Ballagás és tanévzáró

Kedves Gyerekeink:

Bogdán Krisztián

Borda-Fehér Dániel

Kerék Adrián József

Kövesi Dániel

Mihály Brigitta

Orsós Klaudia

Papp Bíborka Fanni

Romvári Ramóna

 

Tudtuk, hogy eljön ez a nap. Minden iskolás gyerek várja azt a bizonyos utolsó napot, a ballagása időpontját, de ti már a tavalyi évben azt mondtátok, hogy nem, ne jöjjön el a ti ballagásotok ideje, nem akartok elmenni. Mi meg csak néztünk és hallgattunk benneteket és bíztattunk, hogy bizony ez is el fog jönni, de ne féljetek, utána is szép időszak jön az életetekben. Tudtuk, hogy nehéz lesz a búcsúzás, és itt vagyunk és ezt érezzük valamennyien.

Mégis ahogy rátok nézek, érzem azt, amit remélem, már ti is éreztek: útrakészek vagytok. Azt kívánom, hogy éljétek meg ezt az ünnepélyes pillanatot, azt a sok érzést, ami bennetek kavarog: egy kis fájdalmat, egy kis szomorúságot, de sok büszkeséget, a bátorságot és a kíváncsiságot.

Fáj, szomorúak vagyunk, mert tudjuk, így már nem találkozunk többé. Ugyanakkor tudhatjátok, hogy mi itt vagyunk, várunk rátok, bármikor is toppanjatok be az intézmény ajtaján ezután látogatóként, régi kedves ismerősként, barátként.

Én büszke vagyok rátok, kérem, hogy ti is legyetek büszkék magatokra, hisz mindannyian eljutottatok idáig, rengeteg küzdelemmel, tudom, akadt néhány kudarc is, de végül megerősödve és sok-sok győzelemmel a hátatok mögött! A legtöbb győzelmet saját magatok felett arattátok, hiszen, ahogy fejlődtetek, minden lépcsőfoknál magatokon kellett változtatnotok a legtöbbet. Tanulmányaitok során bizonyítottátok, hogy tudtok kitartóak, szorgalmasak lenni, és megtapasztaltátok, hogy így a siker sem marad el. De többen a tanuláson kívül is sokat tettetek a fejlődésetek érdekében. Személyetekben kiváló sportolóinktól is búcsúzom most, hisz mennyi érem gyűlt össze az itt töltött évek alatt! Művészetek terén is kimagasló teljesítményt nyújtottatok többen. Megtanultatok a színjátszás, éneklés, zenélés, versmondás, képzőművészet alapjait és megismerkedtetek a művészi alkotás felemelő folyamatával. Sokoldalúak, színesek, gazdag személyiségű fiatalok lettetek, úgyhogy legyünk büszkék rátok, legyetek büszkék azt elért sikereitekre.

Minden okotok megvan arra, hogy ezek alapján érezzétek a bátorságot is magatokban ahhoz, hogy életetek következő szakaszába magabiztosan lépjetek. Tudom, ott van bennetek a kíváncsiság érzése is…. Milyen lesz az új iskola, az új osztálytársak, az új tanárok?

Tudjátok, mi emberek tükrök vagyunk, ahogy ti viszonyultok majd hozzájuk, ők azt tükrözik felétek vissza. Mutassátok meg bátran a bennetek rejlő értékeket, tudom hogy kedvességetek, szeretetetek viszonzásra talál majd új iskolátokban is.

 

Bogdán Krisztián

Kedves Krisz!

Kistestvéreddel érkeztél ide a bükkösdi iskolából már ötödikes voltál ekkor. Mégis olyan, mintha mindig idejártál volna. Hamar beilleszkedtél és tenni akarásoddal, segítőkészségeddel azonnal azok segítségére siettél, akiknek erre szükségük volt. És ez így van mostanáig. Szorgalmas, kedves, igyekvő fiatalember lett belőled, akire mindenki számíthat a környezetében. Sportban kimagasló teljesítményt nyújtottál megyei és országos viszonylatban is. Megtanultál zenélni, sok szép szereplést köszönhetünk neked az iskolai rendezvényeken. Kívánom, hogy mindaz a sok jó, amit te adsz a környezetedben élőknek, szálljon vissza Rád és kapd vissza az élettől majd! Csak jót!

Borda-Fehér Dániel

Kedves Dani!

Jó volt figyelemmel kísérni, hogy lettél félénk kisfiúból komolyodó fiatalemberré. Köszönöm, hogy megengedted, hogy kis saját világodba időnként bepillanthassak. Megosztottad örömödet, és mindig csodálhattam a tiszta gyermeki gondolatvilágodat. Kívánom, hogy találj olyan társakra a jövőben is, akik értékelik érzékenységedet.

Kerék Adrián József

Kedves Adrián!

Amikor hozzánk kerültél, egy „szeretetgombócot” ismerhettünk meg benned elsős kisfiúként. Mindig, minden körülmény között kedves, és barátságos vagy mindenkivel. Annyi szeretetet sugárzol, hogy a legborongósabb perceket is bearanyozod a környezetedben. Ezzel az életszemlélettel példát mutattál társaidnak és mindenkinek, akit közel engedtél magadhoz. Kívánom neked is azt, hogy új iskoládban is találj hasonló barátokat, akik a szeretetedet viszonozzák számodra.

Kövesi Dániel

Kedves Dániel!

A tavalyi tanévben érkeztél meg a csapatba. Furcsák voltak számodra az itteni szabályok, ennek ellenére hamar megérezted, hogy egy szerető közösségbe csöppentél és hamar te is pozitív tagja lettél az osztálynak, az iskolának, a kollégiumnak. Megtapasztaltad azt is, hogy többre vagy képes, mint, amit addig gondoltál magadról. És lám, mennyi sportsikert értél el , amiért sokat és kitartóan tettél. Kívánom neked, hogy továbbra is higgy magadban és hidd el, többre és többre vagy képes. Légy kitartó és meglesz a siker ezután is.

 

 

Mihály Brigitta

Kedves Brigi!

Édes kicsi leánykaként csöppentél ide, így emlékszem rád régről. Olyan fiatal lánnyá váltál, aki kiáll saját és társai érdekeiért, aki tud fontos célokért küzdeni, vannak ötletei és, aki kész az ötleteit megvalósítani, sőt ehhez társakat is talál. Sokoldalú tehetségedet sem hagytad kárba veszni, sport, zene, ének, rajz területén csillogtattad meg tudásodat. Kívánom, hogy légy továbbra is ilyen sokoldalú, nyitott, magabiztos, de érzékeny fiatal hölgy.

Orsós Klaudia

Kedves Klau!

Sok mindent átéltél az itt töltött éveid alatt, voltak mélypontok, és volt sok-sok szép pillanatod is. Nagy küzdő vagy, azt bebizonyítottad. Nagyszerű barátként mindenben számíthat rád az, akit érdemesnek tartasz arra, hogy jobban megismerhessen téged. Kívánom, hogy életed következő szakasza könnyebb legyen és tudd te is könnyebbé tenni saját dolgodat több belátással, nyugalommal és olyan barátokkal, akik kiérdemlik a barátságodat és, akik kellő mértékben viszonozni is tudják mindazt , amit te adsz nekik.

Papp Bíborka Fanni

Kedves Bíborka!

Negyedikesként kerültél hozzánk. Hosszú utat jártál be, amíg beilleszkedtél, kinyíltál és megszoktad, hogy itt keményebben kell tanulnod, és több lehetőség közül is választhatsz a tanulási időn kívüli időszakokban. Végül beilleszkedtél, szorgalommal és kitartással behoztad a lemaradásodat és mára te is készen állsz a továbblépésre. Rengeteget fejlődtél, hatalmas utat jártál be. Bizonyítottad, hogy szorgalommal, nyugalommal, kedvességgel fel vagy vértezve és ezek a tulajdonságaid mind a segítségedre voltak abban, hogy ma nyugodtan bocsáthatunk utadra. Tudom, hogy megállod a helyed új iskoládban is.

Romvári Ramóna

Kedves Ramóna!

2. osztályosként érkeztél az intézménybe, ahol hamar megtapasztaltad, hogy egy befogadó, szerető közösség kedves és szeretetre máltó tagja lehetsz. Mindig igyekeztél helytállni és az eléd állított akadályokat leküzdeni. Elfogadtad a segítséget és jól éltél a lehetőségekkel. Kívánom, hogy maradj ilyen kedves, szorgalmas fiatal leány, higgy magadban.

 

Gyerekeink!

Az általános iskolai tanulmányaitok sikeres befejezéséhez szeretettel gratulálok, és búcsúzóul egy közös üzenetem van számotokra Kimi Räikkönen Forma 1-gyes pilótától idézve: „Nem azoké a siker, akik sohasem buktak el, hanem azoké, akik elbuktak, és ismét felálltak belőle.”

 

 

 

Kedves Vendégeink, Kedves Gyerekeink, Kedves Szülők, Kedves Kollégák!

 

Egy nagyon tartalmas és izgalmas tanévet zárhatunk le a mai napon. Eljött a számadás ideje, amikor visszatekintve az eltelt 9 és fél hónapra azt mondhatjuk, nem unatkoztunk , sok tennivalónk volt és sok sikerben, szép közös élményben volt részünk együtt.

A dolgos hétköznapok eredményeként most, akik itt álltok mindannyian sokat tettetek fejlődésetekért, sok ismeretet, készséget, képességet sajátítottatok el sok-sok küzdelemmel. Az igaz eredmény ez a fejlődés, amelyet mindannyian magatokénak tudhattok. És mellé az intézmény tanulmányi átlaga is igazán büszkeségre ad okot: 4, 37 és összesen 11 tanulónk zárta a tanévet kitűnő tanulmányi eredménnyel! Gratulálok ezekhez a szép eredményekhez minden tanulónknak és minden pedagógusnak, asszisztensnek köszönöm, hogy segítettek benneteket abban, hogy ilyen remek eredménnyel zárhatjátok a tanévet. Megyei tanulmányi versenyeken intézményünk csapatai a 2. és a 3. helyet érték el és egyéni első helyezés is született a Megyei Komplex Tanulmányi Versenyen.

De minden gyerek, a kedves szülők, a kollégák kiváltképp és minden barátunk tudja, hogy a Szentlőrinci EGYMI-ben nem csak a tanulásról szól az élet.

Nem volt ez másként ebben a tanévben sem. Rengeteg sportversenyen értek el sikereket tanulóink a megyében, de országos megmérettetéseken is. Művészeti versenyeken is szép eredmények születtek a tankerületben és megyei versenyeken is. De mi magunk is szerveztünk tankerületi szintű atlétikai bajnokságnak, pályaválasztási versenynek, képességfejlesztő vetélkedőnek, tehetséggondozó versenynek egyaránt, amelyekre a tankerületi központunk összesen 15 olyan intézményéből, ahol utazó gyógypedagógiai ellátást biztosítunk, több mint 100 tanuló érkezett a tanév során. Rendeztünk szakmai napot és fogadtunk összesen 19 hallgatót az ország négy egyeteméről, így segítettük már pályán lévő és a pályára készülő leendő kollégáink szakmai munkáját is. Sikerült a kedves szülőkkel is szorosabbra fonni a kapcsolatunkat, nagy örömünkre szép számmal látogatták rendezvényeinket, fogadták el meghívásainkat és támogatták munkánkat, segítették gyermekeiket. Köszönöm szépen nekik! Folytatódott együttműködésünk a Szentlőrinci Általános Iskolával,  tehetséggondozó projektünkben ezúttal a székely népi kultúrát dolgozták fel a két intézmény tanulói, pedagógusai.

Diákönkormányzatunk ebben a tanévben is rengeteg programot kirándulást szervezett

A hétköznapokban folytatódtak az ökoiskolai tevékenységek, udvarunkat szépítettük, sokat tettünk a tiszta környezetünkért. A Boldog iskolai programok segítségével igyekeztek az osztályfőnökök javítani a tanulók lelki egészségét. A tartalmas kollégiumi programok is szintén hasznosan és élménydúsan szőtték át a mindennapokat és juttatták közösségi élményekhez a tanulókat. Kollégiumunk élete  a tanév utolsó két hónapjára újra a régi pezsgő, szeretetteljes időszakot idézte. Óvodánk február 1-jén kezdte meg működését, új feladat, új színfolt került az intézmény életébe. Mostanra minden óvodás beilleszkedett és jól érzi magát az intézményben, az iskolások pedig idősebb testvérként fogadták őket, óvják, szeretik és örömmel vonják be az iskolai programokba is a legkisebbeket.

Köszönöm kollégáimnak, az intézmény minden dolgozójának, hogy ennek a rendkívül tartalmas tanévnek a megvalósításában minden tőlük telhetőt megtett a gyerekekért. Remek csapatmunka volt ez az év az intézmény mind a négy területén: itt az á.i, a koll, az utazó hálózatban és az óvodában egyaránt. Köszönöm fenntartónknak a Szigetvári Tankerületi Központnak, vezetőinek, munkatársainak, hogy ebben támogatást nyújtottak számunkra.

Rengeteg támogatónk segítette adományokkal és pályázatokkal a tanév különleges programjainak megvalósítását. Köszönjük szépen:

Nagy Ferencnének, Stecher Antalnénak, Vókó Ágotának, Schaub Gábornak, Tóth Lászlónak, Tóth Viktornak, dr Reményi Ottónak, Dr Reményiné Dr Csőke Katalinnak, Balatonai Erikának, Pro Educatione Sociale Alapítványnak, a Mi megmutatjuk Alapítványnak, a mozgással az egészségünkért csoportnak, a Szentlőrinc SE-nek, a Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. A Holcim ZRT-nek, a Henkelnek, a Bajor Vöröskeresztnek, a Szigetvári Vöröskeresztnek, a Kossa Víz , Máltai Szeretetszolgálat Szentlőrinci csoportjának, titkos adományozóinknak és számos munkatársunknak és családtagjainknak a ránk irányított megtisztelő figyelmüket és anyagi segítségüket is.

 

 

 

 

Most felkérem Kürthy László testnevelőt és FOBMSZ elnökségének tagját, adja át a kiváló sportoló díjakat azoknak a nyolcadikos diákoknak, aki az itt töltött évek során az elért sportereményeikkel nagy dicsőséget szereztek saját maguk számára és az intézményünk hírnevét öregbítették a megyében és az országban.

 

Most felkérem Tóthné Kiss Zsuzsannát és Szabó Klárát, a Mi megmutatjuk Alapítvány kuratóriumának tagjait, hogy adják át  az Alapítvány által létrehozott díjat és a hozzátartozó oklevelet. A Díjjal kívánunk emléket állítani a Dr Bárány Sándornak. A díj tartalmazza az elismerő oklevelet és 40 000 FT értékű sportszer utalványt.

Dr Bárány Sándor évtizedeken keresztül önzetlenül támogatta intézményünket. Nagy szükség esetén mindig lehetett számítani a segítségére. Hol egy-két tanítványt karolt fel, hol egy-egy program megszervezéséhez nyújtott anyagi alapot, de mindig ott volt a háttérben, mint, aki figyeli és segíti tevékenységünket. Fontos volt számára, hogy segíteni, támogatni tudjon és ezt mindig csendesen, csakis a háttérben meghúzódva tette, de mindig teljes mellszélességgel kiállt intézményünk értékei mellett. Személyes életútja példamutató, irányadó a következő nemzedékek számára is. Alapítványunk elnöksége úgy ítélte meg, hogy ezen rangos elismerés átvételére az a tanulónk érdemes, aki már gyermekként magában hordozza azokat az emberi értékeket, melyek Dr Bárány Sándor számára is fontosak voltak: ezek a szorgalom, a tudás, a türelem és az emberség.

Harmadik alkalommal a 2022-23-as tanévben a Dr Bárány Sándor díjat Orsós Márk 5. csoportos tanuló veheti át. Kérem, hogy fáradjon ide és vegye át az elismerést.

 

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Tóthné Kiss Zsuzsanna munkáját, amelyet csaknem két évtizedig végzett intzéményünk Diákönkormányzatát vezetve. Köszönöm neki a rengeteg programot, kirándulást , azt, hogy arra nevelte tanulóinkat, hogy tudják és merjék megfogalmazni érdekeiket. Egy hibátlanul működő rendszert fog átadni a következő tanévtől fiatal kollégánknak. Köszönöm áldozatos munkáját!