Szakmai nap

1998-ban rendeztünk először szakmai napot, akkor még a 2. sz. Általános Iskola Speciális Tagozataként. Abban az időben kezdődtek a tanulásban akadályozott tanulók integrált oktatására az első törekvések a térségben. Akkor és azóta is az a célunk a rendezvénnyel, hogy az integrált oktatásban dolgozó pedagógusoknak módszertani, szakmai segítséget nyújtsunk. A szakmai nap témája ebben az évben a "Tanulási zavar, figyelemhiány, magatartási problémák idegrendszeri háttere és javításuk játékkal" volt. Intézményünk általános iskolájában a tanulócsoportokban nyílt tanórákat tartottak kollégáink, ezek után szakmai beszélgetésre hívták az érdeklődő kollégákat, majd workshop következett, ahol különböző hasznos fejlesztő eszközökkel, játékokkal, feladatokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Vendégeinket szendvicsebéddel, pogácsával, kávéval láthattuk vendégül. A szakmai nap zárása Dr Páli Judit neuropszichológus a Károli Gáspár Református Egyetem docensének előadása volt a témában.

 

A rendezvényre ebben a tanévben több, mint ötven pedagógus érkezett Sellye, Sásd, Szigetvár, Szentlőrinc Járás iskoláiból, óvodáiból, illetve a Szigetvári és a Szentlőrinci Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai is itt voltak. 

A rendezvényt támogatta a HUMÁRREAKTOR pályázat és a Szigetvári Tankerületi Központ. A megvalósításban segítettek intézményünk gyógypedagógusain kívül a HUMÁNREAKTOR pályázat munkatársai és Szentlőrinc Város Polgármestere, Koltai Péter

 

 

 

 

https://www.bama.hu/pr/az-integralt-oktatasban-dolgozo-tanaroknak-nyujt-modszertani-segitseget-a-szakmai-nap-1734391/?fbclid=IwAR31Cfj1TvSAxaE5vhtLx-RY-G50N2RIqkE9u1aT1S7j-nm4cnKJU5EUsEA