- egymi.sztl[at]gmail[dot]com
- +36 73/570-017
- 7940 Szentlőrinc, Kodolányi János utca 13.
Első iskolagyűlés ajándékkal
Tóthné Kiss Zsuzsanna a diákönkormányzat felnőtt vezetője összehívta a 2019/20-as tanév első iskolagyűlését. Az intézményünk diákönkormányzati osztályképviselői és a DÖK új elnöke: Balázsi Richárd bemutatkoztak és ismertették a tanév diákönkormányzati programjait, terveit. Köszöntötték új tanulóinkat és beszéltek a Tisztasági verseny és a Hónap diákja verseny idei folytatásáról is. A Tisztasági verseny osztálykitűzője első alkalommal a kollégiumi csopothoz vándorolhatott, hisz már ebben a két hétben is bizonyították, hogy mennyire vigyázzák és szépítik környezetüket. Gratulálok nekik és kíváncsian várom, hogy október elején hová kerül a tábla.
Balázsi Richárd DÖK elnököt meghallgattuk a Tankerületi Központban lezajlott diákképviselő választáson való ügyes szerepléséről, melyhez ezúton is gratulálok!
Tóthné Csatahelyi Gyöngyi ismertette a szeptember végi erdei iskolai programot, melyen minden tanulónk ingyen vehet részt a város HUMÁNREAKTOR pályázata jóvoltából.
Grim Dominika iskolai szociális munkás is részt vett a rendezvényen, aki elmondta, hogy ebben a tanévben is kereshetik szülők, tanulók egyaránt, ha a segítségére van szükség.
Nagyon kedves vendégeket üdvözölhettünk körünkben: A "Mozgással az egészségünkért" csoport képviseletében Heislerné Lakatos Anna Mária, Stecher Antalné és Fehér Lászlóné nagyon hasznos és kedves ajándékokat adott át a csoport nevében a diákönkormányzatnak. Iskolai eszközöket, füzeteket, ceruzákat, vonalzókat, színesceruzákat és még rengeteg iskolaszert hoztak, hogy ebben a tanévben senki ne legyen ezek híján. Kis édességgel is meglepték tanulóinkat.
Nagyon köszönjük ezt a nemes felajánlást, nagy örömmel láttuk körünkben őket.
A fotókat: Gazdag Éva késztette
Köszönöm Tóthné Kiss Zsuzsanna és a diákképviselők munkáját!
Káhleszné Krémer Ildikó