- egymi.sztl[at]gmail[dot]com
- +36 73/570-017
- 7940 Szentlőrinc, Kodolányi János utca 13.
Kirándulás az Év Fájához
2019. április 15.-én a kollégium lakói vonattal Pécsre kirándultak. Úticélunk a Havihegyen álló Mandulafa megtekintése volt, amely 2018-ban Magyarországon az év fája címet nyerte el, illetve 2019. március 19.-én Brüsszelben hirdették ki a környezetvédelmi uniós biztos védnökségével szervezett 2019-es európai „Az év fája” verseny eredményét, ahol szintén a pécsi havihegyi mandulafa kapta a legtöbb szavazatot. Ezen a hegyen áll a Havas Boldogasszony-templom, melynek kapui nyitva álltak a látogatók előtt, így az ott szolgálatot teljesítő kedves hölgytől még tájékoztatást is kaptunk a templom történetéről. Utunkat a Tettyére folytattuk, ahol gyönyörködhettünk a gyönyörű panorámában, majd birtokba vettük kis időre a szuper játszóteret. Gyalog indultunk vissza a városba, ahol fagyiztunk és az Árkádban megtekintettük a Húsvéti dekorációt. A nyuszikat simogatva, a fülükbe súghatták a gyerekek a kívánságaikat. Jó kis húsvétváró kirándulás volt, egy kellemes gyalogtúrával. Jól elfáradtunk, és a finom vacsora elfogyasztása után, élményekkel gazdagon térhettünk nyugovóra.