjuk! Alapítványhoz az adók 1%-ából 299 943 Ft folyt be. Köszöjük szépen annak a 41 magánszemélynek, akik támogatásra érdemesnek találták alapítványunk által kitűzött célokat. Az összeggel továbbra is sajátos nevelési igényű tanulóink tehteséggondozását és az intézményi közösségi élet színesítését kívánjuk segíteni.

 

 

Általános iskola - 2023.09.12. - kedd

A kis elsőseink a hét további részében sem unatkoztak! Változatos feladatokkal, játékokkal igyekeztünk számukra könnyebbé tenni az iskolába való beszokást, az új napirend elsajátítását!

De beszéljenek a képek!

Kollégium - 2023.09.12. - kedd

Megvolt az első heti értékelés a kollégiumban, majd utána követlezett a megérdemelt sütemény. Köszönjük szépen Reményi Ottó bácsinak és Kati néninek a finomságot! 

Általános iskola - 2023.09.12. - kedd

Köszönjük szépen a "Mozgással az egészségünkért!" csoport tagjainak adományát, melyet a mai napon intézményünk diákönkormányzata vett át. Köszönjük, hogy minden évben tanulóinkat segítik, támogatják. A pénzösszeg legcélszerűbb hasznosításáról a legilletékesebbek, a gyerekek döntenek majd. Kaptunk könyveket és Stecher Antalné újra ruhaadományt is hozott tanulóinknak. Köszönjük szépen!

Óvoda - 2023.09.12. - kedd

Szeptember 11-én az elkészült új csoportszobákba várjuk óvodásainkat. Rengeteg munka, jószándék, közös tenniakarás, összefogás előzte meg ezt a pillanatot. Köszönetet mondok mindezekért a Szigetvári Tankerületi Központ munkatársainak, vezetőinek a beruházás megszervezéséért és finanszírozásáért, köszönet Szentlőrinc képviselőtestületének azért, mert a cél érdekében használatba adta az épületrészt.

Általános iskola - 2023.09.04. - hétfő

Szeptember 1-jén reggel 8-kor becsengetnek! Szeretettel várjuk régi és új tanítványainkat, ovisainkat reggel 8 órától. Vidám tantermekkel, megszépített kollégiummal. Sok megvalósítandó érdekes programmal. Tanulással, játékkal.
Bővülő, lelkes és gyerekeket szerető csapattal:

Főállású pedagógusok feladataik szerint

  1. Csonka Mónika óvodapedagógus. Maci csoport.

Általános iskola - 2023.08.22. - kedd

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek, Kedves Barátaink!

Örömhírt szeretnék megosztani intézményünk minden partnerével.

2023. 08. 16-án Goják Melinda különleges elismerésben részesült.

Szentlőrinc Város Oktatási Díjjal tüntette ki oktató-nevelő munkája elismeréséül.

Általános iskola - 2023.08.22. - kedd

Túrák, strandolás, kirándulás, sok közösségi program. 

Általános iskola - 2023.08.22. - kedd

Ma ismét véget ért egy nyári kaland! Köszönöm Kürthy Laci bácsinak, hogy vele

tarthattam Balatonfenyvesre a sporttáborba.

Mindenki nagyon jól érezte magát, és épségben, egészségben hazaért!

Kezdődhet az igazi nyári szünet! Jó pihenést gyerekek! 

 

Tóth Beáta

Általános iskola - 2023.07.12. - szerda

Beszámoló a „Székekből góbéság” integrációs tehetséggondozó program munkájáról

Általános iskola - 2023.07.12. - szerda

Ma véget ért egy nyári kaland! Máriahullámfürdői tábortól elbúcsúztunk, sokan már most visszavágytak, és jelezték, hogy jövőre is ott szeretnének lenni, ha lesz rá lehetőség! Sok élménnyel lettünk gazdagabbak!

Mindez a Lafarge Cementgyár által meghirdetett közösségi értékprogram pályázat által elnyert a Miénk a Balaton című projekt segítségével valósulhatott meg ebben a formában.

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

Kedves Gyerekeink:

Kollégium - 2023.06.19. - hétfő

Búcsúeste a kollégiumban!

Elballagtak 8.-os tanulóink is. Hiányozni fogtok! A kedvességetek, a kacajaitok, a segítőkészségetek, a dicsérő szavaitok! Talán a sors akarta így, hogy első osztályosként én köszönthettelek benneteket, és most tőlem búcsúztok el! Hiszek benne, hogy nincsenek véletlenek! Minden veletek töltött napot szerettem! Cserfes kis színes egyéniségek vagytok!

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

Tóth Beáta gyógypedagógus kollégánk elismerő oklevelet vehetett át a Szigetvári Tankerületi Központ pedagógusnapi ünnepélyén.

A mi Bea nénink már 10 éve, pontosan 2013 óta dolgozik a gyerekekért a Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium gyógypedagógusaként.

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

A tegnapi nap a 8. osztályban a búcsúzásról és az utána következett bankettről szólt. 

Köszönjük szépen Vörös-Fritz Nikolettnek a gyönyörű tortát, amivel meglepett minket. 

Óvoda - 2023.06.19. - hétfő

Újabb mérföldkő érkezett el a Szivárvány csoport életében. Megtörtént az első ballagásunk is, ahol búcsút vettünk Dominiktól. Köszönjük szépen az 1.osztálynak, hogy sorfalat álltak nekünk! Dominiknak pedig sok szerencsét és boldog iskolai éveket kívánunk!

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

Interaktív program szülők és társak bevonásával

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

A mai nap a miénk volt! Az EGYMI napja!

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

II. EGYMI napon tanulóink köszöntötték az intézmény dolgozóit pedagógusnap alkalmából. Intézményvezetői elismerésben részesült Goják Melinda gyógypedagógus és Kácsorné Heider Anikó iskolatitkár az intézmény tanulóiért végzett lelkiismeretes munkájuk elismeréséül.

Köszönöm áldozatos munkájukat.

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

Ha közeleg már a nyári szünet, mindig van egy különleges hangulatú reggelünk a Szentlőrinci Ifjúsági Fúvószenekar jóvoltából. Köszönjük nekik, hogy ma is részünk lehetett egy szép zenei élményben.

Általános iskola - 2023.06.19. - hétfő

Gyermeknapi kirándulás

Általános iskola - 2023.06.12. - hétfő

Általános iskola - 2023.06.07. - szerda

Tanulmányi út Szentendrére és Budapestre

A "Székekből góbéság" című integrációs projekt keretében kirándultunk Szentendrére, ahol bejártuk a Skanzent, nagyon tetszett az Erdélyt bemutató kiállítás. Ebéd után pedig a Madách Színházban a Mary Poppins című előadást tekintettük meg. Vacsora után fáradtan indultunk haza erről a tartalmas kirándulásról.

A program a Nemzeti Tehetségprogram pályázata keretében valósult meg.

Tóthné Csatahelyi Gyöngyi

Kollégium - 2023.05.25. - csütörtök

Játszótéri játékok

Parkban vígan száll a hinta,

rajta ül a kicsi Míra.

Barna haja csak úgy repdes,

szoknyácskája piros-pettyes.

A mászókán Jancsi mászik.

Nagy fiú már, büszkén játszik.

Ügyesen lép ágról ágra,

vígan nevet a világra.

Aztán itt a libikóka.

Ki ül rajta? Hát Barnika!

Vele Adrián, jó barátja,

rajta piros kis pólocskája.

Ott van még a homoktenger,

várat épít sok kis ember.

Általános iskola - 2023.05.25. - csütörtök

Május 24-én az 5.-6. osztály a Lázár Ervin program keretében színházban volt. Jancsi és Juliska meseoperát néztük meg. Élmény volt!

Előtte- utána sétáltunk egyet Pécs belvárosában. Fagyiztunk is, amit ismét jótevőnknek köszönhetünk, Gyermeknapra! Köszönjük, és a színházi előadás lehetőségét is! 

Rajzoltunk is gyermeknapra a Coop boltban, átvettük a jutalmat is! Köszönjük!

Tóth Beáta

Általános iskola - 2023.05.23. - kedd

A mai nap folyamán a 4. osztály Pécsen járt. A Lázár Ervin program keretében színházlátogatáson vettünk részt, mely keretében a Lúdas Matyi című balettet tekinthettük meg.

Nagyon jól éreztük magunkat, az előadás szuper volt, sétáltunk és fagyiztunk is egyet. 

Nagy-Bognár Dóra

Kollégium - 2023.05.23. - kedd

2023. május 10. -én ünnepelte a Mentőszolgálat fennállásának 75. évfordulóját!

Köszönjük, hogy minden nap számíthatunk rájuk!

A kollégista tanulók kiegészülve az 5.-6. osztály tanulóival, ellátogattak a Szentlőrinci Mentőállomásra!

Köszönjük András bácsinak és Dávid bácsinak a kedves fogadtatást és előadást!

Nagyon élveztük és jól éreztük magunkat! 

 

Tóth Beáta

Általános iskola - 2023.05.23. - kedd

A mai napunk a kikapcsolódásról szólt. Komolyzenét hallgattunk, amiről kiderült, hogy nem is annyira komoly, sétáltunk, fagyiztunk, piacoztunk. Mindez a Lázár Ervin Program keretében valósult meg. Köszönjük a lehetőséget!

 

Hódosi Réka

Kollégium - 2023.05.23. - kedd

Kedves Jótevőnk!

Köszönjük szépen, hogy meghívtál minket egy gyermeknapi fagyizásra!

Nagy örömet és boldogságot adtál Nekünk! 

Kollégium lakói 

https://youtu.be/v5wjUopMOyA

Tóth Beáta

Általános iskola - 2023.05.23. - kedd

Ma Mohácson, a Tavaszi szél népdaléneklési versenyen vett részt iskolánkból Csorba Brendon 2. és Orsós Klaudia 4. osztályos tanulónk. Mindketten nagyon ügyesen helyt álltak és ezüst minősítést értek el.

Köszönjük a meghívást a Meixner Ildikó EGYMI dolgozóinak, nagy örömmel vettünk részt ezen a rendezvényen.

Gratulálunk a gyerekeknek, akiket Rékai János Tanár úr készített fel a versenyre.

Tóthné Csatahelyi Gyöngyi

Általános iskola - 2023.05.16. - kedd

2023. május 15-én  tanulóink az I. Zselici Művészeti Fesztiválon vettek részt Szigetváron. Csorba Brendon, Madarász Zente, Balogh Titanilla, Horváth György, Balogh Lolita és Orsós Klaudia rajz kategóriaban nevezett. Orsós Klaudia 4. osztályos tanuló Tavasztündér című rajza 3. helyezést ért él. Népdaléneklés, szóló ének kategóriában Csorba Brendon 2. osztályos tanuló ezüst minősítést, Orsós Klaudia 4. osztályos tanuló bronz minősítést ért el.

Általános iskola - 2023.05.15. - hétfő

Az idei évben is megrendezésre került a Hetvehelyi Általános Iskola szervezésében a "Mátyás udvarában..." című vetélkedő, melyen iskolánk 4. osztályos tanulói: Mózs Áron, Tóth-Péter Hunor, Madarász Bence és Molnár Kornél vettek részt, illetve osztálytársaik is nagyon ügyesen segítették felkészülésüket.

Andi néni személyesen hozta el a gyerekek jutalmát. Köszönjük a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat.

Nagy-Bognár Dóra 

Általános iskola - 2023.05.15. - hétfő

Atlétika Országos Diákolimpia Döntő, május 12. Budapest „Májusi eső aranyat ér”

Iskolánk sportolói bebizonyították, hogy ez így igaz. A legmerészebb álmom a 40 pont megszerzése volt. Tanulóink 42-t gyűjtöttek. Teljesítményük és hozzáállásuk előtt megemelem a kalapomat.

Általános iskola - 2023.05.11. - csütörtök

Az év diákjai a 2022-23-as tanévben

Általános iskola - 2023.05.02. - kedd

Május 2-án intézményünkben töltötte gyakorlatát hat egyetemi hallgató, akik a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi pedagógiai asszisztens képzésében vesznek részt. A hallgatók Laoszból, Vietnamból, Mozambikból, Kínából, Mongóliából, Thaiföldről érkeztek. A képzés szervezője és a hallgatók egyik tolmácsa Dr. habil. Dezső Renáta Anna PhD, a PTE BTK Neveléstudományi Intézet adjunktusa volt.

Általános iskola - 2023.05.02. - kedd

Gyönyörű környezetben, Tiszaföldváron került megrendezésre a Mezei Futás Országos Diákolimpia Döntő.

Hét tanulóval kvalifikáltuk magunkat a megyei versenyen. Fárasztó út után izgatottan várták a gyerekek a rajtot.

Íme az eredmények: Szávics Szabolcs 1., Majorosi János 2., Mihály Brigitta 6., Balogh Martin 7., Bogdán Krisztián, Horváth György 8., Horváth Nelli 12.

Általános iskola - 2023.04.28. - péntek

Tehetségnap

Április 26-án XVII. alkalommal rendeztük meg iskolánkban a tehetségnapot, amin 12 iskolából vettek részt diákok. Az EGYMI 2. osztályos tanulóinak és Szokol Liliána megnyitó műsora után a gyermekek 45 produkcióval mutatkoztak be.

Eredmények:

VERS kategória:

I. Máté Erik, felkészítő tanára: Hódosi Réka, Szentlőrinci EGYMI

Polai Nikolett, felkészítő tanára: Lévainé Tóth Ildikó, Felsőszentmárton

Általános iskola - 2023.04.24. - hétfő

A Lázár Ervin Program keretein belül a 8. osztály ellátogathatott a Fővárosi Nagycirkuszba, A sztyeppe illata című előadásra. 

Nagyon látványos és tartalmas előadásnak lehettünk a részesei, köszönjük a lehetőséget. 

Ökoiskola - 2023.04.20. - csütörtök

Kollégistáink megtisztították az intézmény udvarát.

Tettünk környezetünk tisztaságáért! 

Általános iskola - 2023.04.20. - csütörtök

Áprilisi iskolagyűlés

Az iskolagyűlésen kihirdettük a márciusi hónap diákjait: Orsós Melinda, Balogh Titanilla, Dorozsmai Nikolett, Engler Lara, Madarász Bence, Szvetnyik Dorina, Renye Kilián Ruben, Romvári Ramóna, Borda-Fehér Dániel, Bogdán Krisztián, Kerék Adrián. Gratulálunk nekik! A tisztaságot ebben a hónapban a 2. osztály ellenőrizte. Köszönjük a munkájukat! Alsóban a 3-5-6-7. csoport, felsőben pedig a 7. osztály lett a legtisztább márciusban! Gratulálunk nekik is!

Általános iskola - 2023.04.20. - csütörtök

Húsvétváró délelőtt

A mai délelőttöt húsvétváró játékokkal töltötték az EGYMI-ben az óvodások és iskolások. Először csokikereső versenyen vehettek részt a gyerekek, ahol nyuszis mozgásos és gondolkodtató akadályokat kellett leküzdeniük ahhoz, hogy csokihoz juthassanak:) Majd kézműves foglalkozások várták őket. Befejezésül a fiúk meglocsolták a lányokat:) Minden kedves Szülőnek, Gyermeknek, Barátunknak ezekkel a képekkel kívánunk kellemes húsvéti ünnepeket!

Általános iskola - 2023.04.20. - csütörtök

Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy iskolánk rendezhette meg a Baranya Megyei Labdarúgó Diákolimpiát. Két szakiskolás és négy kisiskolás csapat nevezett.

Meglepetésre, a regionális döntőt érő, második helyet szereztük meg. (Két kulcsjátékosunk betegség miatt hiányzott)

Akik mindezt kiharcolták: Rácz Dávid, Máté Erik, Bogdán Zsolt, Majorosi János, Horváth György, Szávics Szabolcs

Gratulálunk Nekik!

Általános iskola - 2023.04.05. - szerda

Apáczai Szépíró Verseny

A mai napon a Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében részt vehettünk az Apáczai szépíró versenyen. Iskolánkat Madarász Zente 2. évfolyamos, Mózs Áron 4. évfolyamos, Bogdán Zsolt 6. évfolyamos, és Orsós Klaudia 8. évfolyamos tanulók képviselték. Gratulálunk nekik, hogy eljutottak erre a megyei szintű versenyre, köszönjük hogy méltón képviselték iskolánkat.

Általános iskola - 2023.03.30. - csütörtök

A mai napon (2023.03.30.) tanulóink -Halász Gábor 6. o. Kun Vanessza 7. o. Horváth Nelli 7. o. Máté Erik 7. o. - Mohácson Komplex Tanulmányi Versenyen vettek részt.

Egyéni verseny volt informatika tantárgyból, ahol Máté Erik 1. helyezést, Kun Vanessza 3. helyezést ért el.

A csapat összesítésben 2. helyezett lett!

Gratulálunk Nektek!

Büszkék vagyunk Rátok! 

Felkészítők: Tóth Beáta, Hódosi Réka, Tatár Hajnalka

Általános iskola - 2023.03.29. - szerda

A pécsi Tüskésréten rendezték meg a megyei mezei futóversenyt. Iskolánk 12 tanulóval nevezett. Korcsoportonként a verseny első két helyezettei jutottak tovább a szolnoki országos döntőbe.

Kilenc tanulónknak sikerült az első két hely valamelyikét megszerezni.

1. helyezettek: Balogh Martin, Horváth Nelli, Sárközi Patrícia, Kövesi Dániel

2. helyezettek: Mihály Brigitta, Szávics Szabolcs, Majorosi János, Bogdán Krisztián, Horváth György

Általános iskola - 2023.03.29. - szerda

Örömmel tudatom, hogy a Koncz Dezső Tanulmányi Verseny Mohácson megrendezett Dél-Dunántúli fordulóján iskolánk csapata: Bogdán Bianka, Orsós Márk, Madarász Tamás, Sebestyén Ferenc és Sáfrán Rebeka részvételével 2. helyezést ért el. Ezzel bejutott az országos döntőbe. Szeretettel gratulálok a nagyszerű eredményhez!

Ugyanitt Sebestyén Ferenc külön elismerésben részesült a csapatban nyújtott kiváló teljesítményéért.

Nagyszerű volt, gyerekek! Irány Nyírbátor!

Szabó Klára

Általános iskola - 2023.03.17. - péntek

 

 

„Székekből góbéság” integrációs tehetséggondozó program

folymatosan zajlik intézményünk tanulói és a Szentlőrinci Általános Iskola tanulói és pedagógusai által. 

A tavaszi időszakban a szövésé lett a főszerep. A gyerekek megismerkedtek az ősi eszköz működésével és szebbnél szebb munkák kerülnek ki a kezeik közül. Közben készülnek a projktzáró bemutató előadásra is.

 

Kollégium - 2023.03.17. - péntek

Kollégistáink a tavasz első napjaiban felújították a kis kertiágyást. Ástak, kapáltak, gereblyéztek és magokat vetettek, önöztek. Most várják, hogy a jóidő kicsalogassa a kis növényeket az elvetett magokból. A rosszabb időjárású napokon a játék mellett maradt idő a hálószobák további csinosítására is. 

Általános iskola - 2023.03.17. - péntek

Megemlekezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. A műsor szereplői : Kun Vanessza, Maté Erik, Majorosi János, Léhmann Eszter, Horváth Nelli 7. osztalyos, Mihály Brigitta, Papp Bíborka, Orsós Klaudia, Bogdán Krisztián, Romvári Ramóna 8. osztályos és Madarász Zente, Balogh Martin, Csorba Brendon, Bogdán Adrián 2. osztalyos tanulók voltak. Felkészítőik: Hódosi Réka, Borovaczné Nyaka Mónika, Tóthné Csatahelyi Gyöngyi, Örsi Hanna, Goják Melinda, Hazenauer Zsoltné voltak.

Általános iskola - 2023.03.09. - csütörtök

SNI integrációt segítő módszertani intézményi programjaink közül március 9-én tartottuk szakmai napunkat. A Szigetvári Tankerületi Központ 12 intézménye és a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentlőrinci Tagintzézménye fogadta el meghívásunkat, összesen 42 kollégát láthattuk vendégül intzéményünkben.

A szakmai nap témája a dyslexia prevenció és reedukáció, valamint a tanóra differenciálás volt.

Általános iskola - 2023.03.09. - csütörtök

Márciusi iskolagyűlés

Általános iskola - 2023.03.09. - csütörtök

Kapkodd a lábad

Tegnap vettünk részt pécsen a "Kapkodd a lábad" elnevezésű sorversenyen.

Betegségből felépülő kicsi csapatunk nagyon szépen versenyzett.

Csapat tagjai: Kirsh Attila, Horváth Barnabás, Kovács Nóra, Balogh Titanilla, Horváth György, Bogdán Adrián, Csorba Brendon, Balogh Martin, Orsós Klaudia

Medgyes Enikő testnevelő

Általános iskola - 2023.02.27. - hétfő

 

Intézményünkben a Magyar Katolikus Egyház meghírdeti a hit- és erkölcstan oktatását a 2023/24-es tanévre is.

Leendő elsősök esetében beiratkozáskor kell jelezni, ha kérik a szülők a hit - és erkölcstan oktatást.

Más évfolyamokon május 20-ig jelezhetik gyermekük osztályfőnökénél. 

                                                       

                                                    

                                        

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2023.02.15. - szerda

A Szigetvári Tankerületi Központhoz tartozó iskolák  sni tanulóinak integrációját segítő módszertani intézményi programjaink közül február 14-én tartottuk meg az utazó munkaközösség szervezésében  a Mutasd meg képességeidet ! vetélkedőt, melyen 9 intézmény 52 tanulója vett részt.  A csapatok Activityztek, kicsit rendhagyó módon.  Nagy öröm, hogy újra vendégül láthattuk az integraló iskolák tanulóit.

Általános iskola - 2023.02.12. - vasárnap

A Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakképző Iskolája tanárai és a jelenleg odajáró volt diákjaink látogattak iskolánkba, hogy ismertessék a továbbtanulási lehetőségeket az intézményükben a 7-8. osztályos tanulóinknak. 

A középiskola honlapja

Köszönjük szépen:

Goják Melinda,

gyógypedagógus,

a 8. osztály osztályfőnöke

Kollégium - 2023.02.12. - vasárnap

Farsang a kollégiumban

2023-02-08.

Mi már elűztük a telet.

Nagyon jó hangulat kerekedett. 

Visontai Ildikó,

gyógypedagógiai asszisztens

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                .

 

Alapítványi hírek - 2023.02.12. - vasárnap

Gratulálok a "Mi megmutatjuk!" Alapítványnak a sikeres pályázathoz és köszönöm szépen Tóthné Kiss Zuzsanna munkáját !!!

A mai napon kaptuk az örvendetes hírt, hogy a Lafarge Cement Magyarország Kft-hez benyújtott pályázat eredményes volt:

"Tisztelt Tóthné Kiss Zsuzsanna!

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. nevében is köszönjük, hogy pályázatával jelentkezett a LAFARGE Közösségi Érték Programra!

Általános iskola - 2023.02.12. - vasárnap

“Itt a farsang áll a bál” 2023.02.09.

Egy nagyszerű és fergeteges farsangi bált tudhatunk magunk mögött.

A fergeteges hangulatot köszönjük, Józsi bácsinak, a mi kedves iskolaőrünknek.

A szülői munkaközösség tagjainak köszönjük a segítséget a lebonyolításban.

Támogatóinknak, a szülőknek és kollégáknak is köszönjük a támogatását, és együttműködését.

Együtt EGYMI!

Köszönjük: DÖK tagjai

Általános iskola - 2023.02.12. - vasárnap

Négy tanulóval vettünk részt a mohácsi ergométeres versenyen, mely diákolimpiai verseny a FOBMSZ rendezésben. Intézményünket a következő tanulók képviselték a megyében: Szávics Szabolcs 4. osztály, Bogdán Zsolt 6. osztály, Kun Vanessza, Majorosi jános 7. osztály . A gyerekeink először "eveztek" ilyen módon. Nagyon tetszett nekik ez az új sporteszköz.

Majorosi János, 7. osztályos tanuló, kategóriájában, új csúccsal lett megyei első, így továbbjutott az országos versenyre.

Boldog iskola - 2023.01.31. - kedd

A témakört egy kedves játékkal dolgoztuk fel a 3.osztállyal. Ez a játék a zenés kihívás volt. Olyan a gyerekek által ismert dalokat kerestünk, amelyekben megjelennek a jócselekedetek. A tanulók zenelejátszó segítségével, fülükön fülhallgatóval, eldúdolták a dalokat, és a társaiknak fel kellett ismerni. Nehéz volt ilyen dalokat keresni, így egyre többször kerültek elő az ünnephez kapcsolódó ismert dallamok. Nagyon jó játék volt.

Óvoda - 2023.01.31. - kedd

2023.02.01-től új feladattal bővül intézményünk: az általános iskolai, kollégiumi és utazó gyógypedagógusi ellátás mellett megkezdi működését óvodai csoportunk. Fokozatosan fogadjuk azokat a gyerekeket, akinek intézményünket jelölik ki.

Általános iskola - 2023.01.05. - csütörtök

A 2. és 7. osztályos tanulók műsorával ünnepeltük 2022 karácsonyát. Igazi színházi előadást varázsoltak tanulóink közös zenéléssel, énekkel. Nagy örömmel tártuk ki intzéményünk kapuját újra és fogadtuk az ünnepélyre azokat az embereket, akiknek fontosak intzéményünk tanulói. Szülők, barátok, támogatók látogattak el hozzánk. Megtelt az intézmény,  újra együtt lehettünk. 

Kollégium - 2023.01.05. - csütörtök

Kedves műsorral ünnepelték kollégistáink a karácsonyt. 

Barátaink, kollégáink közül sokan elfogadták a kollégiumlakók meghívását a rendezvényre. Sok ajándékkal érkeztek. Köszönjük a támogatásukat, ajándékaikat: Szigetvári Tankerületi Központ, Ifsits Margit, Máltai Szeretetszolgálat, Kocsis Péterné, Mozgással az egészségünkért csoport, Bőhm Zoltán, Jakubács Magdolna, Vókó Ágota, Nagy Mária, Reményi Ottó és felesége Csőke Katalin.

Általános iskola - 2022.12.17. - szombat

A Szentlőrinci SE labdarúgói idén is rengeteg ajándékkal lepik meg tanulóinkat. Már harmadik éve teszik szebbé gyerekeink karácsonyát játékokkal, labdákkal, fejlesztőeszközökkel.

A gyönyörűen csomagolt ajándékok még egy hétig rejtegetik titkukat, akkor majd az ünnepély után kerülnek a kis kezekbe.

Nagy szeretettel várták az osztályok képviselői a mai napon a focisták részéről Kovácsevics Dusánt, Tamás Lászlót és az akciót segítő Vörös Sárát.

Általános iskola - 2022.12.17. - szombat

A Bajor Vöröskereszt és a Magyar Vöröskereszt Szigetvári Szervezete idén karácsonykor is ellátogatott intézményünkbe.

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2022.12.17. - szombat

Lezajlott intézményünk idei pályaválasztási vetélkedője, melyet a tankerülei központunk területén lévő integráló általános iskolás 7. és 8. évfolyamosainak hirdettünk meg. 

Az idei vetélkedőt online formában bonyolítottuk le, amire hat intézményből 22 hetedik és nyolcadik osztályos tanuló jelentkezett.

A résztvevő intézmények:

Dencsháza-Hobol Általános Iskola Dencsházai Tagintézménye

Dél-Zselic Somogyapáti Általános Iskolája

Általános iskola - 2022.12.17. - szombat

Az adventi koszorú 2. gyertyáját a 3. osztályosok gyújtották meg. Verset mondott Kovács Nóra Léna, csengőn kisérte Pulló Adél. Vidám zenés, táncos produkciójukkal teremtették meg a hangulatot. A gyerkeket Tóthné Kiss Zsuzsanna készítette fel, segítette Kocsisné Tóth Zsuzsanna.

Boldog iskola - 2022.12.12. - hétfő

A hónap dalának meghallgatása után, a tanulók megismerték a Kicsi esőcsepp című mesét, megbeszéltük, eljátszottuk. Elmondták, hogy mit éreztek közben, mint esőcseppek, akik megmentették kis társuk életét, majd a sivatagban sok más embert élethez juttattak az által, hogy oázist varázsoltak a szárazság helyére. A gyerekek megfogalmazták, hogy a szeretet, és az összefogás mire képes, majd elkészítettük az illusztrációt.

Tóthné Kiss Zsuzsanna

Általános iskola - 2022.12.02. - péntek

2022. 12. 02-én meggyújtottuk intézményünk adventi koszorúján az első gyertyát. Ezzel elkezdődött az ünnepvárás, a karácsonyra való ráhangolódás időszaka. A meghitt érzést a 3.-5.-6.-7. csoportosok csodálatos műsora hozta meg számunkra.

Nagyon köszönöm nekik és felkészítőiknek: Szabó Klárának, Kispál Adriennek és Heider Attilánénak a szereplést, a szép, megható perceket.

Jó ünnepvárást, szép adventi időszakot mindenkinek!

Általános iskola - 2022.12.02. - péntek

2022. 12. 01-jén került megrendezésre a FODISZ szervezésében Budapesten az Országos Terematlétika Bajnokság. A megmérettetésen Baranya megye csapatát három tanulónk erősítette: Sárközi Patrícia 5. osztályos, Horváth György 2. osztályos és Balogh Martin 2. osztályos tanulók. Mindhárman remekül helytálltak és mindent megtettek azért, hogy maguknak, intézményünknek és Baranya megyének dicsőséget szerezzenek. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Általános iskola - 2022.11.17. - csütörtök

Libás nap

Általános iskola - 2022.11.17. - csütörtök

Kimagasló eredménnyel végeztek sportolóink a Pécsen megrendezett terematlétika megyei bajnokságon.

Horváth György  2. osztályos tanuló minden számban dobogós lett, és így megnyerte az összetett versenyt is.

Balogh Martin 2. osztályos tanuló kicsit lemaradva, szintén sok versenyszámban dobogós és így összetett 2.lett.

Sárközi Patrícia 5. osztályos tanuló szintén összetett 1 helyen végzett.

Általános iskola - 2022.11.08. - kedd

Halloweeni parti

Általános iskola - 2022.10.27. - csütörtök

 

„Székekből góbéság” integrációs tehetséggondozó program

ismét támogatást nyert iskolánk tehetséggondozó tevékenysége a Kulturális és Innovációs

Minisztérium megbízásából.

Általános iskola - 2022.10.22. - szombat

A 8. osztály tanulóinak műsora méltó ünnepély volt az 1956. október 23-ai forradalom és szabadságharcról.

Szereplők:

Bogdán Krisztián,

Mihály Brigitta,

Kerék Adrián,

Csonka Valéria,

Orsós Klaudia,

Romvári Ramóna,

Kövesi Dániel,

Borda-Fehér Dániel,

Papp Bíborka

 

Felkészítő pedagógus:

Goják Melinda,

Asszsisztens:

Hazenauer Zsoltné

 

 

 

 

 .

 

Ökoiskola - 2022.10.22. - szombat

Őszi ÖKO kirándulás Barcsra, az “Erdők hete” programra.

Tartalmas napot tölthettünk el a Dráva Völgye Középiskola szervezésében megtartott eseményen.

Köszönjük az iskola diákjainak, hogy egésznap kalauzoltak minket és fontos információkat szerezhettünk az erdő állat -és növényvilágáról, a vad-és erdőgazdálkodásról!

Általános iskola - 2022.10.15. - szombat

Újra elkezdte munkáját ebben a tanévben is intézményünk Szülői Munkaközössége.

A munkaközösség két új taggal bővült, hisz a tavalyi tanév végén elköszöntünk Pál Mónikától és Papp Piroskától, hisz gyermekeik elballagtak.

A Szülői Munkaközösség vezetőségének jelenlegi tagjai: Hodosi Mária , Szvetnyikné Tündi, a munkaközösség elnöke Dudás Zita.

Általános iskola - 2022.10.15. - szombat

Pályaorientációs nap- Generációk közötti párbeszéd

Október 15-én érdekes előadást hallhattunk Máy Gábor méhésztől az OMME Baranya megyei méhészeti szaktanácsadójától.

Megismerkedhettünk a méhekkel közelebbről, megtudhattuk miért is fontos a méhek munkája, hogy nem csak mézet termelnek, hanem élelmet az emberek és állatok számára.

Boldog iskola - 2022.10.15. - szombat

Intézményünkben ebben a tanévben is folytatódnak a boldogságórák, hisz Örökös Boldog Iskola lettünk  !

A 2. osztályosok hálafalat készítettek, a harmadikosok pedig hálaköveket!
Munkáik megtekinthetők itt!

Boldog iskola - 2022.10.15. - szombat

A 2022/23-as tanévben is elnyertük az Örökös Boldog Iskola címet.

Általános iskola - 2022.10.15. - szombat

Október 14-én megtörtént a Lafarge futás, amit tanulóink nagyon vártak! A táv 4 km, amit minden gyermek teljesített. Nagyon BÜSZKÉK vagyunk Rátok!

2. osztály Horváth György, Balogh Martin

3. osztály Kirsch Attila , Horváth Barnabás

4. osztály Szávics Szabolcs, aranyérmet szerzett

5.-6. osztály Sárközi Patrícia, Bogdán Zsolt, Rácz Dávid

7. osztály Kun Vanessza, Horváth Nelli, Majorosi János

8. osztály Mihály Brigitta, Bogdán Krisztián

Általános iskola - 2022.09.16. - péntek

Szeretettel gratulálok Kürthy László tanár úrnak abból az alkalomból, hogy a mai napon rangos elismerést vehetett át évtizedes sportpedagógusi munkájáért. A FODISZ által alapított "FOGYATÉKOSOK DIÁKSPORTJÁÉRT DÍJ Ezüst fokozata" átadására Budapesten került 2022.09.16-án.

Általános iskola - 2022.09.14. - szerda

"De akárhogy figyeltem az igazgató bácsira, nem láttam, hogy a tanév mikor nyílt meg, pedig előtte még szólt is, hogy most fogja megnyitni. Az ünnepély után kaptunk ajándékba sok ceruzát és színes papírt meg egy tanító nénit, aki azt mondta, hogy ő lesz a mi második anyukánk. Féltem, hogy az én anyukám nem örül neki, hogy ezentúl ketten lesznek, de mégis örült, mert azt mondta, hogy egyedül úgyse bír velem."

Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami

Általános iskola - 2022.07.20. - szerda

Beszámoló a „S. Laurency lovagjai” című tehetséggondozó program munkájáról

Általános iskola - 2022.06.23. - csütörtök

 

 

Általános iskola - 2022.06.16. - csütörtök

Lovagi torna S. Laurency várában

Általános iskola - 2022.06.09. - csütörtök

EGYMI-nap

Általános iskola - 2022.06.09. - csütörtök

2022-es év Pedagógusnapján tanulóinkkal együtt köszönthettem az intézmény dolgozóit. Köszönöm minden kollégám áldozatos és lelkismeretes, lelkes munkáját, kitartását, egymásnak, a gyerekeknek, a szülőknek nyújtott segítségét.

Elismerő Oklevelet és a hozzátartozó könyvutalványt ezúttal Gazdag Éva gyógypedagógus vehette át.

Általános iskola - 2022.06.03. - péntek

A mai reggelünk vidám hangulatban indult. Köszönet érte a Szentlőrinci Ifjúsági Fúvószenekarnak, Horváth Zoltán  tanár úr vezetésével. Nagyszerű kis koncertet adtak, amit köszönünk nekik. Visszahozták azt a régi hagyományt, amely szerint a tanév utolsó heteiben a közeli iskokákat körbejárva megmutatják tudásukat és értékes, vidám perceket szereznek játékukkal az intézmények tanulóinak.

Általános iskola - 2022.06.03. - péntek

Tóthné Csatahelyi Gyöngyi elismerő oklevelet vehetett át a Szigetvári Tankerületi Központ pedagógusnapi ünnepélyén kimagasló színvonalon végzett tehetséggondozó és áldozatos gyógypedagógusi munkájáért. Munkájával a Szentlőrinci EGYMI "kettőskülönlegességű" tanulói tehetségazonosításán és tehetséggondozásán kívül a Szigetvári Tankerületi Központ integráló iskoláiban is támogatja a sajátos nevelési igényű tanulók tehetségének kibontakoztatását.

Alapítványi hírek - 2022.06.03. - péntek

A mai napon Gyermeknap alkalmából ellátogattunk a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontba, ahol a magyar háziállatfajtákkal, fűszernövényekkel, honos állatfajtákkal, a hazai erdő-mező állatvilágával ismerkedhettünk meg. Az alsósok egy rövidebb, a felsősök egy jóval hosszabb tanösvényen túrázhattak. Majd egy interaktív kiállításon a hazai víziélővilágról hallhattunk, láthattunk mindenféle okos tudnivalót.

Általános iskola - 2022.05.17. - kedd

Szekszárdi Tehetségkutató Atlétikai Verseny

Remek eredményeket értünk el ezen a versenyen. Diákjaink mind aranyéremmel tértek haza. Mihály Brigitta és Tyukodi Anita távolugrásban és magasugrásban, Szávics Szabolcs 1500 méteres síkfutásban állhatott a dobogó tetejére. Köszönjük, hogy diákjaink öregbítették iskolánk hírnevét.

Köszönöm Kürthy László testnevelő felkészítőmunkáját. 

Általános iskola - 2022.05.02. - hétfő

A FODISZ Diákolimpia Mezei Futás Országos Döntőben, Pomázon április 29-én Baranya megye csapatában intézményünk 9 tanulója küzdött meg a többi megye tanulóival.

Nagyon szép eredményekkel tértünk haza.

Mindenkinek nagy gratuláció!

Horváth György 4. hely

Szávics Szabolcs 1. hely

Bogdán Krisztián 3. hely

Kövesi Dániel 1.hely

Felkészítők: Medgyes Enikő és kürthy László testnevelők.

Boldog iskola - 2022.04.27. - szerda

A 2.osztályosok ebben a hónapban a megbocsátás fát készítették el, és közben elmondták azokat a sérelmeket, amelyek a szívüket nyomta.

Azt is elmondták, amely ellenük elkövetett csíny volt, és azt is amelyben saját maguk voltak lúdasak.

A kölcsönös megbocsájtás megtörtént. Kellemes óra óra volt.

 

Tóthné Kiss Zsuzsanna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Boldog iskola - 2022.04.27. - szerda

Az 1. osztály elnyerte a "Hónap csoportja" címet a Boldogiskola programban február hónap során.
Szeretettel gratulálok az osztálynak és osztályfőnöküknek Tóthné Csatahelyi Gyöngyinek!

Általános iskola - 2022.04.27. - szerda

Területi Mezei Futóverseny

Diákjaink nagyon szépen teljesítettek a Pécsen megrendezett területi mezei futó versenyen. 2km megtétele után a következő eredmények születtek:

Horváth Gyuri 1.hely

Bogdán Adrián 2. hely

Szávics Szabolcs 2.hely

Rácz Dávid 3.hely

Bogdán Zsolt 4. hely

Kun Vanessza 1. hely

Mihály Brigitta 2. hely

Tyukodi Anita 1. hely

Bogdán Krisztián 1. hely

Kövesi Dani 1.hely

Általános iskola - 2022.04.27. - szerda

Két év online megrendezés után már nagyon vártuk, hogy idén végre "élőben" találkozhassunk tankerületünk kettős különlegességű, azaz tehetséges és sajátos nevelési igényű tanulóival.

Általános iskola - 2022.04.11. - hétfő

Elkezdődött az építkezés S. Laurency lovagjainak háza táján

Nagy erővel folynak az előkészületek S. Laurency lovagjainak háza táján. Mindenki szorgalmasan tervez, illeszt, ragaszt, fest, színez és van olyan is, aki táncol vagy kardozik. Lelkesen készülődnek a lovagok, apródok és a hercegnők a nagy megmérettetésre, a lovagi tornára.

A projektet a Nemzeti Tehetségprogram támogatta.

 

Tóthné Csatahelyi Gyöngyi

Általános iskola - 2022.04.01. - péntek

Március 31-én került sor a XLV. Országos Komplex Tanulmányi Verseny megyei válogatójára, melyet Baranya megyében intézményünk rendezett meg. A megmérettetésen szoros küzdelem után a Mohácsi Meixner Ildikó EGYMI tanulói bizonyultak a legsikeresebbnek, így ők jutottak tovább az országos döntőbe, amely június elején lesz Tatabányán.

Gratulálok a nyertes csapatnak és felkészítőiknek és eredményes felkészülést és sikeres versenyzést kívánok az országos döntőben is.

Általános iskola - 2022.03.30. - szerda

Március 28-án értelmi akadályozott tanulóink képviselték intézményünket a Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny Regionális fordulóján a Pécsi Éltes EGYMI-ben. Remek hangulatú versenyen vehettek részt tanulóink, ahol nagy szeretettel fogadták a csapatokat a szervezők. Tanulóink sok élménnyel, boldogan és a 4. helyezés megszerzésével tértek haza. Erdélyi Orsolya 8. osztályos tanuló kimagasló egyéni teljesítményéért különdíjban részesült.

Általános iskola - 2022.03.17. - csütörtök

7. osztályosaink méltó ünnepléssel emlékeztek meg a forradalom hőseiről.

Felkészítő pedagógusuk: Goják Melinda volt, a felkészítést segítette Hazenauer Zsoltné gyógypedagógiai asszsisztens.

 

Műsor: 

március 15

Általános iskola - 2022.03.16. - szerda

 

Általános iskola - 2022.02.18. - péntek

Iskolánk 3-4.osztályos tanulóival február 16-án Pécsett voltunk a Nemzeti Színházban.

A Lázár Ervin program keretében a László király visszatér című előadást néztük meg.

Az előadás előtt volt időnk egy kis sétára is a főtéren ebben a gyönyörű időben.

Gazdag Éva                   

Általános iskola - 2022.02.16. - szerda

A Pannon Televízió híradása az Interreges projektzárónkról.

Tartalmas és különleges 20 hónapon vagyunk túl a Viroviticai COOR gyógypedagógiai intézménnyel közösen. Sokat tanultunk, rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk és új élményekben volt részünk ez idő alatt. Köszönöm kollégáimnak, hogy együtt voltunk ebben a "kaland"-ban is, köszönöm tanulóink kitartását, lelkesedését és köszönöm mindazon külső segítők munkáját is, akik nélkül nem tudtuk volna megvalósítani a projekt céljait.

Ökoiskola - 2022.02.16. - szerda

Köszönjük a Szentlőrinci Önkormányzat által szervezett Szeretet - Túrát, és az ajándékokat. Jól éreztük magunkat!

Tóth Beáta

Kollégium - 2022.02.16. - szerda

Farsangi mulatozás volt a kollégiumban. Fergeteges táncolásba kezdtek a smilek.

Általános iskola - 2022.02.14. - hétfő

„Farsang van, farsang van,

járjuk a táncot gyorsabban!

Förgeteges ez a bál,

még a ház is muzsikál.”

(Gyárfás Endre: Förgeteges ez a bál-részlet)

Boldog iskola - 2022.02.04. - péntek

Jótetett-karkötő

A 2.osztállyal jótett-karkötőt készítettünk, közben meghallgattuk a hónap dalát. Ráhangolódtunk a jócselekedetek megfogalmazására, egymás megajándékozására. Nagy szeretettel ígérték meg egymásnak azt, hogy miben lesznek társaik, és a felnőttek segítségére. Megdicsérték osztálytársaikat a jótetteikért, megölelték egymást, jó kívánságaikat is elmondták. Kellemesen telt ez az óra.

Tóthné Kiss Zsuzsanna gyógypedagógus, osztályfőnök

Általános iskola - 2022.01.03. - hétfő

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek és Mindenki!

Fogadják/ fogadjátok sok szeretettel az 5.-6- osztály rendhagyó karácsonyi műsorát!

Mi most így kívánunk Önöknek/ Nektek békés, boldog karácsonyt és új évet!

Jó pihenést a szünetre!

Sárándi Szilvia: Karácsonyi angyalok

Karácsony van. Az angyalok köztünk járnak.

De ne keress ám rajtuk hatalmas fehér szárnyat!

Az angyalok a ragyogó szemű, mosolygó emberek,

Általános iskola - 2021.12.16. - csütörtök

Meglepetés!!!

A mai nap az önzetlen segítőkről, az egymásra figyelésről, a gyermeki csodavárásról és az örömteli ünnepi készülődésről szólt.

Általános iskola - 2021.12.16. - csütörtök

Köszönjük szépen a Bajor Vöröskereszt látogatását és ajándékait! Tanulóink kis műsorral kedveskedtek vendégeinknek. Szereplők: 2. osztályosok, felkészítőjük Tóthné Kiss Zsuzsanna és Kocsisné Tóth Zsuzsanna 2.-4.-5.-6. osztályosok, felkészítőjük Szabó Klára, Kispál Adrienn, Heider Attiláné, valamint a furulya-szakkörösök voltak, akiket Tóthné Csatahelyi Gyöngyi és Rékai János készített fel. Vendégeink a műsor megtekintése után a 3.-4., a 7. és a 8.

Általános iskola - 2021.12.15. - szerda

Decemberi iskolagyűlés

Általános iskola - 2021.12.15. - szerda

Pályaorientációs nap:

2021.12.11-én iskolánkban megrendeztük pályaorientációs napunkat. A nap középpontjában a pályaválasztás és a különböző foglalkozások álltak.

A kicsik a 7 mesterség című diafilmet nézték meg és dolgozták fel, majd a különböző foglalkozások eszközeit csoportosították.

A nagyok keresztrejtvényt, szókeresőt fejthettek meg, tervezhettek címert. Szabadulhattak a szabadulószobából. A feladatsort köszönjük szépen Goják Melindának.

Általános iskola - 2021.12.15. - szerda

Pályaválasztási vetélkedő 2021.

Boldog iskola - 2021.12.11. - szombat

A 2.osztály a társaskapcsolatok témakörből az üzenet a dobozból nevű játékot szerette volna megvalósítani. Sajnos időközben az iskolában több osztály karanténba vonult. Így osztály szinten valósítottuk meg a játékot, és a beteg osztálytársaknak írtunk üzenetet, amit itt most kapnak meg. Azt üzentük nekik, hogy gondolunk rájuk, gyógyuljanak meg, és várjuk vissza őket!

 

Tóthné Kiss Zsuzsanna

Kollégium - 2021.12.10. - péntek

Tegnap a Mikulás megérkezett a kollégiumba is. Kétszer is csengetett.

Általános iskola - 2021.12.10. - péntek

Mikulásnap

Idén is járt nálunk a Mikulás:) 

"Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás!

Mikor jössz, mikor jössz, minden gyerek vár!

Répa, cukor, csokoládé, jaj, de jó!

De a virgács jó gyereknek nem való!

Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás!

Mikor jössz, mikor jössz, minden gyerek vár!"

Hát eljött! Nem hiába vártuk!

Boldog iskola - 2021.12.03. - péntek

A Boldog Iskola program keretében zajló boldogságórák sorában az októberi órak témája az optimizmus gyakorlása volt.  Osztályaink sokféleképpen dolgozták fel a témát, melyek közül a 2. osztály megoldása elnyerte a Hónap Csoportja díjat.

Általános iskola - 2021.11.19. - péntek

 

S. Laurency lovagjai című integrációs projekt

 

Általános iskola - 2021.11.12. - péntek

Szenzációs hírek az Országos Atlétikai Bajnokságról Budapestről. Intézményünk hét tanulója erősítette Baranya megye csapatát és az alábbi eredményekkel tértek haza.

Szirtes Dominik 8. osztályos tanuló: súlylökés 3. hely

Mihály Brigitta 7. osztályos tanuló: távolugrás 2. helyezés, magasugrás 1 helyezés, 100 méteres síkfutás 4 hely.

Tyukodi Anita 8 osztályos tanuló: magasugrás 1 helyezés, 200 méteres síkfutás 3.hely, 100 méteres síkfutás 4. hely

Általános iskola - 2021.11.11. - csütörtök

2021 11. 11-én az Interreg pályázat megvalósításának újabb állomása érkezett el. Eredetileg Horvátországba tervezett farmlátogatás helyett a vírushelyzet miatt belföldön kirándultunk a Tensi utazási iroda munkatársa: Vétek Emi szervezésében.

Horváth Busz gépkocsivezetője Deák Anita volt.

Program:

07.50-re kiállás az iskolához. Szentlőrinc, Kodolányi u. 13.

08.00 -kor indulás Lakócsára.

Alapítványi hírek - 2021.11.09. - kedd

A 2021-es évben tudta először fogadni a Mi megmutatjuk! Alapítvány az adók 1%-át. 223136 Ft folyt be. Köszöjük szépen annak a 31 magánszemélynek, akik támogatásra érdemesnek találták az alapítványunk által kitűzött célokat. Az összeggel továbbra is sajátos nevelési igényű tanulóink tehteséggondozását és az intézményi közösségi élet színesítését kívánjuk segíteni.

 

Általános iskola - 2021.11.05. - péntek

Ahol a folyók összekötnek Interreg Pályázatunk következő eseménye a Logopédiai Játszóház november 4-én zajlott.

Általános iskola - 2021.11.05. - péntek

Megyei Terematlétika Diákolimpiai Verseny Pécs

 

Ismét nagyon szép eredményeket értek el a legkisebbek, és kicsit nagyobbak.

Horváth Barni: helyből távolugrás 1.hely

Kirsh Attila: medicinlabda hajítás 3.hely

Bogdán Zsolt: medicinlabda hajítás 3. hely, helyből távolugrás 3.hely

Rácz Dávid: 3 versenyszámban helyezést ért el, az összetett versenyben 2. lett.

Boldog iskola - 2021.10.31. - vasárnap

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

Boldog iskola - 2021.10.31. - vasárnap

Október hónapban az 1. és a 2. osztályosok optimista kendőket készítettek, az 5.-6. osztályosok pedig optimista maszkokat.

Általános iskola - 2021.10.27. - szerda

 

"Adj egy kutyát az embernek és meggyógyul a lelke!" - Hildegard von Bingen

Általános iskola - 2021.10.25. - hétfő

Intézményünk 8. osztályos tanulói különleges és nagyon tartalmas, megható műsorral emlékeztek 1956 október 23-a hőseiről.

A tanulókat felkészítették: Kiss Blanka, Tóth Alexandra, Nagy-Bognár Dóra, Hódosi Réka, Rékai János, Tóthné Csatahelyi Gyöngyi, Hegedűs Szilvia, Hazenauer Zsoltné

 

Boldog iskola - 2021.10.21. - csütörtök

Boldogságóra a 2.osztályban

Kollégium - 2021.10.21. - csütörtök

Hátborzongató félhomály, kísérteties zene, izgalmas feladatok, rengeteg nevetés, sok-sok szeretet, jó kis mókázás és a végén......................buliiiiiiiiii 

Halloween a kollégiumban.

Általános iskola - 2021.10.21. - csütörtök

FOBMSZ Megyei Váltóverseny

Alsó tagozatos gyerekekkel Harkányban voltunk a megyei váltóversenyen. Pár ponttal lemaradva a nagyon szép 4. helyen végzett a csapatunk. Sok versenyzőnk élete első versenyén vett részt.

Az eredmény hirdetés után, szabadidős játékokat próbálhatot ki mindenki.

Óriási gratuláció mindenkinek!

Medgyes Enikő

Általános iskola - 2021.10.21. - csütörtök

Utolsó műhelymunkánkon, a horvát partnerintézmény gyógypedagógusainak vezetésével hangszereket készítettünk terményekből, újrahasznosítható anyagokból.

Általános iskola - 2021.10.19. - kedd

Halloween parti az EGYMI-ben

Általános iskola - 2021.10.14. - csütörtök

Újabb Interreg workshopot bonyolítottunk le 10. 14-én. Most Beáta Tóth gyógypedagógus vezetésével zajkeltő hangszereket készítettünk természetes anyagokból és újra hasznosítható anyagokból. A 15 magyar tanuló mellett, a Dráva túlpartján, Viroviticában ugyanezt tették a COOR gyógypedagógiai intézmény tanulói és gyógypedagógusai is.

Az internetes kapcsolatot Patonai Balázs, a fordítást Odicki Anna biztosította.

Köszönöm szépen mindenki lelkes és odaadó munkáját.

Általános iskola - 2021.10.13. - szerda

2021.10.12.-én

végre megrendezésre került a megyei atlétikai verseny, ahol iskolánk fantasztikus eredménnyel vett részt.

Minden versenyszámban jutott tovább sportolónk a csütörtökön megrendezésre kerülő regionális versenyre.

Minden versenyzőnek óriási gratuláció!!

Sárközi Patrícia (300m. 3.hely)

Kun Vanessza (kislabda: 1 hely, 100m: 3.hely, 300m: 2. hely)

Rácz Dávid (kislabda: 1 hely, 100m: 1.hely, 300m: 2. hely)

Kollégium - 2021.09.29. - szerda

Ma délutáni kollégiumi programunk, Tér-zene című produkció a meghallgatása a Művelődési központ előtt. Az előadók: PANNON FILHARMONIKUSOK ÜTŐS KAMARA FORMÁCIÓJA volt.

Volt két bátor kollégistánk: Mihály Brigitta és Rácz Dávid, akik ügyesen szerepeltek.

Boldog iskola - 2021.09.29. - szerda

Hálás vagyok, boldog vagyok!

Az 1. osztályban a Boldogságprogram keretében a HÁLA című témakört dolgoztuk fel. A beszélgetőkörben a gyerekek megfogalmazták, hogy kiknek hálásak:

"anyának, mert mesél nekem és átölel"

"apának, mert szeret"

"a barátomnak, mert játszik velem"

"a tanár néniknek, mert tanítanak és szeretnek"

"az énekes bácsinak, mert szeret és jókat tanít"

"a nagymamámnak, mert vigyáz rám és főz nekem"

Általános iskola - 2021.09.29. - szerda

Magyar Diákspor Napja

Iskolánk ebben az évben is csatlakozott az országos mozgalomhoz. Így egy remek napot töltöttünk sok-sok mozgással, versenyekkel és nevetéssel.

Eredmények:

100 m futás:

2012-2013 születésű lányok

I. Kovács Nóra Léna

Il. Bogdán Amanda

Ill. Orsós Melinda

Fiúk:

l. Horváth György

ll. Bogdán Adrián

lll. Pető Attila

2010-2011 születésű lányok

l. Sárközi Patrícia

Ökoiskola - 2021.09.21. - kedd

Tanulóink hagyományos őszi ökokirándulás keretében Bükkösdre látogattak. Az ökoszemlélethez híven az utazáshoz a vasutat választották és a gyaloglást. Az Ökopark megtekintése során megismerkedhettek háztáji állatok tartásával, gondozásával, a kornyék vadállományát is megismerték és játékos vetélkedésen is összemérhették erejüket, ügyességüket. 

Általános iskola - 2021.09.16. - csütörtök

Szeptemberi iskolagyűlés

Általános iskola - 2021.09.15. - szerda

"Ahol a folyók összekötnek" című 2M2C Magyar-Horvát interreg pályázat megvalósítása is folytatódik, sajnos még mindig on-line formában.

Általános iskola - 2021.09.01. - szerda

A mai szeles, napos reggelen elkezdődött intézményünkben is a 2021/22-es tanév.

A tanévnyító ünnepélyt megtisztelte jelenlétével városunk polgármestere, Koltai Péter. Köszöntöttük új kollégáinkat és új tanulóinkat. Verset hallgattunk Rácz Dávid 5. osztályos tanulónktól, meghallgattuk a Synergos csoport zenés előadását. Az évnyitó moderátora: Kispál Adrienn volt, a gyerekeket felkészítette és a műsort szervezte: Tóthné Csatahelyi Gyöngyi és Rékai János.

Általános iskola - 2021.08.27. - péntek

Kedves Gyerekek, Kedves Szülők!

Lassan a végéhez közeledik a szünidő. Az intézményben már a következő tanévre készülünk, melynek nyitó ünnepélye szeptember 1-jén 9 órakor lesz, erre szeretettel várunk mindenkit.

Általános iskola - 2021.07.24. - szombat

Tíz tanulónk táborozott július 19-től 24-ig Orfűn a FOBMSZ szervezésében. A táborozás lehetőségétt alapítványunk és több magán adományozó támogatta, hálás köszönet érte. 
Kürthy László és Medgyes Enikő testnevelők vigyáztak az EGYMI tanulóira, köszönet az önzetlen munkájukért.

Általános iskola - 2021.07.21. - szerda

Beszámoló "A kétszer választott király" integrációs tehetséggondozó program munkájáról

Általános iskola - 2021.07.21. - szerda

A Mecseki Vakáció projekt keretében és a Bozsoki Alapítvány jóvoltából tanulóink  feledhetetlenül élménydús hetet töltöttek Palotabozsokon. Volt múzeumlátogatás, a taposó és vizimalom megtekintése, a busóudvar megismerése, mohácsi városnézés, strandolás, interaktív előadás megtekintése és sok-sok játék és élvezetes szabadidős foglalkozás. 

Általános iskola - 2021.06.17. - csütörtök

Ballagási és tanévzáró ünnepélyünkön nem csak a 8. osztályosoktól búcsúztunk. Nyugdíjba vonult Dr Bárány Sándorné, aki csaknem két évtizedig dolgozott intézményünkben.

Alapítványi hírek - 2021.06.17. - csütörtök

Tanévzáró ünnepélyünkön a "Mi megmutatjuk!" Alapítvány elnöke, Dr Bárány Sándorné  első alkalommal adta át az Alapítvány által létrehozott díjat.

Általános iskola - 2021.06.17. - csütörtök

Diákönkormányzati elismerésben részesült intézményünk legszorgalmasabb, legjobb magatartású két tanulója. Az egész tanéven át értékelt hónap diákjai közül alsó tagozaton az első osztályos Kirsch Attila, a felső tagozaton Máté Erik érdemelte meg a kitüntető emléklapot és a velejáró Decathlon utalványt, melyet a tanévzáró ünnepélyen vehettek át Tóthné Kiss Zsuzsannától a Diákönkormányzat felnőtt vezetőjétől.

Gratulálok a kitüntetett tanulóknak!

 

Káhleszné Krémer Ildikó

Általános iskola - 2021.06.16. - szerda

Ballagás és Tanévzáró ünnepély 2021.

Csak egy osztály voltunk,

Egy osztály, amelyről néhányan túl sok jót hittek,

Később sokan azt gondolták, tévedtek...

...Hitték, gondolták...

És talán senki sem tudta, kik voltunk valójában.

(Zsigmond István)

Nem az a lényeg, hogy együtt tanultunk.

Hanem az, hogy együtt voltunk.

Együttlétünkben közöttünk lebegett,

és kötözte szálait a Szeretet.

(Szalai László)

Általános iskola - 2021.06.14. - hétfő

Szeretettel gratulálok Goják Melinda gyógypedagógusnak, aki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács meghirdetett pályázatán a szülők, tanulók és kollégák jelölése és szavazatai alapján érdemesnek bizonyult a megtisztelő oklevél elnyerésére, mert sokat tett az online oktatás idején a tanulói közösség építése és a tananyagok átadása terén egyaránt.

Káhleszné Krémer Ildikó

Általános iskola - 2021.06.14. - hétfő

Ez is egy szuper tanév végi program volt. Sok mosolygós gyerekkel, vidám percekkel mozgással. Köszönet a szervezésért Medgyes Enikőnek, Kürthy Lászlónak a segítségért pedig tényleg mindenkinek. Remek volt.

Kollégium - 2021.06.14. - hétfő

Elballagott a kollégium legnépesebb csapata, volt minden sok sírás, kacagás, bú, bánat, bohóckodás, fagyizás!

Legyetek mindig ilyen felszabadultak és vidámak!

Általános iskola - 2021.06.09. - szerda

Tehetségnap eredményei

Ebben az évben online formában rendeztük meg a hagyományos tehetségnapunkat. Részt vevő intézmények: Szentlőrinci Általános Iskola, a Csikesz Sándor Általános Iskola Drávafok, a Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola és a Szentlőrinci EGYMI.

A nehéz felkészülési időszak ellenére 53 rajz, 24 vers, 3 zenei és 1 énekes pályamű érkezett.

Általános iskola - 2021.06.05. - szombat

Tóthné Csatahelyi Gyöngyi vezetésével a június 5-i délelőttön sikeresen lezárult a Kétszer választott király című projekt. A Nemzeti Tehetségprogram pályázata során immár sokadik éve együtt tevékenykedett a Szentőrinci Általános Iskola és a Szentlőrinci EGYMI közössége. Az előbbi intézmény 3. b. Osztálya, az EGYMI-ből pedig Máté Erik, Halász Gábor, Rácz Dávid, Kun Vanessza, Szekeres Szintia, Szirtes Dominik, Mihály Brigitta, Kovács László tanulók alkották az együttműködő kis csapatot.

Általános iskola - 2021.06.05. - szombat

Pedagógusnap alkalmával szeretettel és hálával köszöntöm a Szentlőrinci EGYMI valamennyi jelenlegi és már nyugdíjban lévő dolgozóját.

Pedagógusnapi köszöntő

Tanulóink ajándékai minden dolgozó számára egy kis üdvözlőlap.

Általános iskola - 2021.06.05. - szombat

Májusi iskolagyűlés

Ökoiskola - 2021.06.05. - szombat

Gyermeknap alkalmából a Lafarge Cementgyár Közösségi Érték Program Pályázatán nyert összegből a Katica Tanyai élménybirtokra utazhattunk el ezen a héten. Az EGYMI tanulói életre szóló élményekkel gazdagodtak, amit az alábbi képek tanúsítanak.

Általános iskola - 2021.05.26. - szerda

A mai délutánonTóthné Csatahelyi Gyöngyi vezetésével újabb online workshop zajlott viroviticai partnerünkkel. Ezúttal a hangszerek hangjaival, és a magyar tánclépések alapjaival igyekeztünk megismertetni a horvát gyerkeket is. A program a Somvirág című dal közös eléneklésével kezdődött, mely meg is teremtette a jó hangulatot a délutánhoz. A horvát gyerekek horvát népdalokat énekeltek és kisértek hangszerekkel.

Boldog iskola - 2021.05.21. - péntek

Az alábbi levél érkezett a Boldog Iskola e-mail fiókjába:

"Gratulálunk Nektek, hogy a Boldogságóra program 2020/21 tanévében, április hónapban, a Szentlőrinci EGYMI csoporttal elnyertétek a hónap csoportja címet! Köszönjük szépen, hogy kreativitásotokkal másokat is inspiráltok!

Számítunk rá, hogy továbbra is velünk, a Boldogságóra programmal maradtok!

Ha bármiben segítségetekre lehetünk, keressetek bennünket nyugodtan!

Általános iskola - 2021.05.20. - csütörtök

A május 20-i délután képekben és pár mondatban. A Viroviticai COOR gyógypedagógiai intézménnyel közös projektunk újabb eseménye zajlott le  Tóth Beáta vezetésével. Ezúttal újrahasznosítható anyagokból készítettünk hangkeltő eszközöket, egyszerű ritmushangszereket. Gombokból és kartonból kasztanyettát, konzervesdobozból és virágcserépből, lufiból dobot és hozzá dobütőket készíttek tanulóink a horvát iskola tanulóival együtt.

Ökoiskola - 2021.05.04. - kedd

Fűszerkertet készítettünk alsós kollégistáinkkal : Bogdán Balázs és Kirsch Attila, 1. osztályos, Rácz Dávid és Halász Gábor 4. osztályos tanulókkal. 

Ültettünk: lestyánt, borsikafüvet, tárkonyt, kakukkfüvet, kaprot, metélőhagymát, metélőfokhagymát, zsályát, petrezselymet, oregánót, paradicsomot, uborkát és elszórtunk néhány bazsalikom magot is. A kis kertészek alaposan meglocsoltak mindent. A korábbi vetésből szépen nőnek a retkek és a petrezselyem is.

Általános iskola - 2021.05.03. - hétfő

Gyerekek, kollégák és szülők részéről egyaránt szeretett és tisztelt gyógypedagógiai asszisztens munkatársunk helyére keressük új kollégánkat azonnali kezdéssel. A jelentkezés feltétele a szakirányú végzettség megléte, nagyon örülnénk, ha olyan munkatársat találnánk, aki csapatunk értékeit magáénak vallja és jó segítője lenne tanulóinknak.

Bővebb információk: Gyógypedagógiai asszisztensi állás

 

Boldog iskola - 2021.04.30. - péntek

A megbocsájtás témakörből a memória játékot választottuk. A bizalom, a szeretet, a türelem, őszinteség fogalmával ismerekedtek meg a tanulók. Megbeszéltük, hogy miért ezek a képek kapcsolódnak ezekhez a szavakhoz. Beszélgettünk arról, hogy a hét folyamán mikor találkoztunk olyan esettel, ahol ezek a fogalmak előkerültek. Konkrét példákat hoztak a gyerekek. Majd játszottunk a kártyákkal, ahol a témakör kulcsfogalmai közelebb kerültek a gyerekekhez, jobban megértették ezeket.

Általános iskola - 2021.04.09. - péntek

Beiratkozás

Tisztelt Leendő Első Osztályosok Szülei!

 

Boldog iskola - 2021.03.24. - szerda

Nagy megtiszteltetés és elismerés, hogy a Boldog Iskola programban résztvevő 6. osztályunk Goják Melinda osztályfőnök vezetésével február hónapban a Hónap csoportja megtisztelő címet nyerte el munkájával. 

 

Munkájuk megtekinthető itt: https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai/nomen-est-omen-32/

 

 

Általános iskola - 2021.03.12. - péntek

Kedves Szülők, Gyerekek, Barátaink!

Közeleg Március 15.-e a Nemzeti Ünnepünk. Rendhagyó módon a tavalyi évhez hasonlóan, a 7.-8. osztály tanulói készültek, és megemlékeztek a márciusi hősökről, melyet a pandémiás időszak miatt, videóra vettünk. Szívünket, lelkünket ünneplőbe öltöztettük, és emlékeztünk. Tartsanak velünk, az alábbi linken található videó megtekintésével!

Március 15-i műsor

 

Tóth Beáta

Általános iskola - 2021.03.06. - szombat

Kedves Szülők és Gyerekek!

A Kormány bejelentése alapján március 8-tól április 7-ig áttérünk a digitális munkarendre.

Kérek mindenkit, hogy nyugodtan, fegyelmezetten fogadjuk a bejelentést. Kérem a kedves Szülőket, hogy tartsák a kapcsolatot gyermekük osztályfőnökével, fogadják el a segítséget és kérjenek segítséget gyermekük otthoni tanulása, fejlődése érdekében.

Alapítványi hírek - 2021.03.01. - hétfő

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

Általános iskola - 2021.02.27. - szombat

"Ahol a folyók összekötnek" című 2M2C Magyar-Horvát interreg pályázatunk újabb workshopját rendeztük meg 2021.február 26-án. A műhelymunka témája ezúttal  kreatív hangszerkészítés volt természetes anyagokból. A járványhelyzet miatt most is csak online formában a zoom alkalmazás segítségével tudtuk lebonyolítani  partnerünkkel, a COOR Viroviticai gyógypedagógiai intézménnyel. A műhelymunkát most horvát partnerünk rendezte és a foglalkozást Dr.

Általános iskola - 2021.02.25. - csütörtök

 

Várjuk a gyermekek jelentkezését hit- és erkölcstan órára!

 

 

Tisztelt Szülők! A következő tanévben is szeretettel várjuk a gyermekek jelentkezését a római katolikus hit- és erkölcstan órára. A döntéshez az alábbiakban szeretnénk rövid segítséget nyújtani. Miért jó, ha gyermekük számára a római katolikus hit- és erkölcstan órát választják?

Kollégium - 2021.02.18. - csütörtök

Új ágyakat kaptak a kollégium lakói. A Szigetvári Tankerületi Központ jóvoltából több, mint 1,5 millió Ft értékben sikerült lecserélni a régi emeletes ágyakat kényelmes heverőkre, így tanulóink hálóhelyiségei is otthonosabbak lesznek. A mai nagy munka után faljavítás, festés, falvédők felrakása a terv, illetve a szekrények falak dekorálása.

Boldog iskola - 2021.02.17. - szerda

Tóthné Kiss Zuzsanna, az 1. osztály osztályfőnöke és Tóth Beáta, a 8. osztály osztályfőnöke közreműködésével az alábbi kis videóban mutatjuk be intézményünkben a boldogságórák lényegét,  és azt, hogy a legkisebbek és a legnagyobbak számára milyen jelentősége van a program folytatásának. 

Kollégium - 2021.02.17. - szerda

Farsangi előkészületek, farsang, Kiszebáb égetéssel. Sajnos betegség miatt nem lehetett mindenki velünk. Köszönjük Káhleszné krémer Ildikónak a farsangi fánk alapanyagainak biztosítását.

 

Tükörtojások és a csirke

Általános iskola - 2021.02.16. - kedd

 

Farsang az EGYMI-ben

Általános iskola - 2021.02.07. - vasárnap

a 20/21-es tanév 1. féléve képekben

 

A képes összeállítás Tóth Beáta munkája. Köszönöm minden kollégámnak, hogy a külső tényezők ellenére az intézmény falai között nyugalomban, vidáman, tevékenyen teltek az első félév hétköznapjai. Sok erőt, kitartást, sikereket és jó egészséget a folytatáshoz minden gyermeknek és minden felnőttnek!

Káhleszné Krémer Ildikó

igazgató

Általános iskola - 2021.02.07. - vasárnap

A februári iskolagyűlésen ismét kihirdettük a januári hónap diákjait. Lássuk, hogy kik is voltak ezek? 1-3-4-5. csoport: Kerék Benjamin, 1.osztály: Horváth Barnabás, 4-5.osztály: Máté Erik, 6.osztály: Osztrosics Ketrin, Bogdán Krisztián, 8.osztály:Mihály Tamás. Gratulálunk Nekik! Majd megtudhattuk, hogy januárban melyik osztályok voltak a legtisztábbak. Ebben a hónapban is az alsós évfolyamok közül a 2-3.osztály, a felsős évfolyamok közül pedig a 6.osztály nyerte el az első helyezést.

Alapítványi hírek - 2021.02.03. - szerda

 

Kedves Barátaink, Kedves Szülők, Kollégák!

Alapítványunk ettől az évtől tudja fogadni a személyi jövedelemadó 1%-okat.

Az alapítvány neve: "Mi megmutatjuk" Alapítvány

Száma: 18912078-1-02

Kérem, ha tehetik és érdemesnek tartják tevékenységünket, támogassák alapítványunkat. Az alapítvány célja tanulóink tehetséggondozásának segítése.

Köszönjük szépen!

Általános iskola - 2020.12.22. - kedd

Ebben  a tanévben osztályaink külön ünnepeltek. Az ünnepi hangulathoz 2.-3. osztályos tanulóink kedves műsora jelentette az alapot, melyet minden gyermek a saját közösségében nézhetett meg. A műsort betanította Gazdag Éva és Kissné Bucsai Klára.

Intézményünk ünnepi díszét Kocsis Péterné által felajánlott karácsonyfák, Nagy-Bognár Dóra és Goják Melinda és segítőik által készített ünnepi dekoráció adta. Ezúton is köszönöm a felajánlást és kollégáim munkáját. 

Kollégium - 2020.12.22. - kedd

December 17-én tartották kollégium lakóink a  kollégiumi karácsonyt. A legmelegszívűbb, legszeretetteljesebb gyermekközösség karácsonya olyan érzéseket kelt a részt vevők lelkében, amely semmi máshoz nem hasonlítható.

Andersen : A kis gyufaáruslány szomorú meséje idézte fel a szeretet fontosságát.

Felkészítők: Jambrich Péter, Kleinné Árvai Tímea, Plantek Erika, Visontai Ildikó

 

Általános iskola - 2020.12.22. - kedd

Beszámoló a "Hiszem, ha látom?" integrációs tehetséggondozó program munkájáról

Általános iskola - 2020.12.14. - hétfő

A "Pályaválasztási vetélkedő" és a "Generációk közötti párbeszéd" programjaink újragondolva a vírushelyzet miatt. Szombati munkanapot kellemes vetélkedéssel töltöttük osztályonként.

Tóth Beáta és Fenyvesi Blanka

Általános iskola - 2020.12.11. - péntek

Az ünnepi készülődésben komoly szerep hárul minden évben legkisebb tanulóinkra. Hagyományosan az ő feladatuk hétről hétre meggyújtani az adventi ksozrú gyertyáit. Ilyenkor kis verssel, énekkel is megidézik az ünnep hangulatát. Ebben a tanévben a járványhelyzet miatt nem tud összegyűlni az intézmény teljes közössége ezeken az alkalmakon. A technika segítségvel az osztályok videón nézhették meg mindhárom héten a gyertyagyújtást és az 1. osztályosok és az 1.-3.-4.-5. csoportosok műsorát.

Általános iskola - 2020.12.10. - csütörtök

A "Hiszem, ha látom!" integrációs tehetségsegítő programunk tárgyiasult alkotása ebben az évben egy kisfilm formájában valósult meg. A közös alkotás létrehozásában részt vettek a Szentlőrinci EGYMI, és a Szentlőrinci Általános Iskola diákjai.

Felkészítő tanárok: Borováczné Nyaka Mónika, Wirthné Zsoldos Rita, Rékai János és Tóthné Csatahelyi Gyöngyi

Fogadjátok és nézzétek olyan örömmel és szeretettel, ahogyan ezt a gyerekek és a tanárok létrehozták.

Általános iskola - 2020.12.02. - szerda

"Ahol a folyók összekötnek" című 2M2C Magyar-Horvát interreg pályázatunk újabb állomásához érkeztünk december 2-án. Megrendeztük az első workshopunkat, melyet a járványhelyzet miatt online formában a zoom alkalmazás segítségével tudtunk lebonyolítani. A gyógypedagógusok már a továbbképzések alkalmával megismerkedhettek egymással, most első alkalommal végre  intézményünk tanulói is megismerhették a COOR Virovitica intézmény horvát tanulóit. 

Boldog iskola - 2020.11.28. - szombat

A novemberi boldogságórák témája a társas kapcsolatok ápolása volt. Az 1. és a 6. osztály bizonyult  alegaktívabbnak a téma feldolgozásában.

1. osztályosok munkája: https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai/baratomnak-tekintelek-mert/#

6. osztályosok munkája: https://boldogsagora.hu/gyerekek-munkai/baratsag-sziv-7/

 

Általános iskola - 2020.11.25. - szerda

 

 

Általános iskola - 2020.11.16. - hétfő

Az első ebéd az étkezőnkben

 

Kollégium - 2020.10.28. - szerda

A kollégiumban is vidáman telt a halloween parti. Rémisztő üdítő, lángos, hangulatos dekorációk készítése, bátorságpróba, sok érdekes közösségi játék , tökfaragás és karaoke volt a program.

Köszönet a szervezésért és a lebonyolításért Jambrich Péter tanárúrnak, Kleinné Árvai Tímea, Visontai Ildikó és Ácsné Plantek Erika gyógypedagógiai asszsisztenseknek. 

 

Káhleszné Krémer Ildikó

intézményvezető

Boldog iskola - 2020.10.28. - szerda

Intézményünk immár harmadik alkalommal nyerte el a Boldog Iskola címet. A címnek igyekszünk megfelelni, hiszen ebben a tanévben már minden tanulócsoportunkban zajlanak boldogságórák, melyeket az osztályfőnökök tartanak. A boldogságórákon kívül is fő célkitűzésünk, hogy tanulóink érzelmi intelligenciáját fejlesszük, segítsük őket érzelmeik felismerésében, azok megfogalmazásában és a maguk és egymás érzelmeinek megértésében.

Általános iskola - 2020.10.21. - szerda

Halloween parti

Általános iskola - 2020.10.18. - vasárnap

A COOR Virovitica horvát gyógypedagógiai intézménnyel való közös munkánk újabb állomásához érkeztünk. A 2020.09.25-én egy előadáson vettünk részt, melynek témája a mondókák és kiszámolók szerepe a beszédfejlődésben volt. Az eredeti tervek szerint az előadást Viroviticában hallgattuk volna meg, de a vírushelyzet miatt erre nem volt lehetőségünk, így a technika segítségével a TEAMS alkalmazással tanulhattunk horvát gyógypedagógus kollégáinkkal.

Általános iskola - 2020.10.12. - hétfő

Folytatódik a munka a „Hiszem, ha látom!” című projektben

A „Hiszem, ha látom!” csapata a megváltozott helyzetben sem tétlenkedett.

Általános iskola - 2020.10.01. - csütörtök

"A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet értelmében a köznevelési intézményekben 2020. október 1-jétől kötelező a foglalkoztatottak és a gyermekek, tanulók testhőmérsékletének mérése érkezéskor. A döntés értelmében foglalkoztatott, illetve nagykorú tanuló csak akkor mehet az intézménybe, ha az érkezéskor mért testhőmérséklete nem haladja meg az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket (37,8 °C).

Általános iskola - 2020.10.01. - csütörtök

Orsós Nikolett 7. osztályos tanuló elismerő oklevelet, értékes tárgyjutalmat és vásárlási utalványt vehetett át szeptember 24-én a Pécsen megrendezésre kerülő ünnepélyen. A díjat a FOBMSZ elnöke Bognár Miklós adta át. Niki iskolai pályafutása alatt atlétikából több országos és megyei helyezéssel és arany éremmel büszkélkedhet, melyekkel dicsőséget szerzett nem csak önmaga, hanem az intézményünk, Szentlőrinc és Baranya megye számára is.

Általános iskola - 2020.09.23. - szerda

Tisztelt Szülők!

Általános iskola - 2020.09.23. - szerda

Szeptemberi iskolagyűlés

Általános iskola - 2020.09.23. - szerda

Az állatasszisztált foglalkozásoknak az idei tanév elején még nagyobb jelentőségük van. Gyerekeinkben lévő stressz, bizonytalanságérzés az állatok segítségével könnyebben oldódik. A megváltozott és számukra különösen érthetetlenné vált világban Mázli és Herceg a megszokott, megbízható és feltétel nélkül szerető társak. A foglalkozásokon a gyerekek számára játékosan, észrevétlenül fejlődnek képességeik, készségeik és közben felhőtlenül, boldogan és könnyeden érezhetik magukat.

Kollégium - 2020.09.23. - szerda

Kollégistáink szép lassan újra belakják a kollégiumot. Jambrich Péter kollégiumi nevelő és az asszisztensek igyekeznek olyan szabadidős tevékenységeket biztosítani számunkra, amelyekben örömüket lelik a gyerekek, de közben fejlődnek készségeik, képességeik és még jobban összekovácsolódik a közösségük. Ilyen volt a hagyományos  vetékedő az ősz jegyében, a  kreatív foglalkozások, a séták, a játékos foglalkozások, a szalonnasütés, éneklés.

Általános iskola - 2020.09.16. - szerda

Az EGYMI diák-önkormányzata idén is újra szerveződött.

Általános iskola - 2020.08.30. - vasárnap

Intézményi protokoll Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium

2020 szeptembertől

 

Az első napokról:

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket és Tanulóinkat, hogy szeptember 1-jén a Szentlőrinci EGYMI-ben is becsengetnek!

 

Mi már nagyon készülünk és szeretettel várjuk az újbóli találkozást diákjainkkal.

Sajnálatos módon a járványügyi helyzetre való tekintettel a hagyományos tanévnyitó elmarad!!!!

Ökoiskola - 2020.08.30. - vasárnap

Intézményünk 20 tanulója vehetett részt az augusztus 24-29-ig tartó táborozáson Vásárosbécen. A tábort a Bársony és Handicap Alapítvány lovasterápiás és állatterápiás foglalkozásai tették egyedivé. A Virágóra Alapítvány munkatársai élményszerűvé varázsoltak minden napot. A tábort a Szinergia Egyesület finanszírozta pályázati forrásból, így tanulóink számára teljesen ingyenes volt ez a fantasztikus hét.

Általános iskola - 2020.07.20. - hétfő

Július 7-én a Viroviticai COOR gyógypedagógiai intézmenyben zajlott annak a 20 hónapon át tartó projektnek a megnyitója, amelynek keretében intézményünk és a horvát intézmény tanulói és gyógypedagógusai közösen fognak tevékenykedni. A projekt célja, hogy a két ország határán átívelő módon, a szakembereink együttműködésével erősítsük a tanulóink képességeit a zene, a kreativitás és a ritmusfejlesztés révén.

Általános iskola - 2020.07.20. - hétfő

A 10. sporttábor zajlott Orfűn a FOBMSZ, FODISZ szervezésében.

Intézményünket Pavlus Lolita, Győző Alexandra, Mihály Tamás, Mihály Brigitta képviselte.

Köszönet a kísérésért és a támogatásért Kürthy Lásztónak.

A gyerekek gondtalan kikapcsolódását támogatta még a FOBMSZ, az intézmény alapítványa, Dr Bárány Sándorné

Köszönjük szépen!

Általános iskola - 2020.06.16. - kedd

 A rendhagyó körülmények miatt tanévzárónkat honlapunk felülete őrzi. 

Köszönetem Kollégáimnak, a Szülőknek, a Gyerekeknek, és az EGYMI minden segítőjének, barátjának, hogy együtt, összefogva eredményesen vittük végig ezt a különleges tanévet.

Mindenkinek pihentető, kellemes nyarat kívánok abban a reményben, hogy szeptemberben végre találkozunk.

Káhleszné Krémer Ildikó

igazgató

Kollégium - 2020.06.16. - kedd

Kedves Pretzl Valentin!

Sajnos az élet úgy hozta, hogy a kollégiumban nem tudtunk személyesen elbúcsúzni Tőled!(ez már megtörtént volna az utolsó kollégiumban töltött estén)

Ez az este bizonyára hiányzik most nagyon sok kisgyereknek, hiszen vannak olyanok, akikkel már majdnem 6 évet töltöttetek együtt kollégistaként. Szeptemberben már másik iskola, másik kollégium vár Rád! Sok sikert kívánunk Neked!

Általános iskola - 2020.06.16. - kedd

A 2019/2020-as tanév év diákjának címét a Szentlőrinci EGYMI-ben az alsó tagozaton Kun Vanessza 4.évfolyamos tanuló, és felső tagozaton Győző Alexandra 8.évfolyamos tanuló nyerte el. Mindkét tanuló szorgalma, és magatartása példás, a közösségünk aktív tagjai, a diákönkormányzat munkájában aktívan vettek részt. A tanulmányi munkájukban folyamatosan kiemelkedően teljesítettek, és az online oktatás alatt is szorgalmasan, példamutatóan végezték el feladataikat. Szeretettel gratulálunk Nekik!

Általános iskola - 2020.06.06. - szombat

 

A 2019. szeptember 20-án megrendezett "Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóverseny" ajándéka érkezett meg június 2-án. A padlóra ragasztható ugróiskolát (padlómatricát) Kövács Krisztina, Szentlőrinc Város Alpolgármestere és Lévai Teodóra hozták el az iskolába.

Általános iskola - 2020.06.06. - szombat

A Szentlőrinci Művelődési Központ által mghirdetett gyermeknapi rajzversenyének eredményei kigirdetésre kerültek. Kun Vanessza 4. osztályos tanuló harmadik helyezést ért el.

 

Általános iskola - 2020.06.06. - szombat

A Szentlőrinci EGYMI valamennyi dolgozója, minden munkatársa részére készült képes köszöntővel emlékeztek meg tanítványaink a pedagógusnapról. 

Általános iskola - 2020.05.29. - péntek

 

Az iskolák 2020. júniusi működéséről szóló 220/2020. (V. 22.) Korm. rendelet alapján ez a rendkívüli tanév így fog zárulni a Szentlőrinci EGYMI-ben.

2020. június 2. és 2020. június 15. között továbbra is tantermen kívüli, digitális munkarend szerint működünk.

Általános iskola - 2020.05.29. - péntek

Az idei tanév gyermeknapja is rendhagyó volt. Online és postán kiküldött játékos, vicces feladatokkal múlatták az időt tanulóink. Az osztályfőnökök Tóthné Kiss Zsuzsanna DÖK vezető vezetésével arra törekedtek, hogy ilyen körülmények között is átélhessék tanulóink a gyereknap örömeit.  A kicsik kincseket kerestek, és küldetést hajtottak végre. A nagyok a kincskeresés mellett jeleneteket rendeztek a karantén idejéről, műalkotásokat utánoztak és tiktok videókat készítettek.

Általános iskola - 2020.04.08. - szerda

Tisztelt leendő első osztályos szülők!

 

Általános iskola - 2020.04.08. - szerda

2020.03.16.-tól intézményünkben is digitális formában folyik a nevelő-oktató munka, a fejlesztés. Az osztályok és az integráló iskolákban tanuló sajátos nevelési igényű tanulók a google classroom és a fecebook zárt csoportok segítségével jutnak információhoz, tananyaghoz. Ezek a felületek lettek az új közösségi tereink.

Általános iskola - 2020.03.18. - szerda

 Tisztelt Szülők! 
 
A következő tanévben is szeretettel várjuk a gyermekek jelentkezését a hit- és erkölcstan órára. A döntéshez az alábbiakban szeretnénk rövid segítséget nyújtani. Főbb témakörök: Jézus élete, önismeret, emberi kapcsolatok, közösség és környezet. 
 
Az ismereteket sok-sok játékkal, változatos módszerekkel adják át hitoktatóink a gyermekeknek. 
 

Általános iskola - 2020.03.17. - kedd

Így néz ki most a Szentlőrinci EGYMI iskolája:

digitális osztálytermek létrehozva 

majdnem mindegyik hiányzó nélkül, teljes létszámmal működik 

több kiküldött feladat 

több sikeresen visszaküldött feladat 

sok segítség, biztatás és dicséret a pedagógusoktól a tanulók felé 

rengeteg szülői segítség 

rengeteg asszisztensi segítség

nagy aktavitás tanulóink, szüleik és a pedagógusok részéről 

Általános iskola - 2020.03.17. - kedd

Rendhagyó, de felemelő élményű március 15-i megemlékezésünk volt az idei. A 7. és 8. évfolyamos tanulóink Tóth Beáta és Gazdag Éva osztályfőnökök felkészítésével adták elő műsorukat, melyről videofelvétel készült és az osztályok azt megtekintve emlékezhetnek meg a márciusi forradalmárok tetteiről.

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2020.03.05. - csütörtök

Intézményünk immár több mint két évtizedes múltú rendezvényét tartotta március 5-én, melyre a Szigetvári Tankerületi Központ intézményeinek pedagógusait hívtuk meg, valamint intézményünk korábbi vezetője, Vókó Ágota mellett a BMPSZ Szentlőrinci Tagintézményének gyógypedagógusait és a Komlói EGYMI utazó gyógypedagógusait is a vendégeink között üdvözölhettük.

Boldog iskola - 2020.02.26. - szerda

A februári boldogságóra témája a megküzdési stratégiák volt.

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2020.02.20. - csütörtök

„Mutasd meg képességeidet”  játékos délután

Általános iskola - 2020.02.20. - csütörtök

Farsangi mulatság

Boldog iskola - 2020.01.22. - szerda

Január, újévi fogadalmak, tervek időszaka. Innen indítottam a foglalkozást. Tisztáztuk a fogalmakat, remekül értették, hiszen osztályfőnökükkel is beszélgettek a fogadalmakról, sőt, azok olvashatóak is a terem falán. Mit tervezünk, mik a céljaink, erről is beszélgettünk, aztán elővettük a három halas papírt. Jött a nagy kérdés, 3 és hal, mi jut eszünkbe róla?

Általános iskola - 2020.01.22. - szerda

Gratulálok iskolánk tanulóinak: Osztrosics Ketrinnek, Nikolics Adriánnak, Szirtes Dominiknak és Orsós Dávidnak, akik a január 16-án Mohácson megrendezésre került Baranya Megyei Ergométeres Evezős Diákolimpián a 2. végeztek!

Köszönöm szépen az EGYMI csapatának helytállását,

Általános iskola - 2019.12.22. - vasárnap

Az iskolai karácsonyunkat meghívott vendégeink és sok szülő is megtisztelte jelenlétével. Köszönet a számtalan ajándékért, adományért, amellyel meglepték intézményünk tanulóit!
Az 1.-2., a 3.-4. és az 5. osztályosok szívet melengető, különleges műsorral teremtettek karácsonyi hangulatot minden jelenlévő számára.

Kollégium - 2019.12.18. - szerda

Kollégistáink betlehemessel lepték meg az ünnepségre érkezőket. A műsort Jambrich Péter, Kleinné Árvai Tímea és Kis-Szabó Ildikó tanította be a gyerkeknek, Balázs Gabiella Szentlőrinci Általános Iskola AMI  művészettanára hathatós irányításáva, segítségével. A szívetmelengető műsort az intézmény dolgozóin kívül számos vendég is megtisztelte jelenlétével. 

Általános iskola - 2019.12.13. - péntek

Nagyszerű embereket, kedves visszatérő vendégeket köszönthettünk a mai adventi gyertyagyújtásunk alkalmából. A Bajor Vöröskereszt Altöttingi szervezete tagjai, vezetője és a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete tagjai és vezetője látogatott el intézményünkbe. Alsó tagozatos tanulóink adventi műsorával és meleg vendégszeretetünkkel fogadtuk őket. Ők pedig nagyon bőkezű ajándékkal, sok kedvességgel lepték meg mind a 65 tanulónkat. Azt hiszem a képek magukért beszélnek.

Általános iskola - 2019.12.07. - szombat

A mai napon december 24-ét, szentestét dolgoztuk le. A tavalyi évhez hasonlóan igyekeztünk olyan programmal megtölteni a napot, amely hasznos, kevésbé fárasztó a gyermekek számára és értelmessé teszi azt, hogy ezen a napon iskolába kell jönni. Az 2018/19-es tanévben döntöttünk úgy először, hogy az úgynevezett Komplex Instrukciós Program (a Helyőkeresztúri Regionális Módszertani Központ szellemi terméke) egyik elemét a Generációk Közötti Párbeszéd című programot kipróbáljuk.

Általános iskola - 2019.12.06. - péntek

Intézményünk diákönkormányzata a mai napon különleges iskolagyűlést tartott. Kihirdették november hónap diákjait: akik Bogdán Amanda 1.-2. o. Orsós Márk 2.-3.-4. o, Szekeres Szintia, Kun Vanessza 3.-4. o, Osztrosics Ketrin 5. o., Balogh Natália 6.o. és Győző Alexandra 8. osztályos tanulók lettek. Gratulálok nekik.

Általános iskola - 2019.12.06. - péntek

Országos Terematlétika Bajnokságon jártak tanulóink Budapesten a FODISZ szervezésében. Baranya megye csapatában versenyzett intézményünkből Mihály Brigitta 5. osztályos és Bogdán Zsolt 3. osztályos tanuló.
Ügyesen küzdöttek, és helytálltak. Gratulálok a helytállásukhoz.
A tanulókat felkészítette és kísérte Kürthy Lászó és Medgyes Enikő. Köszönöm szépen a munkájukat!

Pályaválasztási Vetélkedő 2019

Általános iskola - 2019.11.22. - péntek

Rácz Dávid (3. osztály), Bogdán Zsolt (3. osztály) , Kun Vanessza (4. osztály), Mihály Brigitta (5. osztály), Balázsi Richárd (6. osztály) alkotta csapatunk a november 21-én  megrendezésre került Megyei Terematlétika Bajnokságon remekül szerepelt és csapatversenyben a megyei első helyen végzett. Rengeteg érmet és jó helyezést hoztak tanulóink.

Ökoiskola - 2019.11.18. - hétfő

Intézményünk ettől a tanévtől jogosult az Örökös Ökoiskola cím viselésére. A tanúsító oklevelet  az intézmény ökoiskolai programjait szervező és koordináló kolléga, a sikeres pályázat benyújtója, Tóth Beáta vehette át az Emberi Erőforrások Minisztériumában. 

Alapítványi hírek - 2019.11.15. - péntek

A Lafarge Cementgyár Közösségi Érték Program pályázatán nyert bútorokat is birtokba vehették a gyerekek. Köszönjük, hogy ily módon is hozzájárultak az iskola közösségi terének szépítéséhez, kényelmesebbé tételéhez. Az elnyert pénzösszegen piros, zöld, drapp és barna puffokat vásárolt az intézmény tanulóinak a "Mi megmutatjuk!" Alapítvány. A kényelmes és gyermekbarát ülőkék az intézmény zsibongójában kapnak helyet.

Tóthné Kiss Zsuzsanna

 

 

 

Általános iskola - 2019.11.15. - péntek

November 13-án a diákönkormányzat iskolagyűlést tartott, amelyen a témáink között szerepelt az októberi hónap diákjainak, és a tisztasági verseny győztesének kihirdetése. Majd a Márton napi szokásokat elevenítettük fel, és természetesen a libazsíros kenyeret is ehettünk. A Lafarge Cementgyár Közösségi Érték Program pályázatán nyert bútorokat is birtokba vehették a gyerekek. Köszönjük, hogy ily módon is hozzájárultak az iskola közösségi terének szépítéséhez, kényelmesebbé tételéhez.

Boldog iskola - 2019.11.14. - csütörtök

A foglalkozást a 3-4. és az 5. osztályban is megtartottuk Nagy-Bognár Dóra kollégám közreműködésével. Először beszélgettünk, tisztáztuk, hogy kinek, milyen kapcsolatok fontosak az életében; mi kell egy kapcsolat ápolásához. Beszéltünk a szeretet, a tisztelet, a türelem és a figyelem fontosságáról és arról, hogy ezeket a kapcsolatban állóknak egyaránt és folyamatosan tanúsítaniuk kell egymás felé.

Kollégium - 2019.11.12. - kedd

Márton napi lampionos felvonulás

Általános iskola - 2019.11.12. - kedd

Állat-asszisztált foglalkozás, melyen ezúttal minden tanulónk rész vehetett. Köszönet a Bársony és Handicap Alapítványnak !

Általános iskola - 2019.10.26. - szombat

Diákönkormányzatunk már hagyományosan idén is megrendezte a Halloween partyt. A rendezvényen tanulóink 7 különböző állomáson tehették próbára bátorságukat.

A próbatételeknél a diákönkormányzat osztályképviselői vezették a feladatokat és a édességgel jutalmazták a sikeres teljesítést. 

Borzongató rejtvények megfejtése

Általános iskola - 2019.10.24. - csütörtök

A 7. és 8. osztályos tanulók különleges és méltó megemlékezésével ünnepeltük 1956 hőseit.

A produkcióra felkészítette tanulóinkat Tóth Beáta, Gazdag Éva, munkájukat segítették: Jambrich Péter, Hazenauer Zsoltné, Nagy-Bognár Dóra, Kocsis Jánosné és Kocsiné Tóth Zsuzsanna.

Ökoiskola - 2019.10.18. - péntek

Kedves hagyomány, hogy a Szentlőrinci Óvoda dolgozói hangulatos estére hívják a város lakosságát az óvodauvarba. Így volt ez most is. Tanulóink örömmel látogattak el a csupa tökfigurával benépesített oviba. 

Az óvoda dolgozói már jó előre elkészítik az ötletes és nagyon kreatív tökfaragásokat.

Köszönjük szépen a lehetőséget és az élményt!

Kollégium - 2019.10.18. - péntek

Október közepe bővelkedett kollégiumi programokban, hisz a tűzoltólaktanya látogatása után a Szentlőrinci Mentőállomás is fogadta kollégistáinkat az újraélesztés világnapja apropóján.

A gyerkek megismekedhettek a mentőállomáson zajló munka mellett az újraélesztés fontosságával és módjával is. Lehetőséget kaptak arra, hogy élethű babákon gyakoroljanak, így érezzék a szívmaszázs tempóját, erősségét és a lélegeztetés fortélyát is elsajátíthatták.

Kollégium - 2019.10.18. - péntek

A Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltóegyesület a Lafarge Magyarország KFT pályázatán elnyert összeggel tűzvédelmi előadásokkal, foglalkozásokkal igyekszik gyarapítani kollégista tanulóink ismereteit a témában. Tóth György az egyesület vezetője olyan tematikát állított őssze, amely a komoly és félelmetes témát közel viszi a tanulókhoz, és így lehetővé válik az, hogy felnőttként alkalmazzák az elsajátított ismereteket, amennyiben "éles helyzetbe kerülnének". 

Ökoiskola - 2019.10.18. - péntek

Kollégista tanulóink Bányvölgyi Vikiékhez látogattak el, ahol lovagolhattak, kecskét etethettek és megismerkedhettek az állattatartás felelősségteljes művelésével is. Az állatok világnapja alkalmából rajzokat is vittek Vikinek.

Nagyszerű lehetőség volt sok élményszerű tapasztalat megszerzésére.

Boldog iskola - 2019.10.18. - péntek

Az óra első felében beszélgettünk arról, hogy ismerik-e az optimizmust, mint fogalmat, arról, hogy kinek milyen napja van ma, illetve, megpróbáltuk arckifejezésünkkel bemutatni, hogyan érezzük magunkat. Arról is beszéltünk, hogy mi teszi őket szomorúvá és mi vidítja fel egy-egy napjukat.

Általános iskola - 2019.10.18. - péntek

Az Országos Atlétika Bajnokságot két fordulóban rendezte meg a FODISZ október hónapban.  Az első versenynapon, október 9-én intézményünket, Szentlőrincet és Baranya megyét két tanulónk képviselte Budapesten. Osztrosics Katarina 6- osztályos és Nikolics Adrián 8. osztályos tanuló. Kata 300 méteres síkfutás döntőjében a fantasztikus 2. helyen végzett és ezüstéremmel tért haza. Adriánt a magasugrása a remek harmadik helyre juttatta és egy bronzéremmel gazdagította.

Ökoiskola - 2019.10.18. - péntek

Erdei iskola

Általános iskola - 2019.10.07. - hétfő

Október 1-jén focicsapatunk Pécsváradon képviselte intézményünket a Spéci Sportnap keretében megrendezett megyei labdarúgóbajnokságon. Fiaink a 4. helyen végeztek.

Októben 3-án újabb megmérettetésre készültek sportoló tanulóink. Pécsen a Megyei Atlétikai Bajnokságon küzdöttek és szép eredményekkel tértek haza: 

Boldog iskola - 2019.09.26. - csütörtök

Az első boldogságóra: az új tanévben néhány új tanulóval bővült az 5. osztály. Bevezető foglalkozáson beszélgettünk arról, hogy kinek, mit jelent a boldogság fogalma. Majd a hála témáját jártuk körbe. Meghallgattuk Bagdi Bella dalát, mely jól ellazított és nyugodt állapotba hozott mindenkit, ezután Aranyosi Ervin: Hálás vagyok című versén keresztül próbáltam még közelebb juttatni a gyerekeket a hála sokrétűségének és sokféleségének megértéséhez, átérzéséhez.

Boldog iskola - 2019.09.18. - szerda

2019.09.18-án vette át Tóth Beáta Budapesten a 2019/20-as tanévre is kiérdemelt Boldog Iskola címet.

Ebben a tanévben is azon leszünk, hogy tényleg boldogan teljenek a mindennapjaink a Szentlőrinci EGYMI-ben.

Az alábbi témakörökben dolgozzuk fel érzelmi intelligencia fejlesztését szolgáló tartalmakat hónapról hónapra:

 

Általános iskola - 2019.09.18. - szerda

Tóthné Kiss Zsuzsanna a diákönkormányzat felnőtt vezetője összehívta a 2019/20-as tanév első iskolagyűlését. Az intézményünk diákönkormányzati osztályképviselői és a DÖK új elnöke: Balázsi Richárd bemutatkoztak és ismertették a tanév diákönkormányzati programjait, terveit. Köszöntötték új tanulóinkat és beszéltek a Tisztasági verseny és a Hónap diákja verseny idei folytatásáról is.

Általános iskola - 2019.09.18. - szerda

Intézményünket Balázsi Richárd megválasztott diákönkormáyzati képviselő képviselte a Szigetváron megtartott diákküldött váalsztáson. 
Büszkék vagyunk 6. osztályos tanulónkra, akit Tóthné Kiss Zsuzsanna a DÖK felnőtt segítője készített fel és kisért Szigetvárra.

Sok skiert és jó munkát kívánunk Ricsinek.

Kollégium - 2019.09.17. - kedd

Még csak két hét telt el, de kollégistáink már gyalogtúráztak a Lafarge Cementgyárhoz, egy jót fagyiztak, amit köszönnek Kocsis Jánosnénak és férjének, és egy szép festménykiállításon is jártak a Művelődési házban, ahol Magyarné Lőrincz Lilla szépséges képeit tekinthették meg. 

Ökoiskola - 2019.09.17. - kedd

Kollégista tanulóink hozzáfogtak a kollégium közvetlen környzetében lévő kiskert rendbetételéhez. Gyomláltak, szemetet szedtek, kapáltak, gereblyéztek.

Általános iskola - 2019.09.17. - kedd

2019. szeptember 2-án becsengettek a Szentlőrinci EGYMI 34. tanévére. A tanévet 64 általános iskolai tanulóval, 20 kollégistával és 156 utazó hálózaton keresztül ellátott kisdiákkal indítottuk. 
Új tanulóink köszöntése idén sem maradt el.

Örülünk, hogy nálunk tanul: Engler Lara, Bogdán Balázs, Bogdán Amanda, Halász Gábor, Lakatos Dzsenifer és Ignácz Szabolcs is már. 

Általános iskola - 2019.07.01. - hétfő

„Fogyatékossággal élő fiatalok számára szervezett, legalább 60 órás, tanórán kívüli, integrált környezetben megvalósuló, komplex tehetséggondozó program megvalósulása, melynek eredményeként tárgyiasult alkotás jön létre.”

Általános iskola - 2019.06.17. - hétfő

Kollégiumi évzáróval és búcsúvacsorával, valamint az intézményi ballagással és tanévzáróval lezárult a 2018/19-es tanév a Szentlőrinci EGYMI-ben.

Köszönöm kollégáim egész éves munkáját, jó pihenést kívánok gyermeknek és felnőttnek egyaránt!

Káhleszné Krémer Ildikó

Ökoiskola - 2019.06.12. - szerda

Június 6-án az intézmény ÖKO csoportja és diákönkormányzata szervezésében tanulóink egy rendkívüli helyre, a Bakonya-Sás-völgyben található Mókus Sulihoz kirándulhatott el, ahol a csodás lombkorona sétányon a sásvölgyi er

Boldog iskola - 2019.05.31. - péntek

Az esős idő miatt ez a május máshogy telt, mint az előzőek. Keveset tudtunk a szabadban lenni, mozogni. Ezt a gyerekek is érzik, megfogalmazzák, hogy mennyire hiányzik nekik a szabadban végzett mozgásos játék. Könnyen ment a téma feldolgozása, mindenkinek volt kedvenc testmozgása, amiről mesélhetett a többieknek. Beszélgettünk az egészséges életmód más tényezőiről, a táplálkozásról, a pihenésről is.

Általános iskola - 2019.05.28. - kedd

 

A Tollforgatók csapata 2019. május 25-én Zsályaligeten járt, ahol nagyon sok érdekes programon vehettünk részt. Ezen a kiránduláson részt vettek a gyermekek szülei is, akik egymással ismerkedve belekóstolhattak abba a tevékenységbe, amit a gyerekek már több hónapja nagy élvezettel gyakorolnak.

Kollégium - 2019.05.15. - szerda

Az Éltes EGYMI kollégiumának vendégei voltak kollégistáink. Nagy élményt nyújtó rendezvény és találkozás volt ez, melyen mindenki remekül érezhette magát. Együtt játszva, alkotva, táncolva és sportolva ismerhették meg egymást a megye EGYMI-jeinek kollégistái. 

Nagyon köszönöm Óvári Katalin kollégiumvezetőnek (Éltes EGYMI), hogy meghívást kaptunk erre a szuper rendezvényre.

Általános iskola - 2019.05.15. - szerda

Járási Kisdiák Fesztiválon tanulóink három produkcióban szerepeltek, mindhárommal arany minősítést szereztek! Nagy büszkeség és öröm ez mindannyiunk számára.

Általános iskola - 2019.05.15. - szerda

Május 10-én került megrendezésre Pécsen, a Várkői Stadionban a FOBMSZ által lebonyolított Megyei Atlétika Bajnokság, amelyen 16 tanulónk képviselte intézményünket és küzdött meg 10 versenyszámban. Igazi éremesővel tértek haza: 8 arany, 6 ezüst, 3 bronzéremmel 8 tanulónk vesz részt a FODISZ szervezésében zajló Országos Diákolimpián.

Ökoiskola - 2019.05.08. - szerda

2019. április 15.-én a kollégium lakói vonattal Pécsre kirándultak. Úticélunk a Havihegyen álló Mandulafa megtekintése volt, amely 2018-ban Magyarországon az év fája címet nyerte el, illetve 2019.

Általános iskola - 2019.05.04. - szombat

A megyei első hely után a Kaposváron megrendezett FODISZ Országos Labdarúgó Bajnokságon a Szentlőrinci EGYMI fiai Baranya megyét képviselve megszerezték a harmadik helyet! 
A kiváló eredmény mögött sok edzés, készülés és igazi csapatmunka volt.

Általános iskola - 2019.04.23. - kedd

2019. április 10-én került megrendezésre az XLIV. Országos Komplex Tanulmányi Verseny megyei fordulója Mohácson, ahol az iskolánkat négy tanuló képviselte. A hatodikos és hetedikes gyerekekből álló csapat magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, technika és életvitel, valamint természetismeret tantárgyakban versenyzett.

Általános iskola - 2019.04.22. - hétfő

2019. április 16-án Tehetségnapot szerveztünk iskolánkban, amit a több területen való bátor bemutatkozás jegyében rendeztünk meg.

Általános iskola - 2019.04.17. - szerda

 

 

Általános iskola - 2019.04.07. - vasárnap

 

 

A kozármislenyi  tó és környezete csodálatos hátteret biztosított a versenynek. A szervezők újból magas szinten oldották meg feladatukat.

Boldog iskola - 2019.03.29. - péntek

A gyerekek nagyon évezték ezt a témát. Rögtön tudtak kapcsolódni a tavasz örömeihez saját élményekkel és azokkal is, amiket együtt éltünk át az óra előtt. Az udvaron élveztük a napsütést, elmentünk megszagolni a közelben virágzó bokrot, aminek a látványa is élvezetet nyújtott. Közben figyeltünk a madárhangokra, hisz az iskola udvarán sok madár él, amelyek hangjukkal jelzik a tavaszt. Észrevették a fűzfa alatt, hogy mennyi méhecske van rajta, hogy döngicsélnek azok is.

Ökoiskola - 2019.03.29. - péntek

Fenntarthatósági témahét 2019. 03. 18. – 03. 22.

 

Általános iskola - 2019.03.29. - péntek

„Kapkodd a lábad”

Általános iskola - 2019.03.15. - péntek

Az 1848 március 15-i eseményekre emlékeztünk és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt tiszteleghettünk a 8.és a 3.-4. osztályosok méltó és szép műsora segítségével.

Ökoiskola - 2019.03.15. - péntek

Hagyományos ökoiskolai program zajlott a kollégiumi csoportban. Szilágyi Béláné kollégiumi éjszakás ápoló szervezésében öt csoportban vetélkedhettek kollégistáink, miközben az egészséges táplálkozásról, egészséges életmódról tanulhattak játékos formában. A vetélkedőnek így mindenki nyertese lett. Végezetül gyümölcssalátát figyaszhattak és joghurtot is ehettek tanulóink.

Kollégium - 2019.03.15. - péntek

Kasza Enikő védőnő vezetésével kollégistáink különböző sérüléssel járó szituáción gyakorlohatták, hogyan kell vérzést csillapítani, sebet fertőtleníteni, törött végtagot rögzíteni, sőt az újraéesztés szakszerű eljárását is megismerhették, gyakorolhaták gyermekeink. A rendhagyó foglalkozás során a gyerekek mesehősök bőrébe bújva, hol sérültként hol elsősegély nyújtóként játszották el a helyzeteket.

Általános iskola - 2019.03.12. - kedd

 

Általános iskola - 2019.03.07. - csütörtök

Szekeres Szintia 3. osztályos tanulónk harmadik helyezést ért el Nevelési Központban megrendezett megyei szépíróversenyen március 1-én. 50 iskola 140 tanulója több korcsoportban versenyzett, Szintia 

a négyfős zsűri elbírálása alapján érte el eredményét.

Felkészítői: Tóthné Csatahelyi Gyöngyi és Tóthné Kiss Zsuzsanna gyógypedagógusok voltak.

 

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2019.03.07. - csütörtök

1998-ban rendeztünk először szakmai napot, akkor még a 2. sz. Általános Iskola Speciális Tagozataként. Abban az időben kezdődtek a tanulásban akadályozott tanulók integrált oktatására az első törekvések a térségben. Akkor és azóta is az a célunk a rendezvénnyel, hogy az integrált oktatásban dolgozó pedagógusoknak módszertani, szakmai segítséget nyújtsunk.

„Mutasd meg képességeidet”  játékos délután

Boldog iskola - 2019.02.21. - csütörtök

Mesehősök képeit válogattuk: Hófehérke, Hamupipőke, Kiskakas, Legkisebb királyfi, a Kakas és a Pipe kakaskája, Lúdas Matyi, Kismalac és a farkasok malackája, Holle anyóból a szorgalmas leány kerültek kiválasztásra. Beszélgettünk az életükről, boldog volt-e, nehéz volt-e, szép volt-e. Hamar észrevették, hogy minden mesehős sok küzdelmet vívott, amely sikeres volt és a mesék végén mindannyian boldogok lehettek, azaz elnyerték jutalmukat. Ezek után a saját küzdelmeinkről beszélgettünk.

Általános iskola - 2019.02.19. - kedd

 

Beöltöztem katicának,
Pettyes szárnyú bogárkának.

Méhecskével táncot jártam, 
Sok-sok vidám jelmezt láttam!

Elmesélem mindet sorba’,
Mintha te is láttad volna!

(Bartos Erika: Farsang)

Fagyos, téli februárban farsang volt az iskolában. Kicsik és nagyok együtt búcsúztatták a telet jelmezekkel, tánccal, zeneszóval. Vidámság és jókedv töltötte be az iskolát. A mosolygós gyermekarcok is erről árulkodnak. Nézzük csak!

Általános iskola - 2019.02.15. - péntek

A mai napon fenntartónk, a Szigetvári Tankerületi Központ jóvoltából egy multifunkcionális sporteszközzel gazdagodott intézményünk.

Egy teqball asztal érkezett, melyhez a hozzátartozó sporteszközök is hamarosan itt lesznek. 

Egyelőre nagy örömmel bontottuk ki a hatalmas csomagot és ismerkedünk az eszközzel.

Köszönjük szépen, hogy intézményünk is kaphatott ebből a sokoldalú sporteszközből egyet.

Általános iskola - 2019.02.15. - péntek

Tanulóink közül többen részt vettek az ősszel megrendezett Lafarge jótékonysági futóversenyen. A részvételért ebben a tanévben is hasznos sportcsomaggal kedveskedtek a rendezők. 
Köszönjük szépen Lafarge Cementgyár!

Általános iskola - 2019.02.05. - kedd

Komlói regionális zsinórlabda verseny

 

Lehetőséget kaptunk a megyei 4. helyezés után a regionális versenyen való részvételre is. Szekszárd, Zalaegerszeg, Pécs csapatai ellen kellett megmutatni tudásunkat. Sajnos ez nem sikerült teljes mértékben. Az akarással nem volt baj, tanulóink küzdöttek. De a tornatermünk felújítása miatt a felkészülés nem volt problémamentes, ez látszott a játékosok technikáján,  emiatt reális a negyedik hely.

 

Boldog iskola - 2019.01.31. - csütörtök

Januári boldogságóránkon az újévi fogadalmakról beszélgettünk. Kiderült, hogy mindenki megfogadott már egy fontos dolgot, amin változtatni szeretne és tesz is érte. Ezek ott sorakoztak a terem falán. Most csak átismételtük őket és megbeszéltük, hogy mi minden segíthet bennünket a céljaink elérésében és mik azok a tényezők, amelyek akadályozhatnak.

Kollégium - 2019.01.26. - szombat

Nagyszerű összefogásról és önzetlen segítségről adhatok hírt. Intézményünkbe a Trilak cégtől festékadomány érkezett.

Általános iskola - 2019.01.21. - hétfő

 

 

Általános iskola - 2018.12.21. - péntek

Napköziseink vidám vetélkedővel múlatták a karácsony előtt igencsak lassan telő ídőt december 20-án délután. A rendezvényt Nagy-Bognár Dóra és Kispál Adrienn pedagógusok szervezték, a lebonyolításban nagy segítségükre voltak Hazenauer Zsoltné, Kocsisné Tóth Zsuzsanna, Borováczné Nyaka Mónika és Heider Attiláné. A gyerekek csapatokban küzdöttek érdekes, izgalmas feladatokat tejesítve.

Általános iskola - 2018.12.21. - péntek

Intézményünk általános iskolájában is szívet melengető ünnepléssel telt a 2018-as év utolsó tanítási napja. Az osztályokban osztálykarácsonyok zajlottak, ajándékbontással, sok játékkal, társasozással.

Kollégium - 2018.12.20. - csütörtök

December 19-én ünnepelték kollégistáink az év legszebb ünnepét. Szívmelengető színdarabbal, versekkel, énekkel és tiszta gyermekszívvel ajándékozták meg kollégista tanulóink az ünnepélyre érkezőket. Nagyszerű érzés volt látni, hogy az intézmény, a kollégium milyen sok barátja jött el azért, hogy együtt töltsön a gyerekekkel néhány ünnepi percet.

Általános iskola - 2018.12.16. - vasárnap

 

 

Pécsett négy csapat részvételével került megrendezésre az idei verseny. Sajnos három kulcsjátékosunk hiányzása miatt, vérmes reményeket nem táplálhattunk. A negyedik hely  nem szégyen, hisz  „csonka” csapattal is megnehezítettük ellenfeleink dolgát.

Általános iskola - 2018.12.11. - kedd

December 6-án rendezték meg Budapesten az Országos Terematlétika Bajnokságot, amelyen Baranya megye 8 fős csapatában küzdött Osztrosics Ketrin 4. osztályos, Rácz Dávidka 2. osztályos és Mihály Tamás 6. osztályos tanulónk. A gyerekek mindent megtettek, sikeresen helytálltak, eredményesen hozzájárultak ahhoz, hogy Baranya megye nyerte a bajnokságot. Nagyon büszke vagyok Rátok! 

Kollégium - 2018.12.06. - csütörtök

Kollégistáink a 300 éves falak között látogatták meg a Mikulást, aki süteménnyel, finomságokkal és persze ajándékokkal is várta a gyerkeket, akikről természetesen mindent tudott, hiszen ismerte jó cselekedeteiket és csínytevéseiket is.

A Koncz-Brantner Ház meghitt környezete elvarázsolta kollégistáinkat.

A program szervezője: Tóth Beáta

 

Általános iskola - 2018.12.06. - csütörtök

Intézményünkben zajló integrált tehetségsegítő program Mikulás műsorát tekinthették meg tanulóink, az Ifjúság Úti Általános Iskola elsősei, a szereplő gyerekek szülei, tanárai és a két intézmény vezetője. Az interaktív, bábos, zenés éneklős Mikulásvárás egyedi produkciója emlékezetes marad minden résztvevő számára, mert nem csak a programban részt vevő gyerekek, hanem a közönségben ülők is részt vehettek a különleges hangszerek megszólaltatásával az együtt zenélésben. 

Általános iskola - 2018.12.06. - csütörtök

Intézményünk kosárlabda csapata a Megyei Bajnokságon 2. helyen végzett.

A csapat tagjai: Schneider Karolina, Bogdán Attila, Kirsch János, Mikli Márton és Lakatos Dominik voltak.

Felkészítőjük Kürthy László.

Általános iskola - 2018.12.06. - csütörtök

Intézményünk diákönkorányzata idén is megrendezte a már hagyományos Mikulás partyt. Az esemény egy iskolagyűlssel kezdőtött, amelyen kihirdetésre kerültek a november hó diákjai: Győző Kristóf, Bogdán Bianka, Osztrosics Ketrin, Szirtes Dominik, Pavlus Lolita, Győző Alexandra, Mikli Márton. 

Általános iskola - 2018.12.03. - hétfő

December 1-jén rendeztük meg intézményünk életében első alkalommal a "Generációk közötti párbeszéd" című programot. Az ötletet a Helyőkeresztúri modell Komplex Instrukciós Program részét képező azonos nevű programelem adta.

Általános iskola - 2018.12.02. - vasárnap

A Szentlőrinci EGYMI-ben a karácsonyi várakozást, az adventi készülődést a 3-4. osztály indította el, felelevenítve a magyar hagyományokat, szokásokat.

Általános iskola - 2018.11.19. - hétfő

Iskolánk nyolcadik osztályos tanulói nyílt napon vettek részt Barcson, a Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Ezen a napon diákjaink kipróbálhatták az itt választható szakmákat és kérdezhettek, érdeklődhettek a szakoktatóktól.

Általános iskola - 2018.11.16. - péntek

 

Általános iskola - 2018.11.15. - csütörtök

Boldog iskola - 2018.11.12. - hétfő

A 3.-4. osztályosokkal az optimizmusról beszélgettünk. Egy kisgyerek hallotta már ezt a furcsa szót, de nem tudta, mit jelent, a többiek nem is hallották még. A Mese a kőről, aki mindig elégedett volt című mesét elmesélve sikerült érthetővé tenni a derűlátás, az optimizmus fogalmát. Így már többen tudtak kapcsolódni és elmondtak egy-egy saját élményt, amikor valamiért rossz kedvűek voltak, de mégis észrevettek valami apróságot, ami miatt lett okuk az örömre.

Boldog iskola - 2018.11.12. - hétfő

A 3.-4. osztályosokkal szeptember hónapban a hála témaköréről beszélgettünk és egy plakáton foglaltuk össze, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, a kollégiumi csoportban a beszélgetés után  gyönyörű hálaköveket festettek.

 

Boldog iskola - 2018.11.12. - hétfő

Intézményünk elnyerte a Boldog iskola címet, melyet Budapesten az Erkel Színházban tartott átadó ünnetségen vehetettünk át.

Két csoportban is folynak a foglalkozások: a kollégiumban és a 3.-4. osztályban. Reméljük, hogy a tanév folyán további osztályok kapnak kedvet és kapcsolódnak a programhoz.

Pedagógiai Programunkban is megjelenítjük a csatlakozást és a program alkalmazását.

 

 

Alapítványi hírek - 2018.11.12. - hétfő

A "Mi megmutatjuk!" Alapítvány sikerrel vett részt a Lafarge Cement Magyarország Királyegyházi gyára által kiírt pályázaton. Ennek eredményeként új játékokkal bővült intézményünk játszóudvara: egy nagyszerű sokfunkciós mászókával, és egy különleges élményt biztosító lépegetővel, amelyben kipróbálhatják tanulóink milyen aprókavicson, nagy köveken, faforgácson, sóderen, farönkökön lépegetni. Mindkét eszköz jól használható a fejlesztő munkánkban és a szabadidős tevékenységek során is.

Általános iskola - 2018.10.19. - péntek

Iskolánkban méltóképpen emlékeztünk meg az 1956-os forradalom eseményeiről és hőseiről a nyolcadik osztályos tanulók komoly és elismerésre méltó műsorával.

Goják Melinda

Ökoiskola - 2018.10.14. - vasárnap

Ökoiskolai programként intézményünk tanulói a cementgyárban jártak. A gyárlátogatás egyben gyalogtúra is volt, hiszen az intézménytől 7,5 kilométeres túrával jutottak el Királyegyháza határában lévő cementgyárhoz és vissza. A programot a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség is támogatta egy-egy szelet csokoládéval. Támogatónk és vendéglátónk volt Lafarge Cementgyár.

Ökoiskola - 2018.10.14. - vasárnap

Ökoiskolai programunkként látogattak el kollégista tanulóink az AM DASzK, Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tangazdaságába.

5 kilométeres gyalogtúrával érkeztek tanulóink a tarcsapusztai telepre, ahol betekintést nyerhettek az állattenyésztés rejtelmeibe. Kismalacokat, kisburjút is láthattak és megkóstolhatták a frissen fejt tejet.

Általános iskola - 2018.10.14. - vasárnap

 

 

Általános iskola - 2018.10.10. - szerda
 

Megyei Atlétika Bajnokságról tanulóink ragyogó, szép eredménnyel, rengeteg éremmel tértek haza öregbítve intézményünk hírnevét.

Általános iskola - 2018.10.03. - szerda

IV. Járási Atlétika Bajnokságot rendeztük meg ebben a tanévben. A verseny szerepel a FOBMSZ versenynaptárában is. 
Közel 50 tanuló mérte össze tehetségét, gyorsaságát, ügyességét többek között futásban, kislabda hajításban, távolugrásban. 

Általános iskola - 2018.09.24. - hétfő
 

Magyar Sport Háza

 

Két tanulónk Osztrosics Katarina és Bogdán Krisztián Renátó díjazásban részesült. A FODISZ ünnepélyes tanévnyitóján vehették át oklevelüket. Kiváló sporttevékenységüket ismerték el ezzel , amelyet atlétikai sportágban értek el. Gratulálunk nekik.

Budapest, 2018. 09. 21. Kürthy László

 

Általános iskola - 2018.09.20. - csütörtök

Hazenauer Zsoltné szeptember 19-én,  a FOBMSZ 15. jubileumi tanévnyitó ünnepélyén elismerést vehetett át Bognár Miklós FOBMSZ Elnök Úrtól. Az ünnepi tanévnyitón így köszönték meg több, mint egy évtizedes segítő tevékenységét, melyet tanulóink sport tehetséggondozása terén nyújtott. 
Nagy örömmel gratulálok magam is és köszönöm szépen Szilvi munkáját!

 

Általános iskola - 2018.09.18. - kedd

Kirándultunk Zsályaligetbe

 

Általános iskola - 2018.09.18. - kedd

A Tankerületi Tanács diákképviselő választáson a Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskol

Kollégium - 2018.09.18. - kedd

Intézményünkben is kezdetét vette a 2018/19-es tanév.

Tanulóink és pedagógusaink máris remek programokon vehettek részt.

Általános iskola - 2018.07.27. - péntek

Újabb sikeres NTP-s pályázat (immár 5. alkalommal!) révén folytatódik tehetséggondozó tevékenységünk a következő tanévben is.

Általános iskola - 2018.06.28. - csütörtök

 

„Fogyatékossággal élő fiatalok számára szervezett, legalább 60 órás, tanórán kívüli, integrált környezetben megvalósuló, komplex tehetséggondozó program megvalósulása, melynek eredményeként tárgyiasult alkotás jön létre.”

Általános iskola - 2018.06.19. - kedd

Búcsúzunk 8. osztályos tanítványainktól: Balogh Blankától, Anka Zoltántól, Orsós Ritától, Bogdán Renátótól, Szekeres Márktól és Kun Petrától.

Sok sikert, sok örömet életetek következő szakaszában!

Véget ért a 2017/18-as tanév a Szentlőrinci EGYMI-ben. Tanulóinknak kellemes, játékos, élménydús szünidőt, kollégáimnak jó pihenést, feltöltődést kívánok.

Köszönöm gyermeknek, felnőttnek egyaránt a tanévben végzett munkáját, gartulálok az elért eredményekhez, sikerekhez.

Kollégium - 2018.06.19. - kedd

Búcsú a 2017/18-as tanévtől, búcsú Bogdán Krisztián Renátó 8. osztályos kollégistától.

Szívetmelengető ünnepéllyel ért véget a 2017/18-as tanév az EGYMI kollégiumában.

Sok sikert és örömet életed további szakaszában Renátó! Kellemes, érdekes és pihentető vakációt kedves Kollégiumlakók!

A műsorra felkészítette tanulóinkat: Tóth Beáta kollégiumi nevelő, gyógypedagógus.

Képriport Tóth György fotóiból.

Általános iskola - 2018.06.06. - szerda

Győr adott otthont az év legnagyobb sportversenyének. Igazán méltó módon fogadták a királynőt. A két éve átadott Olimpiai Park, impozáns körülményt biztosított a résztvevőknek. Rekkenő melegben mérték össze tudásukat a megyék sportolói. Baranya az előkelő negyedik helyet érte el a ponttáblázatban. Hét tanulónk remekül teljesített. A 3 arany 1 ezüst és 1 bronzérem olyan teljesítmény, amit őszintén meg lehet süvegelni. Közös siker ez, amit mindenkinek köszönök.

 

Általános iskola - 2018.06.04. - hétfő

Május 29-én az EGYMI tanulói a Diákönkormányzat jóvoltából a Zsolnay Kulturális Negyed programjain vettek részt. A gyerekek csokit önthettek, a Bóbita Bábszínház bábkiállítását és egy remek planetáriumi előadást nézhettek meg. Kipróbálhatták az összes csúszdát és játszóteret. Sok élménnyel, jókedvűen tértünk haza.

Tóthné Kiss Zsuzsanna

DÖK felnőtt vezető

Általános iskola - 2018.05.29. - kedd

 

A „Nyomon beszélők” csapata május 26-án múzeumpedagógiai foglalkozáson vett részt Szigetváron. A tartalmasan eltöltött délelőtt alatt a gyerekek bejárhatták Szigetvár várát és megismerkedhettek a vár ostromának történetével, és a török időkből származó eszközökkel. Nagy élményt jelentett a katonai páncélzat és sisak felpróbálása.

Általános iskola - 2018.05.24. - csütörtök

Iskolánk ebben az évben 2 produkcióval nevezett az idei Járási Kisdiák Fesztiválra.

Általános iskola - 2018.05.21. - hétfő

Négy ÉTAK-os tanuló képviselte iskolánkat. Jeles nap volt ez. Az oldi intézmény 50 éves jubileumát ünnepelte. Kitűnő szervezés mellett sportolhattak a gyerekek. Az atlétikai számok után sor és váltóversenyek tették fel a koronát a rendezvényre. Értékes napot éltünk meg, ezért a 2019-es naptárunkba nagybetűvel kerül be az oldi kiírás.

Eredmények: Sáfrány Rebeka kislabda és 60 m-es futás ezüst

                      Horváth Róbert kislabda bronz

Általános iskola - 2018.05.09. - szerda

 

A Pécsi Várkői pálya adott otthont a Megyei Atlétikai Bajnokságnak. 80 sportoló küzdött a győri országos döntőt jelentő első helyekért. Csapatunk megint fantasztikus eredményt el. A 11 aranyérem, amelyet 8 tanulónk ért el, a tavalyi csodálatos teljesítményhez hasonlítható. A sportot támogató közösségünk nélkül nem születhetnének ilyen eredmények. Köszönöm a támogatásukat.

 

Általános iskola - 2018.05.08. - kedd
Makó, Országos Labdarúgó Bajnokság
 
Nyolcadik hely. Szép volt fiúk! Fegyelmezettebb játékkal jobb is lehetett volna, de így is felkerültök iskolánk virtuális dicsőségfalára.
A csapat sportszerűségből jelesre vizsgázott, amit a szervezők a Puskás Akadéma  dedikált mezével díjazott. Budapest eggyel kevesebb játékossal tudott kiállni ellenünk, a fair play szellemét követve mi is négyen léptünk a pályára.
Általános iskola - 2018.05.03. - csütörtök

2018. április 26-ám rendeztük iskolánkban a hagyományos Tehetségkutató délutánunkat. A rendezvényen a Szigetvári Tankerület 7 intézménye képviselte magát. Az iskola tanárai egy kedves tavaszváró produkcióval köszöntötték a gyerekeket, akik 50 produkcióval készültek.

Köszönjük a megmérettetésre nevező intézmények pedagógusainak felkészítő munkáját és a részvételt.

Eredmények:

Vers kategória, alsó tagozat:

Általános iskola - 2018.04.28. - szombat
 

Irány Makó!

 

Hatalmas tettet vittek végbe fiaink. Négy csapatot megelőzve, megnyerték a megyei labdarúgó döntőt. "Kis" iskolánk képviseli Baranyát az országos versenyen! Rég volt ilyen, talán öt éve.

A felújítás előtt álló kovácstelepi pálya adott otthont a rendezvénynek. A 2x10 perces mérkőzések szoros csatákban dőltek el.

Általános iskola - 2018.04.27. - péntek

           „Háry” a Kodály Központban

Általános iskola - 2018.04.27. - péntek

       

  A „Nyomon beszélők” nagy utazása

 

Általános iskola - 2018.04.23. - hétfő

"2018 április 19.én 6.00 kor indult el a Baranya megyei küldöttség a Gyöngyös feletti kisrepülőtérre, hogy részt vegyen a mezei Országos Bajnokságon. Ragyogó napsütés, enyhe északkeleti szél, kijelölt pálya, minden, ahogy a nagykönyvben megvan írva. Ideális feltételek. Nagyszerű versenyt rendezett a FODISZ megbízásával a Heves megyei csapat.

Általános iskola - 2018.04.17. - kedd

Iskolánk négy tanulója 2018. április 10-én a XLIII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny megyei fordulóján vett részt Komlón. A hatodik és hetedik osztályos tanulókból álló csapat magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, természetismeret, életvitel és informatika tantárgyakból mérte össze tudását a megye hat másik csapatával.  A Schneider Karolina, Bogdán Attila, Mikli Márton és Pretzl Valentin alkotta négyes a hetedik helyezést érte el.

Általános iskola - 2018.04.15. - vasárnap

Gyönyörű környezetben,ragyogó szervezés mellett,kitűnő eredmények.Kozármisleny adott otthont a Baranya megyei Mezei futóversenynek.A tó körül 1500,2000 és 3000 méteren mérték össze tudásukat a különböző korosztályban versenyző gyerekek.

Az országos döntőre való  utazás jogát hat tanulónk teljesítette./nyolc közül/

Íme a névsor,akik dicsőséget hoztak iskolánknak.Mihály Brigitta,Ostrosics Katerina,Rácz Dávid,Mihály Tamás,Kovács László,Orsós Dávid.

Általános iskola - 2018.04.13. - péntek

Ki mit tud? Kiskőrösön

 

Iskolánk három tanulója 2018. március 27-én országos Ki mit tud?-on vett részt Kiskőrösön. Balogh Natália, Metzinger Krisztián és Szirtes Dominik ének kategóriában indult és 3. helyezést ért el. Szirtes Dominik a furulya-játékáért különdíjban részesült.

Felkészítő tanárok: Tóthné Csatahelyi Gyöngyi, Rékai János

Gratulálunk az eredményekhez!

Általános iskola - 2018.03.14. - szerda

Iskolánk 1-2. és 7-8. osztályos tanulói szereplésével emlékeztünk meg 1848 március 15. eseményeiről, a forradalom hőseiről.

A gyerekek komoly és méltó ünnepségen állítottak emléket hazánk nagyjainak.

Felkészítő pedagógusaik: Tóthné Csatahelyi Gyöngyi és Goják Melinda voltak.

A dekorációt Nagy-Bognár Dóra és Hódosi Réka készítették.

Fotók: Goják Melinda

Köszönet és elismerés a színvonalas munkáért!

Káhleszné Krémer Ildikó

 

Általános iskola - 2018.03.14. - szerda

2018.03.09-én az EGYMI tanulói közül a legszebben írók részt vettek a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban megrendezett Megyei Szépíró Versenyen. A hét tanulónk közül Osztrosics Katarina 4.évfolyamos, és Schneider Karolina 7.évfolyamos tanuló dicséretes minősítéssel teljesítette a versenyfeladatot.

Általános iskola - 2018.03.14. - szerda

Kaposváron ebben az évben is megrendezték a Ki mit tud? tehetségkutató versenyt, ahol intézményünk „Nyomon beszélők” csapatának három tagja, ének kategóriában mérettette meg magát. Fellépésük nagyon sikeresnek bizonyult, ugyanis ebben a kategóriában 1.

Általános iskola - 2018.03.08. - csütörtök

Emberi Erőforrások Minisztere                 

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium 

Intézményvezető (magasabb vezető)

beosztás ellátására.

 

https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=tgxf6tscd0

 

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2018.03.07. - szerda

Idei Szakmai napunkat a vizualitás témakörében rendeztük meg. A tankerület nyolc integráló általános iskolájából érkeztek kollegák rendezvényünkre.

Utazó gyógypedagógiai hálózat - 2018.03.02. - péntek

„Mutasd meg képességeidet”  játékos délután

2018. február 21.

 

Kollégium - 2018.02.19. - hétfő

2018. február 15.-én a kollégiumban már hagyománnyá váló,

télűzéssel egybekötött farsangot tartottunk.

Általános iskola - 2018.02.13. - kedd

 

Kicsik és nagyok örömére idén is megrendezésre került iskolánk farsangi bálja. A gyerekek ehettek, ihattak, székfoglaló és limbó játékot játszhattak. A tombolasorsoláson pedig értékes ajándékokat nyerhettek. Sok szülő és hozzátartozó is velünk tartott, és együtt élhettük át ezt a remek hangulatot.

Idén számos adományozó segítette a rendezvény létrejöttét:

Bicsérdi Arany Mező Zrt

Schaub Gábor

Heider Józsefné

Godzsa Béla

Általános iskola - 2018.01.25. - csütörtök

A FODISZ szervezésében 7 csapat 4 megyéből küzdött a továbbjutó helyekért 2018. 01. 23-án Szekszárdon . Sajnos csapatunk ragyogó kezdés után elfáradt és így nem sikerült feljutni az országos döntőre.

Tanulóink teljesítményére mégis büszkék lehetünk, hisz iskolánk még ilyen messzire nem jutott ebben a versenysorozatban.

Ennek tudatában fényes a 4. helyezés.

                                                                                         Kürthy László

 

Általános iskola - 2018.01.15. - hétfő

Ergométeres evezés

Mohács

 

Négy tanulóval képviseltük iskolánkat Mohácson a FOBMSZ szervezésében zajló Baranya Megyei Ergométeres Evező Bajnokságon. Orsós Rita, Schneider Karolina, Bogdán Attila és Bogdán Renátó  a hagyományokhoz méltóan teljesítették az 500 m-es távot. Tették ezt annak ellenére, hogy  intézményünk nem rendelkezik  ezzel a sporteszközzel.

Renátó első és Rita harmadik helye ennek tudatában, ragyogó eredmény.

Kürthy László

 

Kollégium - 2018.01.02. - kedd

2017. december 11.-én folytatva a hagyományokat, a kollégista gyerekekkel ismét meghívást kaptunk az Eszterházy Egészségügyi Központban megrendezett Cukorbetegek Karácsonyára. Kedves fogadtatásban volt részünk, kis műsorunkért cserébe megvendégeltek minket, tanulóink ajándékot is kaptak.

Tóth Beáta

Általános iskola - 2017.12.22. - péntek

December 20-án tartottuk karácsonyi ünnepélyünket. Ebben a tanévben a 6. osztályosok: Ignátz Magdolna, Győző Alexandra, Pretzl Valentin, Nikolics Adrián, Palotai Denisz,  és Osztrosics Katarina 4. osztályos tanuló leptek meg bennünket megható és bájos műsorukkal.

Felkészítő pedagógusuk Hódosi Réka és Tóthné Csatahelyi Gyöngyi voltak. Munkájukat segítette Nagy-Bognár Dóra, Borováczné Nyaka Mónika, Hazenauer Zsoltné és ahogy mondani szokás...még sokan mások. Köszönet a munkájukért! 

Általános iskola - 2017.12.22. - péntek

December hónap pénteki délelőttjein legkisebb tanulóink (1.,2., 3. évfolyam) közreműködésével készültünk az év legszebb ünnepére.

Kollégium - 2017.12.22. - péntek

December 19-én Varázslatos este címmel megható és családias hangulatú műsorral ünnepeltek kollégistáink. Felkészítő gyógypedagógus: Tóth Beáta, segítői: Kis-Szabó Ildikó, Kleinné Árvai Tímea és Szilágyi Béláné voltak.

Szokásos ajándékbontás és a közös ünnepi vacsora tette még emlékezetesebbé a meghitt perceket.

Káhleszné Krémer Ildikó

Tóth György képriportja:

Általános iskola - 2017.12.22. - péntek

A Kodály év alkalmából a Szentlőrinci AMI által meghirdetett rajzpályázatra iskolánk tanulói is készítettek pályaműveket. A „Madárka, madárka..” c. Kodály gyűjtésre kellett a gyerekeknek rajzokat készíteni. A legszebb pályaművek vándorkiállítás formájában kerültek bemutatásra . A Szentlőrinci Járás valamennyi iskoája vendégül látja a rajzokat.

Általános iskola - 2017.12.12. - kedd

December 6-án kicsik és nagyok együtt izgultak, és várták a fehér szakállú kedves Mikulást. A délelőtt furulyaszóval kezdődött, majd a várva várt vendég érkezéséig érdekes ügyességi játékokkal ütöttük el az időt. A gyerekek a Mikulás játékgyárában szorgoskodhattak úgy, hogy osztályonként versenyeztek egymással. A jutalom természetesen most sem maradt el. Majd a versekkel, dalokkal köszöntötték a Mikulást, akinek a puttonyából előkerült a sok-sok szaloncukor.

Tóthné Kiss Zsuzsanna

Általános iskola - 2017.12.12. - kedd

Először vettünk részt ezen a versenyen, melyet Budapesten rendeztek meg december 7-én. Örömteli, hogy az I. és a II. korcsoport is lehetőséget kapott arra, hogy összemérjék tudásukat. Osztrosics Katarina és Szirtes Dominik képviselte iskolánkat. Tisztes helytállás volt a cél, amit maradéktalanul teljesítettek.

Kürthy László

 

Általános iskola - 2017.12.12. - kedd

Az Éltes Mátyás EGYMI tornatermében hat csapat két korcsoportban küzdött a helyezésekért december 7-én. Iskolánk sportolói: Bogdán Attila, Mikli Márió, Mikli Márton, Orsós Rita, Schneider Karolina, Bogdán Renátó, Anka Zoltán az eddigi legjobb eredménnyel tértek vissza. Komló mögött a ragyogó második hely reményt ad, hogy a regionális versenyen eljussanak a döntőre.

Köszönet illeti Hazenauer Zsoltné Szilvi nénit, aki gyerekeinket az  eseményre elkísérte, felügyelte, és bátorította.

Általános iskola - 2017.12.11. - hétfő

A szentlőrinci általános iskolásokból álló csapat Mikulás műsorral kedveskedett december 6-án a város apraja-nagyjának.

Kollégium - 2017.12.11. - hétfő

2017. december 05.-én az EGYMI kollégiumában Mikulásváró játékos vetélkedő délutánt tartottunk, majd elérkezett a várva várt idő. Rendhagyó módon nem a Télapó látogatott el hozzánk, hanem Mi kerestük fel Őt, a Brantner – Konz Múzeumban.

Kollégium - 2017.12.11. - hétfő

2017. december 02.-án szombaton az EGYMI kollégiumának lakói Mikulásváró túrán vettek részt a Mecsekben, a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség rendezésében. A túrára nagy izgalommal készültünk. Busszal érkeztünk az Állatkerthez, úti célunk a Tv torony volt, közben megetettük az erdő madarait is. A toronynál vártak minket a Mikulás manói, akik teát, csokit, és gyümölcsöket osztottak.

Általános iskola - 2017.11.25. - szombat

Pályaválasztási vetélkedő 2017.

Általános iskola - 2017.11.21. - kedd

Pécsett a Széchenyi Futófolyosón került megrendezésre ez az új kiírás.

A 2016 és utána születettek lehetőséget kaptak, hogy bekapcsolódjanak az országos versenysorozatba. Négy egyéni szám mellett váltófutás is szerepelt a programban.

 

Általános iskola - 2017.11.20. - hétfő

Ebben a tanévben volt lehetőségünk először arra, hogy egy tanítás nélküli munkanap keretében pályaorientációs napot tartsunk. Jó lehetőség volt ez a felsős tanulók, és különösen a végzős diákok pályaválasztásának segítésére.

Kollégium - 2017.11.10. - péntek

Kollégista tanulóink ebben az évben is vidám  lampionos felvonulással és az azt követő "Liba partival" emlékeztek meg Szent Mártonról. 

Szervező: Tóth Beáta, segítői: Kis-Szabó Ildikó, Kleinné Árvai Tímea. Köszönet a munkájukért.

 

Általános iskola - 2017.11.10. - péntek

Megyei Diákparlament

A 2017.11.07-én Pécsen megrendezett  Megyei Diákparlamenten intézményünk diákönkormányzatát, Orsós Rita Bernadett 8. évfolyamos tanuló, a diákönkormányzat elnöke képviselte.

                                                            Tóthné Kiss Zsuzsanna

                                                           A Szentlőrinci EGYMI

Általános iskola - 2017.10.27. - péntek

A hagyományos halottaknapi megemlékezés után Diákönkormányzatunk Halloween partira hívott gyereket, felnőttet egyaránt.

Vidám borzongással, bátorságpróbával és édességekért való versengéssel telt el az óra.

Köszönet a szervezésért a Diákönkorányzat felnőtt vezetőjének és diák képviselőinek.

 

Általános iskola - 2017.10.26. - csütörtök

Megemlékezés október 23-ról

 Iskolánk 7-8. osztálya egy megható és méltó műsorral készült diáktársai és tanárai számára, hogy méltó képpen emlékezzünk az október 23-i szabadságharcra s az akkori hősökre.

                 Goják Melinda

 

 

Általános iskola - 2017.10.26. - csütörtök

Gazdag programunkból két állomást teljesítettünk a múlt héten. Október  16-án és 18-án iskolánk újból képviselte magát a megyei küzdelemsorozatban.

 

 

A kosárlabda, mely fiatal  csapatsportág  a FODISZ felmenő rendszerű versenyein, ezért sportolóinknak a tapasztalatszerzés tűztök ki fő célul .A Lauber Dezső  Sportcsarnok  atmoszférája ,a profi szervezés  remek hangulatot teremtett mindenki számára.

Kollégium - 2017.10.26. - csütörtök

2017. október 16-a. az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja. Ezen alkalomból ellátogattunk a kollégium lakóival a Szentlőrinc és Környéke Mentőalapítvány által szervezett eseményre.

 

Kollégium - 2017.10.26. - csütörtök

2017. október 19.-én Töklámpás esten vettünk részt a kollégium lakóival az Óvodában.

 

 

Ötletesen kifaragott tököket láttunk, megnéztük az óvodások kis műsorát. Lehetőség nyílott sütőtök, és a belőle készült italok, sütemények kóstolására. Nagy élmény mindig a gyerekek számára egy kicsit visszatérni az óvodába, és játszani az ott felállított játékokon. Vidáman zártuk az estét.

 

Szentlőrinc, 2017. október 19.

Általános iskola - 2017.10.18. - szerda

Őszi Megyei Atlétikai Verseny

2017.10.05.

Kollégium - 2017.10.18. - szerda

2017. szeptember 29.-e a Népmese Világnapja. Ezen alkalomból vetélkedőt rendeztünk a kollégiumban. A mese egy különös világba, fantasztikus élmények, történetek birodalmába juttatja el a gyerekeket. A „mesés” vetélkedő jó hangulatban telt. A tanulók, felnőttek egyaránt élvezték a repülést a mesék csodavilágában. A csapatok ügyesen teljesítettek; jutalmuk „mese keksz”, valamint egy közösen kiválasztott mese megnézése volt.

Tóth Beáta

Kollégium - 2017.10.18. - szerda

2017. október 04-e. az Állatok Világnapja. Ezen alkalomból ellátogattunk a kollégium lakóival egy gyalogtúra keretében Tarcsapusztára a FM DASZK Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola gazdaságába. Láttunk szarvasmarhákat, -kicsinyeikkel, szürkemarhákat, sertéseket, -kicsinyeikkel, valamit, tojótyúkokat. Tartásukkal, etetésükkel kapcsolatban is értékes információkhoz jutottunk.

Ökoiskola - 2017.10.18. - szerda

2017. október 04.-én ÖKO tanulmányi kiránduláson vettünk részt tanulóinkkal.

Általános iskola - 2017.10.18. - szerda

Szeptember 1-jén a Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Általános Iskola és Kollégium megnyitotta első tanévét, mint önálló intézmény. Évnyitónkat megtisztelte Koltai Péter Szentlőrinc város polgármestere, valamint diákjaink szülei és hozzátartozói. Káhleszné Krémer Ildikó az idei tanévben 15 új tanulót köszönthetett iskolánkban, akiknek egy kis ajándékkal is kedveskedett, majd megnyitotta a 2017/2018-as tanévet.

Cikk: Goják Melinda
Fotó: Tóth Beáta

Kollégium - 2017.10.18. - szerda

2017. szeptember 14.-én kirándulást szerveztünk Pécsre a kollégium lakóival. Úticélunk: Pécs Árkád: „A tenger világa” interaktív kiállítás volt. A gyerekek megismerkedhettek a tengerek különleges élővilágával, és a tengerészetet segítő eszközökkel. Közelebbről megnézhették híres hajók, tengeralattjárók makettjeit, valamint a világítótornyok működésével, híres felfedezők életével is megismerkedtek. A bátrabbak kipróbálhatták, milyen érzés egy igazi élő tengeri rája megsimogatása.