Általános iskola

Általános iskola - 2020.12.11. - péntek

Az ünnepi készülődésben komoly szerep hárul minden évben legkisebb tanulóinkra. Hagyományosan az ő feladatuk hétről hétre meggyújtani az adventi ksozrú gyertyáit. Ilyenkor kis verssel, énekkel is megidézik az ünnep hangulatát. Ebben a tanévben a járványhelyzet miatt nem tud összegyűlni az intézmény teljes közössége ezeken az alkalmakon. A technika segítségvel az osztályok videón nézhették meg mindhárom héten a gyertyagyújtást és az 1. osztályosok és az 1.-3.-4.-5. csoportosok műsorát.

Általános iskola - 2020.12.10. - csütörtök

A "Hiszem, ha látom!" integrációs tehetségsegítő programunk tárgyiasult alkotása ebben az évben egy kisfilm formájában valósult meg. A közös alkotás létrehozásában részt vettek a Szentlőrinci EGYMI, és a Szentlőrinci Általános Iskola diákjai.

Felkészítő tanárok: Borováczné Nyaka Mónika, Wirthné Zsoldos Rita, Rékai János és Tóthné Csatahelyi Gyöngyi

Fogadjátok és nézzétek olyan örömmel és szeretettel, ahogyan ezt a gyerekek és a tanárok létrehozták.

Általános iskola - 2020.12.02. - szerda

"Ahol a folyók összekötnek" című 2M2C Magyar-Horvát interreg pályázatunk újabb állomásához érkeztünk december 2-án. Megrendeztük az első workshopunkat, melyet a járványhelyzet miatt online formában a zoom alkalmazás segítségével tudtunk lebonyolítani. A gyógypedagógusok már a továbbképzések alkalmával megismerkedhettek egymással, most első alkalommal végre  intézményünk tanulói is megismerhették a COOR Virovitica intézmény horvát tanulóit. 

Általános iskola - 2020.11.25. - szerda

 

 

Általános iskola - 2020.11.16. - hétfő

Az első ebéd az étkezőnkben

 

Általános iskola - 2020.10.21. - szerda

Halloween parti

Általános iskola - 2020.10.18. - vasárnap

A COOR Virovitica horvát gyógypedagógiai intézménnyel való közös munkánk újabb állomásához érkeztünk. A 2020.09.25-én egy előadáson vettünk részt, melynek témája a mondókák és kiszámolók szerepe a beszédfejlődésben volt. Az eredeti tervek szerint az előadást Viroviticában hallgattuk volna meg, de a vírushelyzet miatt erre nem volt lehetőségünk, így a technika segítségével a TEAMS alkalmazással tanulhattunk horvát gyógypedagógus kollégáinkkal.

Általános iskola - 2020.10.12. - hétfő

Folytatódik a munka a „Hiszem, ha látom!” című projektben

A „Hiszem, ha látom!” csapata a megváltozott helyzetben sem tétlenkedett.

Általános iskola - 2020.10.01. - csütörtök

"A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet értelmében a köznevelési intézményekben 2020. október 1-jétől kötelező a foglalkoztatottak és a gyermekek, tanulók testhőmérsékletének mérése érkezéskor. A döntés értelmében foglalkoztatott, illetve nagykorú tanuló csak akkor mehet az intézménybe, ha az érkezéskor mért testhőmérséklete nem haladja meg az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket (37,8 °C).

Általános iskola - 2020.10.01. - csütörtök

Orsós Nikolett 7. osztályos tanuló elismerő oklevelet, értékes tárgyjutalmat és vásárlási utalványt vehetett át szeptember 24-én a Pécsen megrendezésre kerülő ünnepélyen. A díjat a FOBMSZ elnöke Bognár Miklós adta át. Niki iskolai pályafutása alatt atlétikából több országos és megyei helyezéssel és arany éremmel büszkélkedhet, melyekkel dicsőséget szerzett nem csak önmaga, hanem az intézményünk, Szentlőrinc és Baranya megye számára is.

Általános iskola - 2020.09.23. - szerda

Tisztelt Szülők!

Általános iskola - 2020.09.23. - szerda

Szeptemberi iskolagyűlés

Általános iskola - 2020.09.23. - szerda

Az állatasszisztált foglalkozásoknak az idei tanév elején még nagyobb jelentőségük van. Gyerekeinkben lévő stressz, bizonytalanságérzés az állatok segítségével könnyebben oldódik. A megváltozott és számukra különösen érthetetlenné vált világban Mázli és Herceg a megszokott, megbízható és feltétel nélkül szerető társak. A foglalkozásokon a gyerekek számára játékosan, észrevétlenül fejlődnek képességeik, készségeik és közben felhőtlenül, boldogan és könnyeden érezhetik magukat.

Általános iskola - 2020.09.16. - szerda

Az EGYMI diák-önkormányzata idén is újra szerveződött.

Általános iskola - 2020.08.30. - vasárnap

Intézményi protokoll Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium

2020 szeptembertől

 

Az első napokról:

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket és Tanulóinkat, hogy szeptember 1-jén a Szentlőrinci EGYMI-ben is becsengetnek!

 

Mi már nagyon készülünk és szeretettel várjuk az újbóli találkozást diákjainkkal.

Sajnálatos módon a járványügyi helyzetre való tekintettel a hagyományos tanévnyitó elmarad!!!!

Általános iskola - 2020.07.20. - hétfő

Július 7-én a Viroviticai COOR gyógypedagógiai intézmenyben zajlott annak a 20 hónapon át tartó projektnek a megnyitója, amelynek keretében intézményünk és a horvát intézmény tanulói és gyógypedagógusai közösen fognak tevékenykedni. A projekt célja, hogy a két ország határán átívelő módon, a szakembereink együttműködésével erősítsük a tanulóink képességeit a zene, a kreativitás és a ritmusfejlesztés révén.

Általános iskola - 2020.07.20. - hétfő

A 10. sporttábor zajlott Orfűn a FOBMSZ, FODISZ szervezésében.

Intézményünket Pavlus Lolita, Győző Alexandra, Mihály Tamás, Mihály Brigitta képviselte.

Köszönet a kísérésért és a támogatásért Kürthy Lásztónak.

A gyerekek gondtalan kikapcsolódását támogatta még a FOBMSZ, az intézmény alapítványa, Dr Bárány Sándorné

Köszönjük szépen!

Általános iskola - 2020.06.16. - kedd

 A rendhagyó körülmények miatt tanévzárónkat honlapunk felülete őrzi. 

Köszönetem Kollégáimnak, a Szülőknek, a Gyerekeknek, és az EGYMI minden segítőjének, barátjának, hogy együtt, összefogva eredményesen vittük végig ezt a különleges tanévet.

Mindenkinek pihentető, kellemes nyarat kívánok abban a reményben, hogy szeptemberben végre találkozunk.

Káhleszné Krémer Ildikó

igazgató

Általános iskola - 2020.06.16. - kedd

A 2019/2020-as tanév év diákjának címét a Szentlőrinci EGYMI-ben az alsó tagozaton Kun Vanessza 4.évfolyamos tanuló, és felső tagozaton Győző Alexandra 8.évfolyamos tanuló nyerte el. Mindkét tanuló szorgalma, és magatartása példás, a közösségünk aktív tagjai, a diákönkormányzat munkájában aktívan vettek részt. A tanulmányi munkájukban folyamatosan kiemelkedően teljesítettek, és az online oktatás alatt is szorgalmasan, példamutatóan végezték el feladataikat. Szeretettel gratulálunk Nekik!

Általános iskola - 2020.06.06. - szombat

 

A 2019. szeptember 20-án megrendezett "Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóverseny" ajándéka érkezett meg június 2-án. A padlóra ragasztható ugróiskolát (padlómatricát) Kövács Krisztina, Szentlőrinc Város Alpolgármestere és Lévai Teodóra hozták el az iskolába.

Általános iskola - 2020.06.06. - szombat

A Szentlőrinci Művelődési Központ által mghirdetett gyermeknapi rajzversenyének eredményei kigirdetésre kerültek. Kun Vanessza 4. osztályos tanuló harmadik helyezést ért el.

 

Általános iskola - 2020.06.06. - szombat

A Szentlőrinci EGYMI valamennyi dolgozója, minden munkatársa részére készült képes köszöntővel emlékeztek meg tanítványaink a pedagógusnapról. 

Általános iskola - 2020.05.29. - péntek

 

Az iskolák 2020. júniusi működéséről szóló 220/2020. (V. 22.) Korm. rendelet alapján ez a rendkívüli tanév így fog zárulni a Szentlőrinci EGYMI-ben.

2020. június 2. és 2020. június 15. között továbbra is tantermen kívüli, digitális munkarend szerint működünk.

Általános iskola - 2020.05.29. - péntek

Az idei tanév gyermeknapja is rendhagyó volt. Online és postán kiküldött játékos, vicces feladatokkal múlatták az időt tanulóink. Az osztályfőnökök Tóthné Kiss Zsuzsanna DÖK vezető vezetésével arra törekedtek, hogy ilyen körülmények között is átélhessék tanulóink a gyereknap örömeit.  A kicsik kincseket kerestek, és küldetést hajtottak végre. A nagyok a kincskeresés mellett jeleneteket rendeztek a karantén idejéről, műalkotásokat utánoztak és tiktok videókat készítettek.

Oldalak