Zsályaligeti 4 órás élményalapú csoportos foglalkozás szülők bevonásával

 

A Tollforgatók csapata 2019. május 25-én Zsályaligeten járt, ahol nagyon sok érdekes programon vehettünk részt. Ezen a kiránduláson részt vettek a gyermekek szülei is, akik egymással ismerkedve belekóstolhattak abba a tevékenységbe, amit a gyerekek már több hónapja nagy élvezettel gyakorolnak.

A program fontos eleme, hogy a tanulásban akadályozott gyermekek együtt dolgoznak ép társaikkal, segítve, támogatva, elfogadva egymást, és együtt hoznak létre közös produkciót. Ezt az elfogadtatást, elfogadást tapasztalhatták meg a szülők is ezen a napon.

A lelkes kis csapat birtokba vehette a játszóteret, ahol a játékokhoz bizony bátorság is kellett. Ez után a csapatvezető lelkes magyarázatát követően, megismerkedhettünk a liget állataival. A finom ebéd után közös játék következett, ahol a boomwachers-t próbálhatták ki a gyerekekkel együtt a szülők is. Ez a feladat csak a felnőtteknek okozott gondot, de a gyerekek lelkesen segítették a szüleiket. A nagyon sok játék után mindenki kellemesen elfáradt, de nagyon jól éreztük magunkat!

A programot a Nemzeti Tehetségprogram NTP-KTK-18-A-0023 számú, „Tollforgató” szóforgatók integrációs tehetségsegítő program keretében szerveztük meg.

Tóthné Csatahelyi Gyöngyi